Átadták a Nyitnikék Erdei Szállást Obornakon – 2016.04.22

A Zalaerdő Zrt. új, negyven férőhelyes, a már meglévő erdészeti erdei iskola mellé épített erdei szállást adott át április 22-én, a Zala megyei Eszteregnye-Obornak településen

29 27 19

Az erdei szállás nem csak az iskolás és óvódás családokat fogadja majd, de a bakancsos turisták, baráti társaságok számára is lehetőségeket kínál a környék megismeréséhez.

Az ünnepséget jelenlétükkel megtisztelte V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár, Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár, Dénes Sándor, Nagykanizsa MJV polgármestere, Dalvári Vince Gábor főosztályvezető-helyettes, a Zalaerdő Zrt. felügyelő bizottságának elnöke, Bugán József, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója, Burcsi János, Eszteregnye-Obornak polgármestere, Novák Ferenc, Zalakaros város polgármestere, Szűcs Imre helyettes esperes,- Hella Ferenc református lelkész, valamint Rosta Gyula, a ZALAERDŐ Zrt. vezérigazgatója.

1521
A vezérigazgató ünnepi köszöntő beszédében elmondta, hogy az elmúlt években felértékelődött az erdőgazdaságok közjóléti szerepe. A Földművelésügyi Minisztérium, mint tulajdonosi joggyakorló, az erdőgazdaságok legnagyobb támogatója a közjóléti objektumok fejlesztésében, létrehozásában. Hozzátette, a társaság az elmúlt két évben közel 260 millió forintot fordított – a teljesség igénye nélkül – erdei vasúti kocsik felújítására, szállásépítésre és felújításra, erdei pihenőhelyek létesítésére, tófelújításra, tanösvények és erdei tornapálya kialakítására.

14 12 42

Rosta Gyula elmondta, hogy a Nyitnikék Erdészeti Erdei Iskola épületét három éve, 2013 tavaszán adták át és már akkor megfogalmazódott a gondolat, hogy később szükség lesz egy hozzá tartozó szállásépületre is. Az, hogy mára ez a terv megvalósulhatott, minőségi változást és egy újabb lépcsőfokot jelent nem csak az erdei iskola, hanem a Zalaerdő Zrt. életében is.

2015. december:

12 19 18

A társaság az eddigi szűkebb keretekből kilépve idén messzebbről érkező csoportok számára is tud több napos programot kínálni, az elmúlt három év napközis jellegű táborait felválthatja a „valódi”, „ittalvós” tábor, mely sokkal több lehetőséggel, élménnyel kecsegtet majd a táborlakók számára, mint a korábbiak. Az erdei iskola programjába így könnyedén be tudják vonni a térségben található egyéb közjóléti létesítményeket, a gyerekekkel el lehet látogatni a Budafai Arborétumba, a zalakarosi Csiga-túra tanösvényhez, a Kistolmácsi-víztározóhoz, vagy akár szakmai kirándulás keretében bármelyik erdőrészletbe a megyében, illetve a Bajcsai Csemetekertbe is.

25242022
A vezérigazgató köszöntője után a részvevők a nagykanizsai Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola pedagógusainak, a Palini Általános Iskola diákjainak műsorát láthatták.

16

A rendezvény végül szalagátvágással és a Nyitnikék Erdei Szálló körbejárásával végződött, ám mindezek előtt Szűcs Imre helyettes esperes megszentelte, Hella Ferenc református lelkész pedig megáldotta az új épületet.

36

12

31 32

Az erdei iskola szállásépületének megvalósulásához sok-sok munka, küzdelem és erőfeszítés kellett. A több, mint 400 m2 összterületű szálló építése tavaly tavasszal kezdődött, az erdőgazdaság saját forrásból fedezte a fejlesztés több, mint 100 millió forintos költségét, mely magába foglalja az építést, valamint a berendezés és a felszerelés beszerzését. A szálló negyven fő befogadására alkalmas; külön tanári szobát, melegítőkonyhát és egy nagy közösségi teret is kialakítottak benne. A tetőtér további fejlesztési lehetőségeket rejt magában a jövőre nézve. Az épület a 21. század környezettudatos építészeti megoldásaival készült, így például háromrétegű nyílászáró üvegekkel, korszerű szigeteléssel, napkollektoros fűtésrásegítéssel és biomassza alapú kazánnal.

11 10 9 8 7 3 4

Filmünket a HAZAI VADÁSZ TV Magazin 108. adásában, 2016. április 30-án, szombaton 17:30 órakor tekinthetik meg Nézőink az ECHO-TV csatornán!

www.hazaivadasz.hu

www.facebook.com/fhmag

http://www.idokep.hu/erdomezo

www.facebook.com/echotelevizio

http://echotv.hu/hazai-vadasz