Püspöki évnyitó a Tamási Szent Balázs Óvodában – 2016.09.19 – Filmekkel!

Szeptember 19-én Udvardy György pécsi megyéspüspök ünnepélyes keretek között megnyitotta a nevelési évet a Tolna megyei Tamási város Szent Balázs Katolikus Óvodájában

Still0927_00002 Still0927_00003

Az óvodások műsorral köszöntötték a főpásztort, aki megáldotta a csoportszobákat, és biztató szavakkal üdvözölte az intézmény dolgozóit, a szülőket és a gyerekeket. Az ünnepségen részt vettek Tamási város vezetői, illetve Tóth László egyházmegyei oktatási főmunkatárs. Az óvoda nevelői tevékenységének célja, hogy a gyermekeket naponta érő élmények önmagukon túlmutató élmények is legyenek egyben. Az intézményben új távlatot kívánnak nyitni, hiszen hosszú előkészítő munka eredménye az, hogy Tamásiban óvodai keretek között is lehetővé vált a katolikus nevelési értékek továbbadása.

Azok az értékek, melyeket az óvoda épülete hordoz és amelyek az óvoda szakmai munkájában megmutatkoznak, nagy alapot jelentenek a bizalomra. Az óvoda nevelői tevékenységének célja, hogy a gyermekeket naponta érő élmények önmagukon túlmutató élmények is legyenek egyben. Az intézményben új távlatot kívánnak nyitni, hiszen hosszú előkészítő munka eredménye az, hogy Tamásiban óvodai keretek között is lehetővé vált a katolikus nevelési értékek továbbadása.

Still0928_00004 Still0928_00012

Az óvoda szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit, a Tamásiban egy éve egyházi fenntartásban működő gimnázium tagintézményeként, két csoporttal és negyvenhárom gyermekkel.

Still0928_00008 Still0928_00007 Still0928_00011 Still0928_00010

Műsorunkat október 9-én, vasárnap 11:00 órakor láthatják Nézőink a HAZAI ERDÉSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

www.facebook.com/fhmag
http://www.idokep.hu/erdomezo
www.facebook.com/echotelevizio