Ajánló – HAZAI VADÁSZ – 117. adás – 2016.07.03 – vasárnap 11:00 óra – ECHO-TV

Újjáépítették az erdei vasutat az Ipolyerdő Zrt.-nél – A Pilisi Parkerdő Zrt. II. Parkerdő Kupa Fakitermelő Versenye – OEE 147. Vándorgyűlés – Előzetes

 

1

Újjáépítették az erdei vasutat az Ipolyerdő Zrt.-nél

Magyarország legvadregényesebb hegyvidéki erdei vasútját építette újjá és nyitotta meg június 2-án, a Börzsönyben az Ipoly Erdő Zrt. A Márianosztrát és Nagyirtáspusztát összekötő, csaknem 7 km hosszú pályaszakasz vonalvezetése, szintemelkedése, lejtése és tájesztétikai értéke egyaránt kuriózum. A vasúti pályát újként létesült állomás- és fogadóépületek, vasúti járművek teszik turisztikai célokra alkalmassá.

A beruházással megvalósult az évtizedeken át hiányzó összeköttetés a Szob-Márianosztra és a Nagybörzsöny-Nagyirtáspuszta kisvasúti vonalak között. Az 1,1 milliárd forintot meghaladó értékű fejlesztéshez az EU kiemelt pályázata 600 millió, a Földművelésügyi Minisztérium 300 millió forint összegű támogatást nyújtott, amit az erdőgazdaság a saját forrásaival egészített ki.

5

A Pilisi Parkerdő Zrt. II. Parkerdő Kupa Fakitermelő Versenye

A tavaly hagyományteremtő céllal elindított Parkerdő Kupa Fakitermelő Verseny 2016-os folytatása is motoros láncfűrészek zajától volt hangos. A Pilisi Parkerdő Zrt. összes erdészete nevezett, vagyis 10 csapat vágott neki a Bajnán tartott megmérettetésnek. A verseny elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet a biztonságos munkavégzés fontosságára, és a szakképzett munkaerő nélkülözhetetlenségére az erdei munkák során.

A Pilisi Parkerdő Zrt. által szervezett versenyek kiemelt célja a szakmai tudás elmélyítése: míg a rendszerint tavasszal megtartott jelölőverseny az erdész szakszemélyzet számára szól, a fakitermelő verseny az erdőben dolgozó fakitermelő szakemberek tudását teszi próbára.

foto_Kocsis-B_Janos-

OEE 147. Vándorgyűlése – Előzetes

„Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel, egyetértéssel és összetartással!” – Kálnoki dr. Bedő Albert.

Magyarország egyik legrégebbi, folyamatosan működő szakmai civil szervezete, az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) idén ünnepelte alapításának másfél évszázados évfordulóját. A 150 éves jubileumi, sorrendben a 147. Vándorgyűlésen több mint ezer fő vett részt. Az Egyesület a vándorgyűlést Erdélyben, az egyesület alapító titkára, majd tiszteletbeli elnöke, Kálnoki dr. Bedő Albert szülő- és nyughelyén, Sepsikőröspatak-Kálnok-Tusnádfürdőn rendezte meg.

Jelen adásunkban, ezen nagyszabású rendezvényről készült előzetes kisfilmünket tekinthetik meg Nézőink! Bővebb összeállításunkat hamarosan láthatják az ECHO TV műsorán!

Filmünket július 3-án, vasárnap 11:00 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazin 117. adásában, az ECHO TV csatornán!