Megnyílt az első ERDEI DELIKÁTESZ szakbolt!

A VADEX Mezőföldi Erdő és Vadgazdálkodási Zrt. az országban elsőként Székesfehérváron nyitotta meg „Erdei Delikátesz” néven kiskereskedelmi szaküzletét. Az üzletet 2014. december 19-én, ünnepélyes keretek között Dr. Bitay Márton Örs államtitkár, Vargha Tamás államtitkár, és Majoros Gábor vezérigazgató nyitotta meg.

v-2

A bolt elsősorban a 22 állami erdőgazdaság élelmiszeripari termékeinek biztosít bemutatási és értékesítési lehetőséget, de szándékunk szerint minden magyar, majd később a Kárpát-medencei erdei terméknek is exkluzív értékesítési pontja, majd országos hálózata lesz.

v-1

Az üzletben a kiváló minőségű fagyasztott vadhús (szarvas, őz, vaddisznó, fácán) mellett erdei mézet, lekvárokat, erdei gyümölcsleveket, fűszereket, csomagolt, szárított és konzerv gombákat, szörpöket, lehet vásárolni. De megtalálható a grillezéshez szükséges faszén is.

v-4

A korábbi évekhez hasonlóan ebben az évben is támogatja a VADEX Mezőföldi Zrt. a Székesfehérvári Krízis Központot vadhús csomaggal, mely mintegy 350-400 adag meleg étel elkészítéséhez elegendő adomány a rászorultaknak. Az adományt ezen ünnepség keretén belül adtuk át, melyet a Krízis Központ részéről Zsabka Attila intézményvezető vette át.

v-5

AVADEX Mezőföldi Zrt. 1973 óta foglalkozik vadhús felvásárlással, feldolgozással és értékesítéssel, így mostanra több mint 40 éves tapasztalatra tett szert a vadhúsfeldolgozás területén. A Soponyán található Vadfeldolgozó üzem korszerű technológiával, bevezetett HACCP rendszerrel, folyamatos szigorú állatorvosi ellenőrzéssel garantálja a kiváló minőségű termékeket. Az üzem a vadászatok függvényében szarvast, őzet, muflont, vaddisznót és fácánt dolgoz fel, évente 1200-1600 tonna közötti vadat vásárol fel, mintegy 300 partnertől, döntő mértékben a Dunántúl területéről. Termékeink jelentős része exportra megy, főleg Németországba, Olaszországba, Belgiumba, Hollandiába, Svájcba, Dániába. A belföldi forgalom az üzem termelésének 15-20 %-át adja. Ennek legjelentősebb terméke a ragu, mely a gulyásnak és a pörköltnek is a legmegfelelőbb alapanyag.

v-3

Magyarország kedvező földrajzi-, éghajlati-, élőhelyi adottságokkal rendelkezik a nagyvadak és a szárnyasvadak számára is, ezért kiváló minőségű termékek állíthatóak elő. A vadhús nemcsak rendkívül ízletes, hanem egészségesebb is más húsoknál. „Biojellegű” terméknek tekinthető, továbbá magasabb az ásványi anyag-, természetes rost- és hormontartalma. Magas tápértékű fehérjék, értékes vitaminok találhatóak benne, sőt e mellé alacsonyabb zsiradéktartalom társul. A soponyai vadfeldolgozó kínálatát gerinc, comb és kevert termékek jellemzik. A magyarok éves vadhúsfogyasztása csekély, az utolsók közé tartozunk Európában. Évente alig negyven dekagramm vadhúst fogyasztunk. A magyar vad minősége ráadásul elismerten kiváló.

Reméljük új üzletünk megnyitásával hozzájárulunk a magyar vadhúsfogyasztás bővüléséhez. Az Erdei Delikátesz Székesfehérváron, a Jancsár utca 2. szám alatt, a Stihl bolt mellett várja a vásárlókat!

 

Filmünket hamarosan láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

 

http://echotv.hu/hazai-vadasz

www.fhmag.hu

http://www.idokep.hu/erdomezo 

www.facebook.com/echotelevizio

www.facebook.com/fhmag

 

( szöveg: VADEX Mezőföldi Zrt., képek: HAZAI VADÁSZ )