Backstage – A MISZLA ART Magtár avatása Miszlán, a Nemeskéry Kastélynál! – 2015.01.02

A 2015-ös év első forgatási helyszíne egy elvarázsolt helyre, a tolnai erdők közzé elrejtett, Miszla községben fekvő Nemeskéry Kastélyhoz “szólította” a HAZAI VADÁSZ stábját. Január második napján, kopogósan hideg napok utáni hirtelen megenyhült, borongós délután érkeztünk az erdei út végére, ahonnan már jól láthattuk utunk célját.

m-1

Legutóbb november végén jártunk a csendes, nyugodt völgyben, és akkor csodálhattuk meg a Magtár piros cserepes tetejű épületét, ahol a Miszla Art koncert terme, és a művészeket kiszolgáló szobák “formálódtak”, a Kastély közelében.

m-3

Az újjászületett Nemeskéry Kastélyban a Miszla Art kulturális központ, és alkotóház működik. A barokk jellegű kúria elsősorban a kortárs képző- és zeneművészek számára nyújt hátteret művészi tevékenységük folytatására, nyugodt és harmonikus helyet az alkotáshoz: szabad alkotói szellemi műhely a szabadban.

m-4

m-2Igen, erre a koncertre érkeztünk! A Stylus Phantasticus, a Miszla barokk régi zene Téli Akadémia nyitókoncertjére. Az Újévi koncert egyben a teljesen felújított, koncert teremmel kialakított, és igazi zenei műhellyé varázsolt Magtár avató ünnepének fénypontja is volt. Így immár nemcsak a Nemeskéry Kastély, hanem az eredetileg is hozzá tartozó, de régi fényét meghaladó, a barokk zene szolgálatába állított Magtár is a művészek, zenekedvelők szolgálatában áll.

m-6

m-5

m-7

A varázslatos barokk zenei koncert művészei

m-8

A koncert utáni pillanatok: a MISZLA ART boldog alapítói, Makay Tamás és Makayné Pál Berta

m-10

A hálás, barokk zenét szerető közönség vastapssal köszönte meg a művészeknek, a MISZLA ART alapítóinak, szervezőinek a felejthetetlen koncertet

 

Filmünket hamarosan láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

 

http://echotv.hu/hazai-vadasz

www.fhmag.hu

http://www.idokep.hu/erdomezo 

www.facebook.com/echotelevizio

www.facebook.com/fhmag