Nem emelkednek a Tisza-tavi horgászjegyek árai 2014-ben, sőt az ifjúsági jegyek ára jelentősen csökken!

Nem emelkednek a Tisza-tavi horgászjegyek árai 2014-ben, sőt az ifjúsági jegyek ára jelentősen csökken, valamint új jegytípusokat is bevezet társaságunk. A november végi taggyűlésünk gyakorlatilag változtatás nélkül jóváhagyta a kft. által előterjesztett jegytípusokat és azok árait.

Örömmel számolunk be arról, hogy a egyetlen jegy ára sem emelkedik a következő évben. Sőt, az éves jegyek érvényességi ideje egy hónappal növekedett, ugyanis ezek 2015. január 31-ig jogosítanak horgászatra. Így a korábbi 12 helyett 13 hónapig horgászhatunk ugyanannyi pénzért!

További jó hír, hogy két részletben is megvásárolható a felnőttek részére kiadott éves területi jegy. Az első részlet 2014. május 31-ig érvényes, és 13.500 Ft az ára. A második részletet – az első birtokában – az év hátralévő részében bármikor megvehetik horgászaink. Ennek az ára 13.000 Ft, érvényességi ideje: 2015. január 31. Fontos hangsúlyozni, hogy a második részlet önmagában nem váltható meg, csak az első részlettel együtt hatályos!

Új jegytípust vezetünk be a hölgyek részére. 13.000 forintért egész évre szóló, egy bot használatára jogosító horgászjegyet ajánlunk nekik. Ezzel a jeggyel a napi darabszám-korlátozással védett halakból naponta összesen 3 db, egy halfajból azonban legfeljebb 2 db fogható ki. A napi darabszám-korlátozás alá nem tartozó őshonos fajokból naponta összesen 5 kg fogása engedélyezett.

Az ifjúsági jegyek árait jelentősen csökkentettük: 13.000 Ft helyett 5.000 forintért válthat egész éves jegyet az ifi pecás (az a horgászvizsgával rendelkező személy, aki a 12. életévét már betöltötte, de a 19. életévét az adott év december 31-ig még nem tölti be). Számukra további kedvezményt jelent az 1 napi jegyek árának felezése: 1.000 forint helyett csak 500 forintot kell fizetniük.

A gyermekhorgászok számára is van egy jó hírünk. A 2014-es éves jegy már nem csak úszós készség használatára jogosít, így akár fenekező szerelékkel is horgászhatnak a legkisebbek. Mindezt változatlan, 1.000 forintos összegért.

Továbbra is kedvezményes, 500 forintos áron válthatnak napijegyet a műlegyező horgászok.

 

A következő táblázatban foglaljuk össze a 2014-es Tisza-tavi horgászjegy árakat:

 

2014. évi területi horgászjegyek árai ÁR Érvényes
Éves területi horgászjegy felnőttek részére 26 000 Ft 2015. január 31-ig
Heti területi horgászjegy felnőttek részére 10 000 Ft A rajta feltüntetett napokon
Területi horgászjegy felnőttek részére részletfizetéssel I. 13 500 Ft 2014. május 31-ig
Területi horgászjegy felnőttek részére részletfizetéssel II. 13 000 Ft Az első részlet birtokában 2015. január 31-ig
3 napi területi horgászjegy felnőttek részére 6 000 Ft A rajta feltüntetett napokon
2 napi területi horgászjegy felnőttek részére 4 200 Ft A rajta feltüntetett napokon
1 napi területi horgászjegy felnőttek részére 2 600 Ft A rajta feltüntetett napon
Éves területi horgászjegy ifjúsági horgászoknak 5 000 Ft 2015. január 31-ig
1 napi területi horgászjegy ifjúsági horgászoknak 500 Ft A rajta feltüntetett napon
Éves területi horgászjegy 65 éves kor fölöttiek részére 13 000 Ft 2015. január 31-ig
Éves területi horgászjegy gyermekek részére 1 000 Ft 2015. január 31-ig
Korlátozott horgászati jogosítványú, nők részére váltható éves területi jegy 13 000 Ft 2015. január 31-ig
1 napi műlegyező területi horgászjegy felnőttek részére 500 Ft A rajta feltüntetett napon

 

(szöveg: www.sporthorgasz.eu )