ErdőVarázs – Beköltöztek az állami erdőgazdaságok Budapest szívébe – 2016.09.09

Első alkalommal mutatkoztak be szeptember 9-10. között az Erdővarázs interaktív családi napon az állami erdőgazdaságok a Szabadság téren. Az Erdővarázs égisze alatt az erdészetek színes programkínálata a gyermekek mellett a felnőtteket is játékos ismeret elsajátítására invitálja. A rendezvény közösségbe hívja és a magyar erdők természeti értékeinek kincsestárába kalauzolják a fiatalokat, a szépkorúakat és a zöld környezet szépségei iránt fogékony családokat is – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a rendezvény megnyitóján.

 e-1

Az eseményen az erdész szakemberek 11 sátorban, interaktív foglalkozásokon mutatják be a Magyarországon található erdők egyedi hangulatú, különleges világát az érdeklődők számára. Minden tematikus sátor két-két erdőgazdaságnak ad otthont, a különféle szakterületek megismerését az erdészeti erdei iskolák pedagógiai programján alapuló foglalkozások és bemutatók teszik izgalmassá.

e-2„A rendezvény fontos küldetése, hogy a hazai erdő- és vadgazdálkodás eredményei, a közjót szolgáló fejlesztések és beruházások minél több emberhez eljussanak. A kormány célja, hogy minél többen megismerjék nemzeti kincseinket, erdeinket, rálássanak a mai magyar erdőgazdálkodás kihívásaira, találkozzanak az erdőkért élő és ott dolgozó szakemberekkel, az erdészekkel is” – mondta Fazekas Sándor.

e-3Az agrárminiszter kiemelte: az erdészeti társaságokra komoly feladat hárul az ökológiai szemlélet, a környezettudatos gondolkodás és életforma kialakításában, népszerűsítésében. Az erdőgazdálkodás mindezeken felül az elmaradottabb régiókban – a mezőgazdaság mellett – munkahelyteremtő képességével hatékonyan erősíti az adott tájegységek lakosság megtartó képességét is. Az állami erdőgazdaságok a vidék meghatározó foglalkoztatóiként összességében a nemzetgazdaságban is jelentős szerepet töltenek be.

e-4A rendezvényen Fazekas Sándor miniszter és Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár a több mint ötszáz, regisztrált általános iskolás között három egész napos erdei iskolai osztálykirándulást is kisorsolt. A szerencsés nyertesek a nap élményei mellett, így az utazással és az étkezéssel egybekötött erdei látogatás keretében térítésmentes, szakvezető által kísért erdei iskolai programmal is gazdagodnak majd. A nyereményeket 2017. szeptember 1-ig válthatják be a szerencsések a 13 erdészet valamelyikénél.

e-6

Filmünket hamarosan láthatják Nézőink a HAZAI ERDÉSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

www.hazaivadasz.hu

www.facebook.com/fhmag

http://www.idokep.hu/erdomezo

www.facebook.com/echotelevizio

http://echotv.hu/hazai-vadasz