Minden eddiginél több program, visszatérő erdészeti társaságok – Szeptemberben ismét innoLignum Sopron Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat

Több mint 100 négyzetméteren térnek vissza az állami erdőgazdaságok a soproni erdészeti és faipari szakvásárra és rendezvénysorozatra. A szeptember 8. és 10. között zajló innoLignum Sopron kiállítás rengeteg szakmai és közönségprogrammal várja a látogatókat a Novomatic Arénában és annak környékén. A vadászfestmények kiállítása, a faesztergályos bemutató, az Erdő-Mező Veterán Motorfűrész Kiállítás és Találkozó mellett nemzetközi klíma konferenciát is tartanak a hazai erdészet fővárosában.

Hosszú idő után 2016-ban ismét kiállítóként lesz jelen az innoLignum Sopron Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat helyszínén hazánk 22 állami erdőgazdasága. A részvénytársaságok egységesen, 117 négyzetméteren, egy négy részre osztott standon fogadják majd a látogatókat.

Erdőgazdálkodástól a vadgasztronómiáig

Az állami erdőgazdaságok egységes arculattal készülnek a szeptemberi rendezvényre, standjukon négy kiemelt téma kap hangsúlyos szerepet. Az egyik ilyen az erdőgazdálkodás és a fafeldolgozás. „Itt mutatják be az erdőgazdaságok egyik fő tevékenységét az erdőgazdálkodást, fahasználatot, valamint a fából készült kész illetve félkész termékeket.

Ezen a területen helyet kap tehát a parkettagyártás, a raklapgyártás és a tűzifa előállítása is” – közölték az innoLignum Sopron rendezvénysorozat szervezői a Sopron Holding Vagyonkezelő Zrt.-nél.

A másik nagy jelentőségű téma a vadgazdálkodás lesz. Ehhez kapcsolódva mintegy 30 négyzetméteren preparátumokban bővelkedő dioráma mutatja majd be Magyarország vadfajainak egy részét.

Az elmúlt években az állami erdőgazdaságok több milliárd forintot fordítottak közjóléti beruházásokra, az erdei turizmus fejlesztésére. Nem meglepő tehát, hogy a társaságok standján a bakancsos turizmus, az erdei szálláshelyek, erdei iskolák és erdei kisvasutak is bemutatkoznak. „A stand ezen területére leginkább a gyerekeket, családokat várjuk. Lesz többek között filmvetítés, amelynek témája a természet és az erdő, de az is a tervek között szerepel, hogy a szeptemberi szarvasbőgés idején a gyerekek szarvasbőgő versenyen vehessenek részt”.

A 22 erdészeti részvénytársaság közös standjának negyedik részén a vadgasztronómia áll majd a középpontban. Itt mutatkoznak majd be az Erdei Delikátesz üzletek is, amelyek polcain az állami erdőgazdaságok által gyártott, előállított termékek – vadhús, szörpök, lekvárok, üdítőitalok, fűszerek, stb. – érhetők el.

Minden eddiginél több program

A látogatók már megszokhatták, hogy az innoLignum Sopron Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat a faipari és erdészeti kiállítók termékei mellett programokkal is várják a látogatókat. Az idei kiállítás azonban minden eddiginél változatosabb időtöltésre hívja az érdeklődőket.

Könyvbemutató, láncfűrészes szobrászat, természet- és vadászfestmények kiállítása, faesztergályos bemutató, Natúra játszóház, de méhészeti, vadászkürtös, favágó és tűzoltási bemutató is lesz a rendezvénysorozat részeként, sőt, újdonságként drótkötélpályán is csúszhatunk a rendezvény területe felett. Harmadik alkalommal rendezik meg az innoLignum Sopron részeként az Erdő-Mező Veterán Motorfűrész Kiállítást és Találkozót, amelyen ezúttal is félszáznál több régi láncfűrészt lehet megtekinteni. A programelem részeként idén is beindítanak néhányat az öreg gépek közül, de a bátrabbak amatőr lánccserélő versenyen is részt vehetnek.

Mindezek mellett a rendezvényhez kapcsolódva a Nyugat-magyarországi Egyetem szervezésében a kiállítás konferenciatermében rendezik meg a Nemzetközi Klíma Konferenciát, amelyen számos szakmailag elismert előadó és várhatóan több száz vendég vesz részt.

Július végéig még jelentkezhetnek a kiállítók

„Idén is azon dolgozunk, hogy minél több kiállítóval büszkélkedjünk, folyamatos a cégek jelentkezése a rendezvényre. Előzetes felmérések alapján a tavalyi évhez hasonlóan 70-75 kiállítóra számítunk, de július 31-ig lehet még regisztrálni” – hívták fel a figyelmet a szervezők.

Az innoLignum Sopron Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat szeptember 8. és 10. között az Novomatic Arénában és annak környékén várja a látogatókat.

Részletek a rendezvényről: www.innolignumsopron.hu

További információ:

E-mail: innolignumsopron@sopronholding.hu

Telefon: 99/514-514

www.innolignumsopron.hu