Kárpátaljai gyerekek a NEFAG Zrt.-nél – 2016.08.10

A tavalyi év nagy sikerén felbuzdulva a NEFAG Zrt. idén is vendégül látta a kárpátaljai gyerekeket az Erdei Művelődés Háza Erdei Iskolában és a Bagolyvár Vadaspark területén

A gyerekek egy hetet töltöttek a társaságnál és ismét életre szóló élménnyel gazdagodtak. A NEFAG Zrt. minden évben szeretne határon túli gyermekeket táboroztatni és törekszik arra, hogy amennyiben ez lehetséges, mindig más országból érkező gyermeket tudjon fogadni.

1 2 3

11

Fehér Sándor termelési és kereskedelmivezérigazgató-helyettes, NEFAG Zrt.

„Az erdész szakmában első célunk az, hogy jobbat hagyjunk magunk után az utánunk következő kollégáknak, mint amit mi kaptunk az elődeinktől. Ezt igyekszünk az erdőben is megvalósítani, és amikor ilyen mosolygós, hangos gyerekekkel találkozunk, akkor úgy érezzük, hogy jó úton haladunk.

Az itt dolgozók lelkesedése, a több, mint tíz éves tapasztalatuk és a minden korosztályt átívelő gyermekismeretük az, ami miatt érdemes idejönni. Biztos vagyok benne, hogy a kollégáim minden korosztállyal megtalálják a hangot és a gyerekeket be fogják tudni vezetni a természeti világ megismerésébe.

Mindenképpen az a célunk, hogy a kárpátaljai gyerekek vendégül látásának legyen folytatása. Talán kevés is ez az egy hét arra a sok ötletre, amit a kollégák szeretnének megmutatni a vendég gyerekeknek. Maradt még a tarsolyban a következő évre is megmutatni való élmény, tehát mindenképpen szeretnénk folytatni.

További területbővítésben is gondolkozunk. Szeretnénk még komfortosabbá tenni a bemutatott állatok számára a helyet, ezáltal egy komfortosabb képet tudunk adni a látogatók számára is. A több, mint tíz éve működő Bagolyvár Vadaspark és Erdei Művelődés Háza Erdei Iskola folyamatos fejlesztés alatt van. Reméljük, hogy ezeket a célokat sikerül megvalósítanunk és mindig egy kicsit hozzá tudunk tenni ahhoz az élményhez, amely itt várja a látogatókat.”

7 8 9

24

Sipos Csaba erdei iskolai oktató, NEFAG Zrt.

„A tapasztalatom az, hogy a gyerekekre azért hat újdonság erejével ez a sok információ, mert ők városból jöttek és nem találkoznak az erdészek mindennapi sokrétű munkaköreivel. Az emberekben él egy olyan kép, amely szerint az erdész csak kivágja a fát, a vadász lelövi az állatot. Szeretnénk a gyerekekben ezt a hamis képet megváltoztatni. Szeretnénk rávilágítani arra, hogy ezeknek a szakembereknek mennyire sokrétű a munkakörük és milyen fontos feladatokat látnak el. Legyen szó hajnali vadlesről, téli etető feltöltéséről, erdő meglátogatásáról, vad cserkeléséről és távcsövön keresztül való elbírálásáról, ez mind nagyon érdekli a gyerekeket és nagy lelkesedéssel tudnak figyelni ilyenkor.”

6 5 4 13

A kárpátaljai gyerekek táborozásáról készült filmünket augusztus 28-án, vasárnap 11 órakor láthatják Nézőink a HAZAI ERDÉSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

www.hazaivadasz.hu

www.facebook.com/fhmag

http://www.idokep.hu/erdomezo

www.facebook.com/echotelevizio

http://echotv.hu/hazai-vadasz