13. Nyílt Western Lövész Európa Bajnokság – A versenyzők szemével

A KAEG Zrt. Magyalosi lőterén rendezték idén a 13. Nyílt Western Lövész Európa Bajnokságot

A versenyen megkérdeztünk pár résztvevőt, mi a véleményük a szervezésről:

7

12

Tóth Katalin alias „Speedy Kate”

„A szüleim már két-három éves koromban kivittek lőtérre, akkor ismerkedtem meg ezzel a sportággal. Versenyezni pár éve kezdtem el édesapám segítségével. Nekem ez az első nemzetközi verseny, amin részt vettem, eddig kisebb versenyeken vettem részt. Nálunk, már ez egy családi hobbivá vált. Erre a bajnokságra a világ minden tájáról érkeztek céllövők. A versenyzés mellett ez egy nagyon jó lehetőség arra, hogy a régi barátokat viszontlássuk és megosszuk egymással az élményeinket. Számunkra ez nemcsak hobbi, hanem egyfajta életérzés.

Nem voltam még a Magyalosi lőtéren, de nagyon tetszik és ajánlom mindenkinek, aki érdeklődik a western világ iránt. Ebben a versenyben az a jó, hogy nem kell lelőni senkit, csak a céltáblákat, mégis az ember kiélheti az adrenalin iránti vágyát, emellett barátságokat is köthet. Ez egy olyan hobbi, amely kizökkent a hétköznapokból és beleélhetjük magunkat ebbe a sportágba.”

32

Ing. Maximilian Ullrich, Hochbautechniker

 

„Az Európa bajnokságon nem versenyzőként, hanem mint megfigyelő veszek részt. Bécsből utaztam ide, a Magyalosi lőtérre és nagyon jól érzem magam ezen a versenyen. Ebben a hobbiban az a szép, hogy sok az akció, ugyanakkor vicces is. A klubbunkban jól telik az idő, sosincs veszekedés, mindenki élvezi a lövészet adta adrenalin löketet.”20

35

Wyatt H. Ristl, alias „Wyatt Earp”

„A versenyen résztvevő 16 ország versenyzői habár más országokból jöttek, egy közös bennük: a lövészet iránti érdeklődés és tisztelet. Az a feladat, hogy a különféle pályákon egy előírt időbeli lefutás alapján különféle fegyverekkel, revolverrel, puskával a lehető legpontosabban célba találjunk. A biztonságra fektetjük a legnagyobb hangsúlyt, hiszen valódi fegyverekkel és éles lőszerekkel lövünk. Emiatt a pályáknak a legszigorúbb biztonsági előírásoknak kell megfelelniük. Ezért egy-egy színhelyen, ahol a forduló zajlik, a töltőhelyen, a küzdőtéren és az ürítőhelyen is ellenőrizzük a versenyzőket.

A gyorsaság is fontos, de mivel az idősebbek nem olyan gyorsak, mint a fiatalok, így sokféle kategória indul. A gyakorlás, mint minden sportágban, itt is nagyon fontos. Ez a sport a kitartásra, önfegyelemre, koncentrációképességre tanít, ad az embernek egyfajta kitartást.

Tisztában vagyunk azzal, amit csinálunk. Ahogy mondani szoktuk, olyan régi motorosok vagyunk, akik civilizáltan versenyeznek, ügyelnek egymásra és uralják a pályát. Csak ezután jöhet a szórakozás.

Jómagam több, mint 50 éve űzöm ezt a sportágat. Sok sportág a koncentrálásról szól, ez viszont inkább az együtt töltött kellemes időről. A résztvevők a komolyság mellett jókedvvel is kell rendelkezzenek, korabeli ruhákba öltözünk be és támogatjuk egymást. Este egy sör mellett élvezzük egymás társaságát és örülünk egymás sikereinek.

A KAEG Zrt. remek munkát végzett, abszolút pozitív a véleményem a szervezésről és megígérhetem, hogy a következő bajnokságra is szívesen fogok ide visszatérni, hiszen Bécstől nem messze található ez a lőtér.”

3

34

Elly Rose

 

“Gyönyörű a környezet, sok szeretetet és odafigyelést kapunk a szervezőktől. A magyar ételek pedig – különösen a gulyás – igen csak kedvünkre valók. Nagyon tetszenek a díszletek, látszik, hogy sok munkát fektettek a verseny előkészítésébe! Biztosan visszatérünk még ide a jövőben!”

 

23

wes

Manfred Elbert alias „Jack Shadow” és Gruber Patrik alias „Longdog”

 

“A Western lövészek egy olyan hatalmas családot alkotnak, ahol az ember szívesen tartózkodik, hiszen mindenkinek ugyanaz a szenvedélye: a lősport. 

A szervezés technikailag rendkívül jól kivitelezett, az ételek és az italok kiválóak, minden nagyszerű, csak gratulálni tudok!”

33 25

Filmünket augusztus 20-án, szombaton 17:30 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

www.facebook.com/fhmag

http://www.idokep.hu/erdomezo

www.facebook.com/echotelevizio