Cserkelő vadászaton a darvasi vadászkerületben

A KEFAG Zrt. Dél-Kiskunsági Erdészetének vadászházához kora hajnalban, teljes sötétségben érkezett tavaly október végén a HAZAI VADÁSZ stábja. Egy olyan osztrák vendégvadásszal készültünk a darvasi vadászkerületbe, aki már évek óta jár ide, és alaposan ismeri is azt. A hely, adottságaihoz méltóan igazi cserkelő vadászterület, ezért izgalommal készültünk a forgatásra. Az indulás előtti kávé után gyors pakolás a terepjáróba, majd félórás autózás következett.

kel-21

Halk kattanással zártuk az ajtókat. A teljes sötétségben szükségünk volt néhány percre, amíg megszoktuk a fényviszonyokat, majd egymást követve elindultunk a darvasi vadászkerület belseje felé. Először egy vadföldet közelítettünk meg, hátha gímszarvas jelenik meg a kora reggel.

kel-22

A keresőtávcsövek szinte rátapadtak a környező fák, bokrok körvonalaira. Christian – az osztrák vendégvadász – a számára, és az adott szituáció adta lehetőség szerint legjobb lőpozíciót vette fel.

kel-30

Közben elkezdett végre derengeni, és percről-percre világosabb lett. A távolban egy spíszer bika tűnt fel, és bárcsak néhány pillanatra láttuk, mégis beindította az adrenalint kis csapatunkban. Megpróbáltunk közelebb kerülni hozzá, lassú és csendes lépésekkel, de ő másképpen gondolta, így a hajnali találkozás elmaradt.

kel-2

Újabb területrész felé vettük az irányt, közben feszülten figyeltük a nyiladékokat. A vadászterület teljesen elvarázsolt minket, cserkelést kedvelők figyelem! A séta közben egymás után kerültek le rólunk a nagyobb ruhafelsők, és egyre többet nyúltunk a vizes palackhoz. Ez persze nem lassított a haladásunkon, mégis hirtelen állt meg gyorsuló menetoszlopunk. Nem véletlenül!

kel-9

Egy nyárfasor végén a mozgás vaddisznót sejtetett, ezért úgy döntöttünk, hogy csökkentjük a köztünk lévő távolságot. Christian felkészült a lövéshez, újra felvette a legbiztonságosabb lőpozíciót. Alig néhány perc múlva meg is szólalt a puska!

kel-3

A keresőtávcső szerint jó lövést sikerült leadnia, mivel a vad helyben maradt, és úgy tűnt, hogy nem is mozog. Néhány percet mégis várakozással töltöttünk, majd csendesen elindultunk felé. Kísérő vadászunk szerint, ha nem futunk itt össze ezzel a vaddisznóval, akkor lehet, hogy ebben a nyárfa sorban találkoztunk volna a kora hajnali spíszer bikával, mivel ilyenkor már a nappalozó helyén szokott lenni. Az elesett vadhoz érve gratuláltunk az elejtőjének, és a töret elhelyezése, átadása is sorra került.

kel-6

kel-7

A fotózás, filmezés, majd rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy messze még a délelőtt, és tovább megyünk, hátha keresztezi cserkelő utunkat valami, és továbbra is velünk marad a vadász szerencse.

Filmünket 2015. március 15-én, vasárnap, kivételesen 9:30 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

 

http://echotv.hu/hazai-vadasz

www.fhmag.hu

http://www.idokep.hu/erdomezo 

www.facebook.com/echotelevizio

www.facebook.com/fhmag