„Vad és vadászat” előadássorozat a Zala Megyei Vadászkamara szervezésében

Szakmai előadásokat tartottak a Zala Megyei Vadászkamara és a Zala Megyei Vadászszövetség szervezésében „Vad és Vadászat” összefoglaló címmel 2016.május 25-én

6

A szakmai rendezvényen az alábbi előadásokat tartották meg a jelenlévőknek:

  1. Őz a jövő nagyvadja – gazdálkodás az őzzel a Bánokszentgyörgyi Erdészet területén

Előadó: Hopp Tamás erdészetigazgató, Bánokszentgyörgyi Erdészet, Zalaerdő Zrt.

  1. Ázsiai vadászatok a magyar vadászember szemével

Előadó: Tengerdi Győző

1 3

7

Győrvári Attila titkár, OMVK Zala megyei Területi Szervezete

„A zalai vadászok nevében szeretnénk ezt a rendezvénysorozatot rendszeressé tenni minden év május idusa alkalmából. A május hónapot azért találtuk ki, mert talán már az őzbakvadásztatás elindult, és a takarás elég nagy, így a hivatásos vadászok is részt tudnak venni ezen a rendezvényen, tapasztalatot tudnak cserélni egymással. Ha később szerveztük volna meg, akkor a bak üzekedésébe érnénk bele és akkor már elfoglaltabbak a vadászok.

Tavaly az aranysakálról volt szó, illetve a magyar agárnak a múltjáról, jelenéről. Én azt vallom, hogy állami erdészetek nélkül nincs vadászat és erdőgazdálkodás. A Zalaerdő Zrt.-nél van tudás és akarat, tehát mind a vadászat és mind a vadgazdálkodás összeforrt Zala megyében, így a Vadászati Szövetség, az OMVK Zala megyei Területi Szervezete és a Zalaerdő Zrt. együtt dolgozik a zalai vadászokért és a zalai vadért.”

Dia23 Dia21

8

Hopp Tamás erdészetigazgató, Bánokszentgyörgyi Erdészet, Zalaerdő Zrt.

„Kellően izgultam én magam is és remélem, hogy mindenkinek tetszett az előadásom. Véleményem szerint, ha az őz lenne a nagyvad, az nem lenne kedvező a vadászoknak, mert akkor a többi eltűnt volna. Az igazán jó az lenne, ha a szarvas, az őz és a vaddisznó együtt meg tudna maradni olyannak, amilyen most. Ha a szarvas eltűnne és az őz lenne a nagyvad, az összességében nagy baj lenne.”

 

 

DSCF0021

9

Tengerdi Győző

„Az előadásom inkább egyfajta élménybeszámoló volt, amelynek az volt a célja, hogy a külföldi vadászati élményeket megismertessük a hazai vadászokkal. Ha valaki nagyon szeretne egy célt elérni és arra rákészül fizikailag és tudásilag, akkor azt el fogja érni. Ahhoz, hogy egy magyar vadász kint is megállja a helyét, elsősorban jó lő tudás szükségeltetik, hiszen a hegyi vadászatok köztudottan nagyon távoli lövéseket eredményeznek. Ez azt jelenti, hogy a nálunk nem túl sűrű, 200-300 méter hosszúságú pontlövéseket is meg kell tennie a vadásznak. Ezenkívül kitartás is szükségeltetik hozzá, hiszen 3000-4000 méter magasban, ritka levegő mellett, lovagolva nem könnyű a vadászat. De ha sikerül, akkor komoly vadász élményeket szerezhetünk!  Azt tanácsolom a jelentkezőknek, hogy fizikailag készüljenek fel,  próbálják meg növelni az állóképességüket,  amely ezen a terepen elengedhetetlen.”

DSCF0010

Filmünket június 5-én, vasárnap 11:00 órakor láthatják a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO-TV műsorán!

www.hazaivadasz.hu

www.facebook.com/fhmag

http://www.idokep.hu/erdomezo

www.facebook.com/echotelevizio

http://echotv.hu/hazai-vadasz