Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum megnyitója és I. Országos Horgász- és Vadásznap, Hatvan, 2014. március 29.

Történelmi pillanatnak lehettem ma részese. Ünnepélyes keretek között átadásra került a Széchenyi Zsigmond Kárpát-Medencei Magyar Vadászati Múzeum Hatvanban, melyet a hagyományteremtő szándékkal útjára indított I. Országos Horgász- és Vadásznap rendezvénye kísért.

asas

Az ünnepi programsorozat reggel 8 órakor Szent Hubertus misével kezdődött a hatvani Szent Adalbert templomban

A rendkívül emelkedett és valóban a szó legszebb és legnemesebb értelmében ünnepi programsorozat reggel 8 órakor Szent Hubertus misével kezdődött a hatvani Szent Adalbert templomban, melyet az I. Országos Horgász- és Vadásznap megnyitóünnepsége követett. A megyék vadászzászlóit a Mátra SZKI tanulói vitték a színpadra egyenruhában. A Himnusz után Belkovics Zoltán énekelte el a Vadászhimnuszt, majd a Vadászkamara Kürtegyüttes a Nyitó fanfár hangjaival vezette fel az ünnepi beszédeket.

A misét az I. Országos Horgász- és Vadásznap megnyitóünnepsége követte

A misét az I. Országos Horgász- és Vadásznap megnyitóünnepsége követte

Szabó Zsolt, Hatvan város polgármestere beszédében kiemelte, hogy a város polgárai nagyon a szívükön viselték a kastély sorsát, korábban a város apraja-nagyja vásárolt téglajegyet annak érdekében, hogy a kastély újra régi pompájában tündököljön. Hangsúlyozta, hogy 4 évvel ezelőtt, amikor a magyar vadászat múzeumának ötlete megfogant, örömmel álltak a kezdeményezés mögé, hiszen 1882-ben Hatvan városában alakult meg az Országos Magyar Vadóvó Egylet, a mai Országos Magyar Vadászati Védegylet elődszervezete. Megköszönte a beruházás valamennyi résztvevőjének a Hatvan város új turisztikai vonzerejének fejlesztése érdekében végzett áldozatos munkáját.

asas

Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ünnepi beszédében sorba vette az elmúlt 4 évben a magyar vadászat és a vadászok érdekében hozott intézkedéseket

Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ünnepi beszédében sorba vette az elmúlt 4 évben a magyar vadászat és a vadászok érdekében hozott intézkedéseket. Ahogy fogalmazott, ősrégi vágya volt a magyar vadásztársadalomnak, hogy megszülessen a magyar vadászati kultúra hagyományait méltón őrző múzeum. Felidézte, hogy a vadászati múzeum létrehozásának gondolata először az 1900-as évek elején merült fel, majd a két világháború közötti időszakban, legvégül pedig az 1971-es budapesti vadászati világkiállítást követően is napirendre került a kérdés, ám mostanáig kellett várni a megvalósításra. Végül elmesélte azt a néhány évvel ezelőtti találkozását gróf Széchenyi Zsigmond özvegyével, Mangi nénivel, amikor ígéretet tett arra, hogy ha ez a múzeum létrejön, akkor Széchenyi Zsigmond nevét viseli majd. Beszédét gróf Forgách Károly gondolataival zárta, aki először fogalmazta meg, hogy szükséges létrehozni a magyar vadászat tiszteletére egy olyan múzeumot, amely méltóképpen mutatja be hazánk páratlan vadállományát és vadászati hagyományait.

ogblogo

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter beszédében kiemelte, hogy a beruházással egy új idegenforgalmi látnivaló jött létre, amely nemzeti értékeinket is bemutatja

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter beszédében kiemelte, hogy a beruházással egy új idegenforgalmi látnivaló jött létre, amely nemzeti értékeinket is bemutatja.

asas

A megnyitóünnepség végén Oláh Csaba, a Vadászati Kulturális Egyesület elnöke Hubertus Kereszt arany fokozatú kitüntetést adott át Szabó Zsoltnak, Hatvan város polgármesterének….

A megnyitóünnepség végén Oláh Csaba, a Vadászati Kulturális Egyesület elnöke Hubertus Kereszt arany fokozatú kitüntetést adott át Szabó Zsoltnak, Hatvan város polgármesterének, és a Hubertus Kereszt legmagasabb, gyémánt fokozatát adományozta Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek.

asfasgs

…..a Hubertus Kereszt legmagasabb, gyémánt fokozatát adományozta Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek

11 órakor a kastély belső udvarában szűk meghívottak körében a Vadászkamara Kürtegyüttes csodálatos előadásával vette kezdetét a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum hivatalos megnyitója. Áder János köztársasági elnök ünnepi beszédét Széchenyi Zsigmond Csendről szóló gondolataival kezdte.

asasa

Ünnepélyes keretek között átadásra került a Széchenyi Zsigmond Kárpát-Medencei Magyar Vadászati Múzeum

Majd rámutatott: éljünk bár városokban, a természet az igazi otthonunk, és törvényei alól nem vonhatjuk ki magunkat. A természetben minden együttműködésre épül, mi emberek pedig nem alkotói, hanem részei vagyunk a láncnak. Hozzátette: saját felelőtlenségünk nem kívánt hatásait már ma is a bőrünkön érezhetjük, ezért mindennél fontosabb, hogy óvjuk a környezetünket.

sdfdg

A kastély és a múzeum megújítói értéket teremtettek

Ehhez a most nyíló múzeum nagy segítséget jelent mindazoknak, akik nyitott lélekkel érkeznek ide. Hangsúlyozta, a ma átadásra kerülő múzeum azt üzeni, hogy mi, mai magyarok képesek vagyunk megújítani és továbbadni mindazt, amit elődeinktől örököltünk. A kastély és a múzeum megújítói értéket teremtettek, a felújított Grassalkovich Kastéllyal és a benne működő múzeummal pedig nemcsak Hatvan, de az egész ország gazdagabb lett.
A hivatalos megnyitót követően az ünneplő közönség a kastély udvarán lévő egykori kazánház épületéhez vonult át, ahol Hatvan város alpolgármesterének, Szinyei Andrásnak és dr. Nagy Endre özvegyének, Berecz Katalinnak emlékező szavai után közösen leplezték le dr. Nagy Endre emléktábláját.

asas

A kastély emeletén került kialakításra a Széchenyi Zsigmond emlékszoba

Az ünnepséget elegáns fogadás követte, majd a meghívottak megtekinthették a múzeumot, ahol a Kárpát-medence flórájának és faunájának, vadállományának látványos, interaktív elemekkel gazdagított bemutatása mellett helyet kapott a hazai halászat és horgászat történetének látványos bemutatója is. A kastély emeletén került kialakításra a Széchenyi Zsigmond emlékszoba, a vadászat kultúrtörténetét-, és tárgyi emlékeit, valamint az egyes vadfajok trófeaalakulását, illetve a trófeabírálat rendszerét bemutató kiállítás is. A díszteremben világrekord gím- és dámtrófeák kaptak helyet, de több terem foglalkozik a kastély történetével is, illetve helyet kapott egy, a barokk kor konyháját bemutató szoba is. A kastély épületszárnya időszaki kiállításoknak ad majd helyet, melyet a megnyitóra a Vadászati Kulturális Egyesület öltöztetett pompába neves alkotók képzőművészeti alkotásaival és természetfotóival.

A felújított Grassalkovich Kastéllyal és a benne működő múzeummal nemcsak Hatvan, de az egész ország gazdagabb lett

A felújított Grassalkovich Kastéllyal és a benne működő múzeummal nemcsak Hatvan, de az egész ország gazdagabb lett

A kastély udvarának két melléképületét, az egykori mosodaépületet, illetve a korábban kazánházként üzemelő épületrészt elsősorban a gyermekek vehetik majd birtokba: itt kapott helyet a játszóház, a foglalkoztató, a látványíjászat, valamint a vadászati szimulációs játéktér is. A gyermekek számára azonban nemcsak a kastély- és annak melléképületei, hanem maga az udvar is számos élményt tartogat: labirintus, szárazcsúszda, műkotorék, vadaskert – egészen biztos, hogy minden korosztály megtalálja majd köztük a maga kedvenc időtöltését. Megkockáztatom, egy nap talán kevés is lesz arra, hogy mindent megtekintsenek, kipróbáljanak.

ídsfh

Öröm, hogy mi, vadászok végre fontosnak érezhetjük magunkat, végre büszkék lehetünk arra, amiért neves szakembereink évszázadokon át dolgoztak

A Vadászati Kulturális Egyesület a színpadi programok és a képzőművészeti kiállítás mellett történelmi vadászruha bemutatót szervezett, a VKE Diana Vadászhölgy Klubja a Heves megyei Dianáknak köszönhetően pedig gyermekfoglalkoztatót működtetett, ahol kosárfonó, arcfestő, és változatos kézműves foglalkozások várták a legifjabbakat.
Ennyi volt a tudósítás. És most engedjenek meg nekem néhány személyes gondolatot: rendkívül megtisztelve érzem magam, hogy részese lehettem ennek a méltó, emelkedett, elegáns, ugyanakkor kicsit sem hivalkodó ünnepségnek. Ami tele volt meghatódottsággal, megilletődöttséggel, méltósággal és tisztelettel. És örömmel.

adad

A VKE Diana Vadászhölgy Klubja a Heves megyei Dianáknak köszönhetően pedig gyermekfoglalkoztatót működtetett

Örömmel, hogy mi, vadászok végre fontosnak érezhetjük magunkat, végre büszkék lehetünk arra, amiért neves szakembereink évszázadokon át dolgoztak, amiért nagy elődeinket példaképünknek tekintjük, és amiért mi magunk is igyekszünk a lehető legtöbbet tenni. De örömmel és büszkeséggel azért is, mert Áder János, Magyarország köztársasági elnöke ingujjban kóstolta végig 19 megye vadászainak főztjét, külön, hosszas figyelmet fordítva hajdúsági és nógrádi Dianáink étkeire. Ezen a napon jó volt vadásznak lenni, és jó volt Dianának lenni. Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki részt vett a Múzeum létrehozásában, és nem csak azért, amit alkottak, hanem azért is, amit elkezdtek: a múzeum átadása szilárd alapköve lehet a magyar vadászat becsületének és rangjának helyreállításának.

( szöveg: Bán Beatrix – VKE Diana Vadászhölgy Klub, képek: Turóczi Anett)