Gímszarvas Trófeaszemle a Nagysalléri Vadászháznál – 2015.10.15.

A SEFAG Zrt. Lábod-Nagysallérpusztán, a Nagysalléri Vadászháznál tartotta éves trófeamustráját

13

51 32

31

64

Dr. Varga Gyula Vadgazdálkodási osztályvezető, SEFAG Zrt.

 „Az idei teljesen átlagos szezon volt szeptember vonatkozásában, annak ellenére, hogy a tavalyi évben több bika került terítékre, viszont az átlagsúlyok, illetve a fajsúlyok elmaradtak a várakozástól. Ennek élőhelyi, táplálék és takarmány okai vannak. Szakmai szempontból viszont nincs olyan hatása, ami miatt a jövő gazdálkodását át kellene értékelnünk. Elégedettek lehetünk, hiszen minden területünkön a tervezett számokat tudtuk hozni. A nyolc vadászterület közül meglepetést hozott a lábodi terület, hiszen itt másfélszer annyi bika került terítékre, mint az előző években. Kiemelkedő területünk még Szántód, hiszen évek óta nagyon jó számokat hoz, komoly minőségű vad-és gímszarvas gazdálkodás folyik a területen. Azt gondolom, ebből a szempontból van okunk a bizakodásra.” – összegezte Dr. Varga Gyula Vadgazdálkodási osztályvezető a SEFAG Zrt. elért eredményét.

45

7 16 15 21 19 23 24 25 26 27

„Az idei évben a legnagyobb tömegű gímbika trófea 11,60 kg, amely a Lábod déli vadászterületéről került terítékre. A legnagyobb pontszámú bika 222,05 ponttal Szántód keleti területében esett alá. A 139 gímbikából 90 bika kapott érmes minősítést. Ennek az átlagtömege 8,24 kg. A 90 bikából darabra pontosan 40-40 db lett bronz-és ezüstérmes, 11 db pedig aranyérmes minősítésű trófea lett. Négy bika került a 10-11 kg közötti kategóriába és az idei évben három bika van 11 kg felett, ebből kettő a Zselici vadászterületnek a Kelet-Zselici (Vörösalma) részén került terítékre. Összehasonlításként a tavalyi évben ez a szám 17 trófeát jelentett, szemben az idei héttel. De mi úgy gondoljuk, hogy nem a tavalyi évvel kell összehasonlítani, hanem az adott éven belül kell minősíteni a teljesítményünket. Ebből a szempontból a területeink és a kísérőink is jól vizsgáztak, ezúton szeretném megköszönni kollégáim szakmai fegyelmét és áldozatos munkáját.”

30 33 34 36

17

38 42 41 43 46 50

14

43 44 46 57 55 56 52 54

48

 

Filmünket november 8-án, vasárnap 11:00 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

 

www.hazaivadasz.hu

www.facebook.com/fhmag

http://www.idokep.hu/erdomezo

www.facebook.com/echotelevizio

http://echotv.hu/hazai-vadasz