Backstage – Huszárok a Nyíri-erdőben

Régi vágya teljesült a HAZAI VADÁSZ stábjának, amikor március 15-én kora reggel útnak indult a Kecskemét-Hetényegyháza határában elterülő Nyíri-erdő felé. A KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. kezelésében lévő Nyíri-erdőt egykoron valóságos botanikai csodaként tartották számon.

asaas

A Kis-Vadászház

Tipikus képviselője volt a különlegesen szép és jellegzetes Duna-Tisza közi homokpusztai tölgyeseknek. A terület jelentőségét bizonyítja, hogy az 1860-as évek végén Erzsébet királynő, 1948-ban Kittenberger Kálmán, 1978-ban pedig Fülöp angol herceg is ellátogatott ide.

asaas

Virágzik a nyárfa

Megérkezésünk után azonnal terepjáróra szálltunk és a Kis-Vadászháznál kezdtük az ismerkedést a Nyíri-erdővel. A stábot is elvarázsolta a dombos, tagolt terület. Az ide érkező vándor a fák között kis csodavilágba toppan.

asa

Az ide érkező vándor a fák között kis csodavilágba toppan

Itt találja ugyanis az 1848-as szabadságharc emlékeit őrző múzeumot, a közeli dombocskán a fából épített Szent Hubertus-Kápolnát, az aradi vértanúk tűzzománc-képpel díszített kopjafáit, az erdészház mögötti kör alakú hársfaligetben pedig egy millenniumi emlékművet, valamint a park tőszomszédságában a Makovecz Imre Stúdió tervei alapján felépített Vackor Vár Erdei Iskolát.

asas

A Vackor Vár Erdei Iskola

Március 15-én, a Szabadságharc 1848-1849 Alapítvány és a KEFAG Zrt. nemzeti ünnepünk tiszteletére megemlékezést tartott.

 

IMG_9142IMG_9127IMG_9136

 

 

 

 

 

 

IMG_9158IMG_9239IMG_9143

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ennek igazi különlegessége volt a Bács Megyei Huszár Bandérium és Tüzérüteg és a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület puskaropogástól, valamint ágyúdörgéstől hangos, látványos lovas csatajelenete.

 

IMG_9119IMG_9135IMG_9148

 

 

 

 

 

IMG_9155IMG_9168IMG_9171

 

 

 

 

 

IMG_9174IMG_9175IMG_9197

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Életképek:

A Nyíri-erdő egy csendes lakója

A Nyíri-erdő egy csendes lakója

assaa

Op-Art?

asas

Nem, egy kéreg kombináció!

asaas

“Csillagos égbolt” – A Vackor Vár Erdei Iskolában

asas

Barátkozás

Bizonyítvány

Bizonyítvány?! – Császári és Királyi SZÉGYEN!

asasas

Itt pihent egy napot

IMG_9224IMG_9225IMG_9226

 

 

 

 

 

 

 

asas

Lobogj!

asas

Mobil-(2014)  –  tüzérség-(1848)

adsddsf

Együtt, vidáman, az ünnepen!

Filmünket a HAZAI VADÁSZ TV Magazin március 30-i adásában, vasárnap délelőtt 11 órakor láthatják Nézőink az ECHO TV csatornán!

 

http://echotv.hu/hazai-vadasz

www.fhmag.hu

http://www.idokep.hu/erdomezo  ( új! )

www.facebook.com/echotelevizio

www.facebook.com/fhmag

 

( szöveg és képek: HAZAI VADÁSZ )