Backstage – Pisztrángok a horgon: a Fenyves-tó felfedezése!

Április közepén a HAZAI HORGÁSZ stábja – a VERGA Zrt. engedélyével – a lélegzetelállítóan szép, kristálytiszta vizű Fenyves tavon forgatott! A vízterület  több éves bérlői használat után most visszakerült az eredeti tulajdonosának  közvetlen gazdálkodásába. Fel is gyorsultak az események! A VERGA Zrt. -től megszokott iramban elkészültek a hasznosítás tervei.

A lélegzetelállítóan szép Fenyves-tó

A lélegzetelállítóan szép Fenyves-tó

Így a szakszerű halgazdálkodási szempontoknak megfelelően, már tavaly decemberben megtörténtek az első telepítések is. Jelenleg a tó körül, közvetlenül a vízpart eléréséhez szükséges horgászállások, parkoló helyek és útszakaszok készülnek, majd két összkomfortos faházat is építenek. A tervek szerint júliusban adják át az elkészült közjóléti beruházást a nagyközönségnek. De most térjünk vissza a horgászathoz!

 

IMG_0375IMG_0376IMG_0370

 

 

 

 

 

 

 

Magyarországon nagyon sok tó van, de ilyen környezetben kevés. Ezt nehéz leírni , ezt LÁTNI KELL! A Bakony déli lábánál, Öskü és Várpalota között, kanadaira emlékeztető környezetben terül el ez a „tengerszem”-re emlékeztető vízterület. 1985-ben a lignitfejtésnél 30 méter mélységben betörő karsztvízből alakult ki. Mélysége jelenleg 2-31 méter, területe 10 ha.

Backstage: A Fenyves-tóhttps://www.youtube.com/watch?v=5Vh_tsaPeQQ

Eredetileg a nyolcvanas évek végén pisztránggal telepítették be. Mivel a pisztráng itt nem szaporodik, az állomány  nagy részét (1 kg-os méretig) akkoriban kifogták. De a megmaradt példányok azóta nőnek, nem ritka a 6 kg feletti példány is! Mivel nagyon nehéz őket kifogni, ezért egy igazi horgásznak nagy kihívást jelentenek! 1999 óta a süllő telepítése folyamatos, és azóta már szaporodik is itt. A tóban kapitális pontyok vannak, így a kitartó bojlisoknak nagy élményben lehet részük.

adsfsdfdfg

Ezt nehéz leírni , ezt LÁTNI KELL!

Stábunk a megérkezés után azt sem tudta, hogy hirtelen mit csináljon! Kezdjünk el azonnal vágóképezni, vagy inkább a matchbotot “élesítsük be”? Végül mindenki ment a dolgára, és “párhuzamosítottuk” az eseményeket. Operatőrünk térült-fordult és sikerrel mászta meg a legmagasabb tereprészt, ahonnan a legjobb panorámát tudta rögzíteni. Persze hamar rájött, hogy ilyen pont több is van, így a rövidnek tűnő kiruccanásból masszív jövés-menés lett.

 

IMG_0378IMG_0381IMG_0384

 

 

 

 

 

 

 

 

De majd meglátják Nézőink, hogy megérte! A Fenyves-tó látványával egyszerűen nem tudtunk betelni! Sajnos a feltámadó szél egyre erősödött, így ez a légi felvételek készítését alaposan megnehezítette. No, nem baj ,hamarosan úgyis újra eljövünk, és akkor keresztbe és hosszába végig pásztázzuk majd a tavat és környékét!

ft2

A Fenyves-tó – (kicsit) Madárszemmel

A filmezéssel, fotózással egyszerre beindult persze a peca is, amely az előbbiekkel szemben némi gondolkodással kezdődött. A vízkezelőtől kapott információk szerint ugyanis a Fenyves-tó átlagos mélysége 2-31 méter. Ez végül meghatározta a néhány órára méretezett horgászmódszert is: a feederrel szemben a matchezést választottuk! A 4+2-es waggler úszó 0,18-as főzsinórra került, a 12-es vékonyhúsú horog pedig 0,16-os előkére.

 

IMG_0343IMG_0339IMG_0345

 

 

 

 

 

 

 

 

Az eresztéket 60 cm és 90 cm között variáltuk, és ehhez méretezve “toccsanósra” hígítottuk a DOVIT match-es etetőanyagát. A csúzlival koncentrikusan belőtt lágy golyók meg is tették a megfelelő hatást: szép kis “ködöket” formáltak a vízben. A csalinak választott fehér-piros-sárga kombinációjú csontis csokor látványa is mély optimizmusra adott okot!

 

IMG_0349IMG_0348IMG_0351

 

 

 

 

 

 

 

 

Negyedórás “lövöldözgetés” után látótérbe kerültek az első halmozgások. Itt is, ott is csobbanásokkal jelentkeztek hidegvérű barátaink. A távolabbról – pontosan a mi horgászállásunkkal szemben – komolyabb halugrások jelezték hogy vannak itt nagyobb testű halak is. Ez nem lehet véletlen, hiszen bár extrém mély a víz, de kellő mennyiségű náderdő szegélyezi a vízpartot, sőt – pergetők figyelem! – mivel a tó több részén fenyőfák kerültek víz alá, csak a hegyük látszik ki. Így könnyű elképzelni, hogy milyen kiváló búvóhelyként “funkcionálnak” a ragadozóhalak számára!

 

IMG_0365IMG_0360IMG_0362

 

 

 

 

 

 

 

 

Villámgyorsan merült el a waggler úszó kiálló néhány milliméteres része a víz alá, melyre hasonlóan gyors bevágással reagáltunk. Rendkívül agresszív fárasztás következett, melytől – valljuk be – ugyancsak elszoktunk már. A pár perces cikázás után végre megláttuk az első pisztrángot, amely óriási örömet váltott ki a stáb jelenlévő tagjaiból. Hiszen bár tudtuk, hogy van a tóban, de mégis meglátni, megmeríteni egészen más érzés volt. A fotózás után gyors visszaengedés következett, majd újra etetőanyag csúzlizás, és bedobás.

IMG_0369

Az utolsó pisztráng egy kicsit nagyobb volt az elsőnél, kb. 40 dekásra saccoltuk

Nem kellet sokáig várni a következő pisztrángra, amely egy kicsit nagyobb volt az elsőnél, kb. 40 dekásra saccoltuk. A horgászatra szánt időnk sajnos letelt, de szinte az utolsó percben még egy harmadik is “tiszteletét tette” a merítőnkben, a pontymatracon kipihenve a horogkiszedés gyors műveletét. Nem szeretnénk minden “puskaport ellőni” így azt ajánljuk Nézőinknek, hogy tartsanak velünk a HAZAI HORGÁSZ TV Magazin következő részében, ahol nemcsak az első, hanem egy a következő alkalommal “elkövetett” Fenyves-tavi horgászatunk is helyet kap majd.

 

Filmünket a HAZAI HORGÁSZ TV Magazin május 1-i adásában, csütörtökön 12:30 órakor láthatják Nézőink az ECHO TV csatornán!

 

http://echotv.hu/hazai-horgasz

www.fhmag.hu

http://www.idokep.hu/horgasz

www.facebook.com/echotelevizio

www.facebook.com/fhmag

 

( szöveg és képek: HAZAI HORGÁSZ )