A Pótharaszti Sétaerdő fejlesztése során kialakított létesítmények átadása a NEFAG Zrt.-nél – 2016.10.06 – Filmekkel!

A NEFAG Zrt. Monori Erdészeténél számos, asztalokkal és padokkal felszerelt pihenőhely, illetve kijelölt tűzrakó hely létesült, melyeket az Erdők Hete rendezvénysorozat keretében adtak át október 6-án

Still1013_00002

A legújabb, 2016-ban létesített négy pihenőhely közül három esetében az ott alvásra alkalmas sátorház is a kirándulók rendelkezésére áll.  A pótharaszti sétaerdő bejárása során pedig – kihelyezett táblák segítségével – érdekes információkat tudhatunk meg az erdőről, a helyi növény- és állatvilágról, a terület sajátosságairól, múltjáról, jelenéről.
Bitay Márton kiemelte, a Földművelésügyi Minisztérium célja az állami erdők nyitottabbá tétele a társadalom számára. A közjóléti funkció előtérbe kerülésére, annak sokrétű megvalósíthatóságára jó példa a NEFAG Zrt. 2014 óta tartó fejlesztés-sorozata.

A fejlesztések megvalósításában nagy szerepe volt a Pest Megyei Természetbarát Szövetségnek is, amely a NEFAG Zrt. Monori és Pusztavacsi Erdészetével együttműködve az utóbbi két évben 153 kilométer turistaút felújításában, kijelölésében, felfestésében vett részt. A 2016-ban létrehozott négy pihenőhely mindegyike ezen megújult útvonalak mentén fekszik – mondta az államtitkár.

Az államtitkár hangsúlyozta, Magyarország Alaptörvénye szerint mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez. Rögzíti, hogy a természeti erőforrások, különösen az erdők a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és megőrzése az állam és mindannyiunk kötelessége.

Still1013_00008 Still1013_00007 Still1013_00005

A pótharaszti sétaerdő fejlesztése során kialakított létesítmények átadásának rendezvényén sor került Bartók Béla: Cantana Profana: A kilenc csodaszarvas című műve faragott illusztrációjának felavatására, valamint a NEFAG Zrt. és a Pest Megyei Természetbarát Szövetség Együttműködési Megállapodásának aláírására is.

Still1013_00017 Still1013_00018 Still1013_00016

Az új létesítmények átadása az Erdők Hete rendezvénysorozat egyik eleme. Az Erdők Hete rendezvénysorozat immár huszadik alkalommal várja a látogatókat – kicsiket és nagyokat egyaránt – 2016. október 3 – 9. között szerte Magyarország erdeiben. Az Országos Erdészeti Egyesület által indított kezdeményezés az idén mintegy 50 helyszínen, közel 150 programmal hívja az erdőt szerető embereket a természetbe.

Szöveg: FM Sajtóiroda, Filmek, képek: Hazai Erdész

Still1013_00003 Still1013_00004

Műsorunkat november 20-án, vasárnap 11 órakor láthatják Nézőink a HAZAI ERDÉSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

www.hazaivadasz.hu

www.facebook.com/fhmag

http://www.idokep.hu/erdomezo

www.facebook.com/echotelevizio

http://echotv.hu/hazai-vadasz