“A menekülő lábodi szarvasok” – felvétel nyomában, a Lábodi Erdészetben

A 2014-es év egy kiemelkedő év volt a Lábodi erdészet életében, hiszen egy komoly dámbika és gímbika is terítékre került. Természetesen ezeket a kincseket, értékeket, a természet nem adja ingyen. Ahogyan nagy elődünk Dr. Studinka László is leírta: “Minden időszaknak megvan a különlegesen fontos, és halaszthatatlan teendője, feladata.” Ennek a mostani időszaknak, a februárnak, márciusnak is megvan.

Lábod-0

Fontos, hogy ilyenkor a vadat védjük, a nyugalmát biztosítsuk, és ehhez nélkülözhetetlen, hogy ebben az időszakban meglévő az agancshullajtás okán az erdőben a nyugalmat biztosítsuk. A vad hajtását, zavarását a lehető legkisebbre mérsékeljük. Hiszen a vadállományunk egy nemzeti kincs, a természetnek pótolhatatlan része, ezért nagyon fontos, mind a vadászatra jogosultnak, mind pedig minden állampolgárnak, hogy ezt a kincset, az utódaink számára is biztosítsuk. Szeretnénk, hogy ők is láthassák, hogy mi van a természetben!

Lábod-4

Az elmúlt hetekben került a nyilvánosság elé egy felvétel, ami a mi vadászterületünkön készült, ahol megriadt szarvasok vonulnak át egy közúton. Úgy gondolom, hogy ez is az illegálisan agancs gyűjtők számlájára írható. Jól látszik, hogy több száz egyedből álló szarvascsapat, bikák, tehenek, borjak együtt menekülnek, rohannak. Ez több szempontból is aggályos! Először is a vadgazdának, hiszen ebben az időszakban a nyugalmat kellene biztosítani a vadnak.

Lábod-5

Az agancsát amikor lehullajtja a szarvas, akkor abban a pillanatban az új építése is elkezdődik, hiszen a szarvasnak az agancsa egy szuper produktum, ami évről-évre megújul!…” – Ács Kornél fővadász, Lábodi Erdészet, SEFAG Zrt.

 

Filmünket 2015. március 15-én, vasárnap, kivételesen 9:30 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

 

http://echotv.hu/hazai-vadasz

www.fhmag.hu

http://www.idokep.hu/erdomezo 

www.facebook.com/echotelevizio

www.facebook.com/fhmag