Új úton Szalacskára – A megújult létesítmény időjárásbiztos közlekedést tesz lehetővé!

Hivatalosan is átadásra került Nagyberkiben a szalacskai hegyre vezető erdészeti út. A megújult létesítmény időjárásbiztos közlekedést tesz lehetővé a két közvetlen település Nagyberki, Kercseliget lakosságának a külterületi birtokok elérésében, de természetesen az üzemi mező- és erdőgazdálkodásban is fontos szerepet tölt be.

A megújult létesítmény időjárás biztos közlekedést tesz lehetővé

A megújult létesítmény időjárás biztos közlekedést tesz lehetővé

A beruházás Európai Uniós, Nemzeti és a SEFAG saját forrása bevonásával valósult meg több mint 108 millió forintos költségvetéssel. A felújítás során 6,5 km-t meghaladó hosszúságban új pályaszerkezet készült. Az út mellett kialakították a szükséges vízelvezető rendszereket és útcsatlakozási pontokat is.

A beruházás Európai Uniós, Nemzeti és a SEFAG saját forrása bevonásával valósult meg több mint 108 millió forintos költségvetéssel

Németh Zsolt – Magyar Közút NZRT.  Somogy Megyei igazgató, Nagy András – MFB Zrt. Agrár Vagyongazdálkodási igazgató, Gelencsér Attila – Somogy Megyei Közgyűlés elnök, Barkóczy István – SEFAG Zrt. vezérigazgató

A megújult út fontos kultúrtörténeti emlékhely közelében ér véget. Az itt található, a vaskorból származó halomsírok egy része viszonylag jó állapotban vészelte át az évezredeket, melyek látogathatóságát biztosítja a beruházás során megvalósított közcélú fejlesztés. Kialakításra kerültek: 860 méter hosszú sétaút, pihenőház, esőbeálló és tájékoztató táblák.

Kialakításra kerültek: 860 méter hosszú sétaút, pihenőház, esőbeálló és tájékoztató táblák

Kialakításra kerültek: 860 méter hosszú sétaút, pihenőház, esőbeálló és tájékoztató táblák

Az ünnepélyes átadó során Gelencsér Attila, Somogy Megye Közgyűlésének elnöke kiemelte, hogy az ilyen és hasonló beruházások segítik a munkaerő és a családok helyben maradását; komfortosabbá teszik a vidéki életet.

 Az itt található, a vaskorból származó halomsírok egy része viszonylag jó állapotban vészelte át az évezredeket

Az itt található, a vaskorból származó halomsírok egy része viszonylag jó állapotban vészelte át az évezredeket

Barkóczi István vezérigazgató beszámolt a SEFAG Zrt. beruházási tevékenységéről, mely az utóbbi években felívelő pályán halad. 2014-ben a beruházások összértéke 1,4 milliárd forint, melyből több mint fél milliárd forint közjóléti célra lesz fordítva.

A SEFAG Zrt.-ről röviden:

A SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. az ország egyik legjelentősebb erdőgazdálkodója, mintegy 86.000 hektár állami területet kezel a Dél-Dunántúlon. Az erdőfelújításhoz szükséges csemeték, szaporítóanyag nagy részének előállítását a társaság leányvállalata, a MAG-Csemete Kft. végzi, az erdészeti gépjárművek gyártásával, forgalmazásával foglalkozó ERDŐGÉP Kft. szintén 100%-os tulajdonú leányvállalat. A SEFAG Zrt. területein kitermelt faanyag egy részének feldolgozása az egykori Cs-Fa Kft., 2012. szeptember 1-jei beolvadását követően Csurgói Faipari Gyár néven működő üzemegység telephelyén történik.

sasaas

A SEFAG Zrt. az ország legnagyobb vadgazdálkodója

A SEFAG Zrt. egyben az ország legnagyobb vadgazdálkodója is, 103.000 hektáron végez vadászati és vadgazdálkodási tevékenységet. A nyolc különálló területen minden hazai nagyvad megtalálható és vadászható. A társaság kezelésében levő állomány minőségét fémjelzi, hogy a nyolcból hét vadászterület különleges rendeltetésűvé nyilvánított, kiemelkedő genetikai értéket képvisel.

asasas

A vállalat életében a közjóléti tevékenység kiemelt jelentőséggel bír

A vadászvendégek és az ökoturizmus rajongóinak kényelméről több vadászház, valamint a Hotel Kardosfa gondoskodik, utóbbi a Zselici Tájvédelmi Körzetben 23 szobával várja vendégeit. A vállalat életében a közjóléti tevékenység szintén kiemelt jelentőséggel bír, a SEFAG Sziágyon erdei iskolát, Mesztegnyőn kisvasutat üzemeltet, valamint számos parkerdőt és arborétumot is gondoz.

( szöveg és képek: www.sefag.hu )