Különleges szarvasok érkeztek a Budakeszi Vadasparkba – 2016.10.24

Igazi örömhír, hogy a Budakeszi Vadasparkban mostantól Dybowski-szikaszarvasokat is lehet látni. A rendkívül ritka állat ugyanis a hazai vadonban szabadon egyáltalán nem található, annak idején is csak betelepítés útján jelent meg Magyarországon

A Budakeszi Vadasparkba, ahol természetes élőhelyükön lehet megtekinteni a Magyarországon őshonos és a Kárpát-medencébe betelepült állatokat, az őstulkok után most egy újabb kuriózum értékű állatfaj érkezett, amely ugyan szorosan kötődik a hazai faunához, a legtöbbünk mégsem találkozhatott vele. Szikaszarvast, vagyis egyik alfaját, a Dybowski-szikaszarvast (Cervusnippon hortulorum) eddig ugyanis csak a Fehérvárcsurgói Vadaskertben lehetett látni, ahová1975-ben kerültek, és ahol állományai azóta is megtalálhatóak. Az eredetileg Kelet-Ázsiából származó állat hazai telepítésének sikerességét az is biztosította, hogy a szikaszarvasok jól bírják a téllel járó hideget, vagyis könnyebben képesek alkalmazkodni az európai éghajlathoz és viszonyokhoz.

A Budakeszi Vadaspark gím- és dámszarvasokból álló szarvasállományához két hónappal ezelőtt, a Fehérvárcsurgói Vadaskertet kezelő VADEX Mezőföldi Zrt. jóvoltából egy fiatal Dybowski-szikaszarvas tehén és egy fiatal bika érkezett. A szikaszarvas párt az ilyenkor természetes, állatvédelmi protokoll szerinti beszoktatási időszak után mostantól a nagyközönség is láthatja.

„Egy új állatfaj érkezése mindig rendkívül izgalmas esemény a Vadaspark életében, mind a szakembergárdánk, mind a látogatóközönségünk szempontjából. A szikaszarvasok befogadásával ráadásul tovább erősödött a Vadaspark rezervátum jellege, ugyanis veszélyeztetett fajról van szó,mely megóvása kiemelt természetvédelmi feladatunk. A fiatal, életerős tehén és bika ráadásul a terveinknek megfelelően épp a párzási időszak kellős közepén érkezett hozzánk. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy olyan, a lehető legideálisabb körülményeket biztosítsunk nekik, hogy május-június tájékán újszülött szikaszarvasokat köszönthessünk, és innen, Budakesziről is támogathassuk a hazai szikaszarvas populációt” – mondta Szabó Péter, a Budakeszi Vadaspark igazgatója.

A Dybowski-szikaszarvas a párosujjú patások rendjéhez, a szarvasfélék családjához tartozik. Egyátlagos testfelépítésű példány 162-173 centiméter hosszú, marmagassága 65 és 105 centiméter,testtömege pedig 73 és 117 kg közé tehető. Szőrzetének színe  vörösesbarna, oldalán fehér pöttyökkel, hogy sikeresebben tudjon beleolvadni a ritkás erdő növényzetébe. Téli szőrzete az évszakok változásával szürkéssé, majdhogynem feketévé „sötétedik”. A szikaszarvas alapvetően társas lény: nyáron kis csapatokban él, a párzási időszak kezdetétől számítva pedig nagyobb csordákat, úgynevezett rudlikat alkot. Leggyakrabban lágyszárúakkal, fás növények leveleivel,rügyekkel, hajtásokkal és vékonyabb ágakkal táplálkozik.

Forrás: www.parkerdo.hu, Képek: Budakeszi Vadaspark