Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola bemutatása – II. rész – 2015.11.13.

A Mecsekerdő Zrt. fenntartásában működő Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola erdei iskolai oktatása 2016-ban 20 éves jubileumát ünnepli

Pár szó a Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola és Erdő Háza intézményről:

A Mecsekerdő Zrt. Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola és Erdő Háza 1996. március 13-án nyitotta meg kapuit Pécstől 2 km-re, Árpádtetőn, illetve szálláshelyét, az Erdő Házát 2010. májusában Bakonya-Sás-völgyben. Az Erdő Háza 2014-ben ökoközpont lett.

Az iskola programjait – mely az általános iskolai tantervre épül – többéves gyakorlati tapasztalat, hazai és külföldi tanulmányutak alapján lett kidolgozva.

Terepi foglalkozásokon a diákok megismerik az erdészek munkáját és a természetben tanulnak a természetről.

Az erdő- és élménypedagógiai módszerek lehetőséget nyújtanak a gyerekeknek, hogy a természetet apránként megtapasztalva maguk fedezzék fel annak belső összefüggéseit, és alakítsanak ki egy új természetszemléletet, újfajta hozzáállást, melynek elemei a megértés, a szeretet és a felelősségérzet.

1996 óta folyamatosan, évente több ezer gyerek vesz részt az iskola természetismereti programjain.

Előző cikkünkben Adorján Ritával, a Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola és Erdő Háza vezetőnőjével beszélgettünk, aki bemutatta a Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola és Erdő Háza intézményét és kifejtette gondolatait szeretett hivatásáról.

Cikksorozatunk második részében Scheitler Adrienn erdei iskola oktató és Nagy Gábor közjóléti munkatárs fejti ki véleményét.

Scheitler Adrienn erdei iskola oktató, Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola és Erdő Háza, Mecsekerdő Zrt.

Miért választottad ezt a hivatást?

„Nagyon korán megfogalmazódott bennem gyerekként, hogy tanár szeretnék lenni. Belső késztetést érzek az iránt, hogy azt ismeretet, amelyet megszereztem, megosszam másokkal, akár gyerekekkel, akár erdővezető túrán felnőttekkel. Hálás feladatot kaptunk, mert minden egyes alkalommal egy kicsit varázsolhatunk a természet segítségével. Azt szoktam mondani, hogy nekem nem munkám van, hanem hivatásom. Szeretem csinálni azt, amit csinálok és azon szerencsések közé tartozom, akinek a munkája egyben a hobbija is.”

Mit szeretnél elérni 20 év múlva?

„Szeretném, ha 20 év múlva az a fajta aktivitás és közvetlenség, amely jellemez, megmaradna bennem. Szeretném, ha tudnék találni partnereket arra, akik szívesen megismernék az erdőt, mert ebben a nagyon technikalizált világban az emberek mintha elfelejtenék, hogy mi a természet részei vagyunk és nem kiszakadni kellene belőle, hanem vele együtt élni és onnan erőt meríteni.”

Nagy Gábor közjóléti munkatárs, Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola és Erdő Háza, Mecsekerdő Zrt.

Miért választottad ezt a hivatást?

„Végzettségemet tekintve vadgazdamérnök vagyok, de mindig is érdekelt a pedagógia. Nagy szerencsének tartom, hogy Ritáék (Adorján Rita, Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola és Erdő Háza vezető – szerk.) mellé kerülhettem, mert azt a tapasztalati anyagot, amit tőlük el lehetett lesni, azt tankönyvekből nem lehet megszerezni, csak sok rengeteg terepi munkával és együtt töltött idővel jön meg. Nem iskolai képzéshez, illetve tankönyvi tudáshoz kötött, sokkal inkább az ember eredendő érdeklődéséből fakadó kíváncsiságának a kielégítése.

Nyolc éve vagyok az erdészetnél és így az Erdei Iskola közelben is. Az erdei iskolai oktatásban számomra az a legkedvesebb és a legizgalmasabb, hogy valóban az oktatással lehet foglalkozni és ehhez rengeteg erdőjárás is párosul. A természet szeretete mellett, ha az embernek pedagógiai vénája is van hozzá, akkor az a lehető legjobb elfoglaltság, amit el tudok képzelni. Furcsa érzés, hogy most jönnek hozzánk azok a gyerekek, akik az én korosztályom utódai. Nagyon jó a kapcsolatunk a többi erdei iskolával is, főleg a dél-dunántúli régió intézményeivel. Ha bármilyen szakmai vagy egyéb kérdésünk van, nyugodtan fordulhatunk a többi munkatárs felé is.”

Mit szeretnél elérni 20 év múlva?

„20 év múlva azt szeretném, ha nemcsak alkalomszerűen tudnának részt venni a gyerekek az erdei iskolás programban, hanem legalább minden évszakban egyszer. Nagyon nehéz felvennünk a versenyt a modern technológiával. Nagy a konkurencia, az elszívó erő, egyre kevesebb fiatalt sikerül megfogni, de mindig van egy-két fiatal, akik adnak reményt a bizakodásra. Az a legnagyobb elismerés a számomra, amikor az iskolai foglalkozás után egy-egy gyermek úgy jön oda hozzám, hogy erdész szeretne lenni. Annak ellenére, hogy ezernyi irányba érdeklődnek a mai fiatalok, mégis vannak olyan fiatalok, akiket sikerül megragadni. Ha csak 4-5 órára, vagy egy hétre, de sikerül kiemelni ebből a modern technológiai környezetből. Szerencsére létezik egy olyan réteg, amely fogékony erre.”