Backstage – Emlékhely szentelés Dunaszentmiklóson, a Süttői Erdészet erdejében

A kora reggeli ködös úton az Újév első forgatási helyszíne felé tartott a HAZAI VADÁSZ stábja. Időben érkeztünk a Süttöi Erdészet Alsóvadácsi Vadászházához, ahol 4×4-es terepjáróra szálltunk és egy erdei úton haladtunk tovább.

szentelés

Az erdő mélyén, egy erdei út elágazásánál hatalmas sziklából kiemelkedő fából készült kettős kereszt jelzi az emlékhelyet. A szikla oldalában márvány táblán a szomorú tények:

assas

Állíttatta: Tatai Kistérségi Többcélú Társulás – Budapesti Erdőgazdaság Zrt.

Az emlékhely megszentelésére a környékbeli falvak lakossága is szép számban képviseltette magát. Az emlékhely avatási ünnepségén Szalay László, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója megemlékezett az 1945.01.04-i eseményekről:

” Mi erdészek is a megbecsülésünket, tiszteletünket fejezzük ki az itt élt és életüket adó embereknek a kereszt felállításával, de egyben kötelességünknek érezzük, hogy méltó környezetet teremtsünk az emlékhelynek. Az erdei emlékhely kialakításával nem titkolt célunk rámutatni arra, hogy az erdő óriási értékek őrzője, a természet a megbékélés helye, a társadalmi sebek meggyógyítója.”

– Backstage – Emlékhely avatás – 1945.01.04 / 2014.01.04 – 1: http://www.youtube.com/watch?v=56M6Z0lzhcM

” Erdőgazdaságunk nevében megígérhetem, hogy az emlékhelyet és annak környékét gondozni fogjuk. Kívánom az ide látogatóknak, hogy a rohanó világtól távol, itt az erdő csöndjében pihenjenek, békéljenek meg egy pillanatra!”

sasas

Az emlékhely megszentelésére a környékbeli falvak lakossága is szép számban képviseltette magát

Az avatási ünnepség megnyitója után az egyik túlélő, Bakonyi Dezső lánya, Bakonyi Zsuzsa osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel:

– Backstage – Emlékhely avatás – 1945.01.04 / 2014.01.04 – 2: http://www.youtube.com/watch?v=fdv6QyoybTM

Csákai László református tiszteletes emlékezett meg az 1945.01.04-i eseményekről, és megáldotta az emlékművet, majd a szentelést Smudla Tamás katolikus plébános végezte el.

asas

Csákai László református áldotta meg az emlékművet

asass

Smudla Tamás katolikus plébános szentelte meg az emlékhelyet

– Backstage – Emlékhely avatás – 1945.01.04 / 2014.01.04 – 3: http://www.youtube.com/watch?v=JaYoox0FKtc

Életképek:

IMG_7430

IMG_7426

IMG_7378

IMG_7402

IMG_7410

Az emlékhely  avatásáról készített filmünket a HAZAI VADÁSZ TV Magazin következő adásában, február 2-án, vasárnap délelőtt 11 órakor láthatják az ECHO TV csatornán!

http://echotv.hu/hazai-vadasz

www.fhmag.hu

www.facebook.com/echotelevizio

www.facebook.com/fhmag

( szöveg és képek: HAZAI VADÁSZ )