A Zalaerdő Zrt. 2015. szeptemberi gímszarvas Trófeaszemléje Szentpéterföldén – 2015.10.09.

A Zalaerdő Zrt. 2015. október 9-én tartotta meg hagyományos trófeaszemléjét Szentpéterföldén

12

42

Páll Tamás vadászati felügyelő, Zalaerdő Zrt.

„Úgy ítéltük meg a kollégáinkkal, hogy az idei szeptember különböző agancsfelrakásokat hozott. Volt olyan agancs, ami többet mutatott sokkal, mint amit a mérlegen megállapítottunk. Valamint volt olyan, amely kevesebbet ígért a mért súlyhoz, tehát sokkal nehezebb volt, mint amire becsültük. A teríték darabszáma szeptember hónapban 131 db volt, ennyi került bírálatra. Ebben van 4-5 darab elhullás, a többi pedig elejtésből származik. Ami az előző évekhez képest figyelemreméltó, az a megnövekedett aranyérmesek darabszáma. Összesen 16 db aranyérmes gím agancs került terítékre.

12

Egy trófea elérte a kétszáznegyven pontos álomhatárt és meg is haladta. Az elmúlt években erre nem volt példa! Úgy gondoljuk, hogy ezt részben annak is köszönhetjük, hogy az elmúlt három évben egy kicsit visszafogottabb válogató vadászatot folytattak a kollégáink, jobban kímélték az állományt. A szarvasbőgés lefolyása általában tizedike és huszadika közé tehető. Idén elmondhatjuk, hogy ez egy kicsit eltolódott: később kezdődött, később érte el a csúcsát, 12-22-e között volt. A mi adottságainknál tizenkettedike és huszonkettedike között volt a gímszarvasbőgés csúcsa.

18 19 20 17

Évről – évre örvendetes módon növekedik a hozzánk ellátogató magyar vadászok száma. A vendégek megoszlását illetően 10%-ra tehető a magyar vadászok száma, ezen felül, mivel mi a nyugati határszél közel vagyunk, számottevő továbbra is a hozzánk látogató osztrák és német nemzetiségű vendégvadász. Emellett előfordult egy-egy svájci, vagy belga és holland vendég is.

21 24 26 29 30 28 27 31

Egy jellemző adat, ami még a szeptembert nálunk minősíti, az a trófeák átlagsúlya. Tíz év átlagában 6 kg 80 dkg volt a szeptemberi agancsok átlagsúlya, ez idén 6 kg 68 dkg. Ami nagyon figyelemreméltó szám, az az érmes bikák átlagsúlya: 8 kg 28 dkg átlagban, idén viszont a nagysúlyú aranyérmes trófeák miatt 8 kg 48 dkg, tehát a tíz éves átlagot meghaladó minőséggel találkoztunk.

34 36 35 37 33 38 11 8

A gímszarvas gazdálkodás jövőjére nézve szeretnénk az eddig megjárt utat folytatni és megőrizni, továbbá az élőhelyet fejleszteni és fenntartani a zalai gímszarvas részére a jövőben is.”

 32

Filmünket november 11-én, vasárnap 11:00 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

 

www.hazaivadasz.hu

www.facebook.com/fhmag

http://www.idokep.hu/erdomezo

www.facebook.com/echotelevizio

http://echotv.hu/hazai-vadasz