Dámbika trófeaszemle a Budapesti Erdőgazdaság Zrt.-nél – 2015.11.10.

Festői környezetben került megrendezésre a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. idei dámbika trófeaszemléje – immár negyedik alkalommal. A szemlére bocsátott trófeák 2015. november 10-én, a Lovasberény Hotel parkjában kerültek bemutatásra

93 103

16

A szemlén megjelent és beszédet mondott Szi-Benedek József vezérigazgató helyettes és Vezsenyi Imre vadgazdálkodási osztályvezető.

14 15

41 42 32 33

73

81 79

104

Szi-Benedek József vezérigazgató helyettes, Budapesti Erdőgazdaság Zrt.

„Nagy örömömre szolgál, hogy megnyithatom a mai dámbika trófeaszemlét. A szarvasbőgést, illetve a dámbarcogást követő trófeaszemle egy olyan mérföldkő, ahol illik megállni, illetve értékelni a terítékre hozott trófeákat. Gratulálni szeretnék azoknak a vadászoknak, akik a trófeákat terítékre hozták. Másodsorban szeretném megköszönni a kísérővadászok munkáját is, amivel hozzájárultak ahhoz, hogy a vadászat kimenetele sikeres legyen. Remélem, hogy ezek a vadászélmények örömteli pillanatot és életre szóló élményt okoztak azoknak az embereknek, akik ezeken a sikeres vadászaton részt vettek.

2010 óta a lovasberényi vadászterületen ez a negyedik olyan alkalom, amikor ilyen impozáns trófeakiállításra és trófea bemutatóra kerül sor. Ez nem véletlen, hiszen ez a vadászterület páratlan és egyedülálló természeti táji adottsága mellett nagy értékű dámvad állománnyal is rendelkezik. Ezzel a dámvad állománnyal megfelelő elhivatottsággal és szakértelemmel rendelkező szakember gárda tud csak sikeresen gazdálkodni. A lovasberényi szakszemélyzet ilyen és köszöneti illeti az eddigi elmúlt éves munkájukat is.”

12 9 7 11

18

21 26

24 28 30 29

40

41 42

105

Vezsenyi Imre vadgazdálkodási osztályvezető, Budapesti Erdőgazdaság Zrt.

„2015-ben kiemelt Nemzeti Érték lett a gyulaji dám, amelyre mi is nagyon büszkék vagyunk, hiszen az ősünk, a gyulaji dám, amelyből a jelenlegi, lovasberényi dámállomány kialakult. 1952-ben volt az első próbatelepítése, amikor is 6 db dámot hoztak erre a területre. Ezt követően a ’70-es években – amikor a gyulaji dám elérte azt a mértéket, hogy óriási vadkárokat okozott – egy központi döntés alapján közel ezer dámot különféle helyekre kitelepítettek az országban és szerencsére ebből jutott ide, a lovasberényi erdőbe is. Nagyon sokáig komoly eredménnyel nem lehetett a dámmal gazdálkodni. Az első igazi sikeres eredmény 1997-ben volt, amikor terítékre került egy 4 kg 75 dkg-os bika, amely 2005-ig a magyar ranglista 38. helyét foglalta el 211 pontjával. Azóta sem sikerült ezt a pontszámot túlszárnyalnunk, igaz, hogy a vadgazdálkodásban a trófeaméretek kilókat tekintve folyamatosan nőnek. A tavalyi évben 4 kg 90 dkg-os volt a legnagyobb dám trófeánk. A vadgazdálkodásunkat úgy fogjuk irányítani, hogy ezeket az értékeket emelni tudjuk és ismét megpróbáljunk a világranglistán előkelő helyet elfoglalni. Ez annyiban sikerült, hogy az 5,01 kg súlyú trófeával felülmúltuk a tavalyit.”

1 4

102

108 4 3 6

5

“Az eredményeink folyamatosan javulnak: 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben 5, 5 illetve 6 db aranyérmes dámbikát sikerült terítékre hozni, amely utána az üzemtervi ciklus közepén évente 1-1 darabra szűkült vissza. A tavalyi évben négyet és idén ismételten 4 db aranyérmes dámbikát sikerült terítékre hoznunk. A korosztályokban jelentős eltolódás látható, a statisztika azt mutatja, hogy valamilyen okból a trófea fajsúlya nő.”

“Bízom benne, hogy jövőre még komolyabb eredményekről tudunk beszámolni. Lovasberény kimondottan szerencsés helyzetben van a szakszemélyzet tekintetében, mert valamennyi dolgozónk hivatásos vadász is. Gratulálok az elejtőnek és én is szeretném megköszönni a hivatásos szakszemélyzet áldozatos munkáját. Bízunk abban, hogy az új törvényalkotás a hivatásos vadászok helyzetét rendezi, munkájukat megbecsüli és úgy fogják kezelni őket, mint a szakma nélkülözhetetlen embereit.”

 A szemlén bemutatásra került egy páratlan trófea is:

106

„Ez a bika egy kuriózum a lovasberényi trófeaszemlén, hiszen az Uzsai Erdészeti vadászterületről származik. Abban különleges ez a bika, hogy 4 év körüli, fiatal dámbika, melynél az elejtést követően észrevette az elejtő, hogy a jobb lábán van egy régi hurkolásból maradandó sérülése.”

“Ez a bika azért került ide, mert példaértékű a hivatásos vadászok munkáját tekintve. A vadászterületnek az őrzése, a vadállomány védelme törvény által joga és kötelessége a hivatásos vadásznak. E nélkül számtalan ehhez fogható sérülés következhet be, amely kihat a trófeaképzésre, továbbá esetleges elhulláshoz is vezet, amelynek még nagyobb gazdasági vesztesége van. Természetesen ezek a cselekmények nem kívánatosak a területen, ezért szeretnénk mindent megtenni, ami visszaszorítja ezeket a nem kívánatos orvvadászokat.”

64 63

107

58 66

Hogy miért fontos kiemelni az állományból az ehhez hasonló példányokat?

“Megvannak azok a trófeaformák, alakulások, amikre a gazdálkodó igazából dolgozik, amelyet szeretne az állományában a legmagasabb méretre, minőségre, mértékre emelni. Amennyiben az a sérülés mechanikai vagy genetikailag rögződött sérülés, akkor a vadgazdálkodónak el kell dönteni, hogy az az egyed szükséges-e a populációban, vagy ki kel onnan lőni. Amennyiben egy mechanikai sérülésről van szó, amelyet kinőhet a vad, akkor a túlélés esélyei sokkal nagyobbak, hiszen a vadgazdálkodó látja benne a jövőbeli trófeaképzés alakulását. Amennyiben genetikailag kódolt, öröklődő deformitásról van szó, akkor egyértelmű, hogy amennyiben öröklődhet is, akkor mindenképpen a golyóérettség előtt ki kell kerülnie az állományból.”

61

Filmünket december 6-án, vasárnap 11:00 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

 

www.hazaivadasz.hu

www.facebook.com/fhmag

http://www.idokep.hu/erdomezo

www.facebook.com/echotelevizio

http://echotv.hu/hazai-vadasz