Oly messze még a tavasz! – De miért ne tesztelhetném a YAD LED-es világító úszómat otthon, a meleg szobában?!

A napokban már nem bírtam tovább, és úgy döntöttem, hogy rendrakás ürügyén, de akkor is hozzálátok egy kis “virtuális” horgászathoz. Szerintem a lehetőségeim egyáltalán nem haladták meg bármelyik horgásztársamét, hiszen adott volt a konyhaasztal, a meleg szoba, odakinn pedig zuhogott, ömlött a hó, kavarta a jeges szél. A matuzsáleminek azért nem nevezhető horgászládám így került a reflektor fénybe, azaz a jól megvilágított konyha asztalra. Évek óta eljátszom így január végén, február elején ezt a rituális műveletet, így mostanra már rutinosan láttam hozzá a tavalyi, utolsó wagglerezésemkor lezárt ládám akkurátus rendberakásához.

y-5

Az újra felkötött match-horgok, előke zsinórok, a horogkiszedőm, majd a kiselejtezett wagglerúszók után gyorsan megérkeztem a nagy kedvenc, a YAD LED-es világító úszómhoz. Kíváncsiságom persze nem hagyott nyugton, és első dolgom volt, hogy szétszedjem, és megfordítsam a LED-et benne, magyarul “beélesítettem”. Kigyulladtak színes fényei, élesen megvilágítva nemcsak a ládám árnyákosabb zugait, hanem az emlékeimet is!

y-4

Tehát Kedves Horgásztársaim! Elindult a visszaszámlálás, és úgy kb. másfél hónap után már abszolút tavaszi időben – ez tuti tipp, mivel az IDŐKÉP.hu-ról lestem le az infókat – mehetünk a vízpartra, mondjuk egy késő délutáni órában. Aztán jöhet az első éjszakai YAD LED-es világító úszós wagglerezés és átélhetjük majd a régen áhított, izgalmas pillanatokat! Ha este fél 9-től, másnap hajnalig, kb. fél 5-ig folyamatosan használjuk világító úszónkat, akkor etc. 8 órás igénybevételt „vállaltunk be” – ehhez azért minimum két jó kávé is kell azért! Ha ezt vesszük alapul – és kihasználjuk az úszós szett mindkét lítium elemének erejét -, akkor több, mint 22 éjszakára elegendő a muníció. Ez jóval több lehetőség, mint ami az átlag magyar horgásznak kijut évente!                        

Film:   http://www.youtube.com/watch?v=Zp3VCma_TdU

y-7

2015-ben folytatódik a YAD LED-es világító úszók  szállítási akciója, mellyel szeretnénk megkönnyíteni a beszerzést!

Ennek lényege, hogy 1 db úszó postaköltsége: 290,-Ft azaz kettőszáz-kilencven Forint!

Ehhez nem kell mást tenni, mint a www.ehorgasz.hu oldalról kiválasztani, és megrendelni a kívánt YAD lítium LED-es világító úszót (úszókat). Majd az alább látható bankszámlaszámra átutalni a rendelés visszaigazolásában szereplő végösszeget.

Példák: 6 grammos waggler úszó esetén – cikkszáma:  6004-6

1 db úszó rendelése esetén:  2.200,-Ft (úszó) + 290,-Ft ( postai szállítás)= 2.490,-Ft

2 db úszó rendelése esetén:  4.400,-Ft (úszók) + 580,-Ft ( postai szállítás)= 4.980,-Ft

A pénz beérkezését követően 5 munkanapon belül postai szállítással feladjuk a megrendelt úszót (úszókat).

A banki átutalás az alábbi számlaszámra küldhető:
CITY SPORT BT 1063 Budapest Szinyei M. P. u. 21

OTP 11720049-20001247

Ha az úszó vásárlással, vagy a szállítással kapcsolatban bármilyen kérdés van, kérjük hívja a 06-20-442-7019 számot, vagy írjon nekünk az info@fhmag.hu címre.

(szöveg és képek: HAZAI HORGÁSZ )