A Veszprém Megyei Vadászkamara Vadászati Fóruma – 2016.12.02 – Filmekkel!

A 2015-ös évhez hasonlóan, december másodikán ezúttal is méltó környezetben, az Odvaskő Hotel vendégszeretetét élvezve került sor a Veszprém Megyei Vadászkamara hagyományos évadzáró ünnepségére

Still1207_00008

Still1207_00000 Still1207_00002 Still1207_00006Still1207_00003

A Bakony Vadászkürt Egylet kürtszignáljai elhangzása után Pap Gyula megyei elnök köszöntötte a megjelenteket és a meghívott előadókat, valamint ismertette az elhangzó előadások témáját.
Az előadások végeztével került sor az elismerések átadására: a Hubertusz Kereszt arany fokozatát kapta Nagy Zoltán, Nimród érem kitüntetésben részesült Babják Tamás és Dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója. Veszprém Megye Vadgazdálkodásáért emlékérem kitüntetést vehetett át Markó János, a Bakony Vadásza 2016 kitüntetésben részesült Borbély Sándor. Gróf Nádasdy Ferenc Emlékplakettet kapott a Herteledy Vadásztársaság.
A Vadászkamara Aranyérmét vehette át Takács Szabolcs Veszprém megyei kormánymegbízott, a Kormányhivatal élén a vadászterületek kialakítása terén végzett munkájáért.

Az elhangzott előadások itt megtekinthetők:

Az elismerések átadása után Máhl Ferenc, a Veszprém megyei kamara elnökségi tagja felhívást tett közzé a Veszprém megyei Vadászati Almanach elkészítése és a finanszírozás megvalósítása témájában, amit remélhetőleg fontosságának megfelelően támogatnak majd a megye vadászai:

Műsorunkat hamarosan láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

www.hazaivadasz.hu

www.facebook.com/fhmag

http://www.idokep.hu/erdomezo

www.facebook.com/echotelevizio

http://echotv.hu/hazai-vadasz