Ajánló – HAZAI VADÁSZ TV Magazin – 2013.11.24-i adás

Nemzetközi Véreb Szövetség 33. Fővizsgája – Keszthely / Lengyel-Annafürdő – Turisztikai és Természetismereti Központ – Szentkúti Kunyhó-Ökoház / Vitéz Bertalan Árpád kilátó – Magas-Bakony, Papod hegy / Puskavásárlás – a puskaműves tanácsai alapján / A Csömödéri Állami Erdei Vasút

 

Nemzetközi Véreb Fővizsga – Keszthely

IMG_6438November 7-11. között Keszthelyen találkoztak egymással kontinensünk legjobb vérebesei. A Nemzetközi Véreb Szövetség 33. Fővizsgája, illetőleg éves közgyűlése alkalmat adott arra, hogy a sebzett vad utánkeresésével foglalkozók megmérettessenek, s közben tapasztalatot cseréljenek, anekdotázzanak. Magyar részről Pukánszki Zoltán vett részt az igen komoly presztízsértékkel bíró erőpróbán és bár a lehetetlen határait súrolva, utolsó nap egy 12 kilométeres vezetékmunkával bizonyította kitartását, valamint elhivatottságát, végül eredménytelenül zárta a viadalt. Az első helyet végül a lengyel Krysztof Szafranski szerezte meg, Bary Lesny Akord nevű bajor hegyi vérebével, megelőzve a szintén ezt a fajtát vezető cseh Radek Hasenöhrl-t, illetőleg a „hannoverisek” becsületét megmentő, osztrák Leopold Spanaglt. Munkában egyébként nem volt hiány, hiszen több erdőgazdaság (Bakonyerdő Zrt., Kaszó Zrt., Gyulaj Zrt., Zalaerdő Zrt., Szombathelyi Erdőgazdaság Zrt., SEFAG Zrt., VERGA Zrt.), összesen 300 ezer hektárnyi területén volt a fővizsgát megelőző napokban terelővadászat, ahol óhatatlanul bekövetkezhet egy-egy sebzés. A HAZAI VADÁSZ stábja végig forgatott a találkozón, és a felvett anyagból egy ötven perces film is készül, amelyet még az idén láthatnak Nézőink az ECHO Televízióban!

 

Lengyel-Annafürdő – Turisztikai és Természetismereti Központ – Szentkúti Kunyhó-Ökoház

IMG_5298Lengyel-Annafürdő a Tolnai-hegyhát déli részén, az egykori Apponyi grófok kedvelt üdülőhelyén, Lengyel község szélén helyezkedik el, csodás erdei környezetben.Ide látogatott el október közepén a HAZAI VADÁSZ stábja. A közel 100 hektáros, természetszerű erdőgazdálkodási módszerrel kezelt parkerdőt Gál László a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. erdőművelési és közjóléti ágazat vezetője mutatta be. A park közepén, öreg bükkfák tövében ered az Annaforrás, mely a Kőris-völgyi patakot és azon keresztül az erdővel körülvett pihenőtó természetes vízellátását biztosítja. A forrás körüli régi épületek felújításával és a parkerdei közjóléti berendezések létrehozásával ökoturisztikai fejlesztések sora valósult meg a közelmúltban, így jött létre a  Turisztikai és Természetismereti Központ, mely hamar a turisták és a kiránduló csoportok kedvelt úti céljává vált.

 

Vitéz Bertalan Árpád kilátó – Magas-Bakony, Papod hegy

IMG_5441A Veszprém megyében fekvő Bakony északi részén találhatók a hegység több száz méter magas csúcsai, köztük az egyik legmagasabb, a Papod hegy csúcsa is, amelynek magassága 646 m. A HM VERGA VESZPRÉMI Erdőgazdaság Zrt. 2013. október 17-én ”A jövő a kezünkben van” című közjóléti fejlesztéseinek keretében itt adta át a Vitéz Bertalan Árpád kilátót. Erre az eseményre látogatott el a HAZAI VADÁSZ stábja. Az előkelő magasságú Papod-hegy csúcsán a HM VERGA Zrt. által saját erőből létrehozott impozáns Vitéz Bertalan Árpád kilátó régi hiányt pótol.

2049A névadója Vitéz Bertalan Árpád (1898 – 1941) magyar katona, az első világháború hőse, a Vitézi rend tagja. Ő volt a magyar ejtőernyős vadász fegyvernem megszervezője.

“Felséges út az égből a földre lebegni,

De a beérkezés már nem egyszerű dolog,

mert emberek vagyunk ám,

nem szárnyas angyalok.”

( Erdélyi József )

A Veszprém-Jutaspuszta repülőtérről 1941. április 12-én a Délvidékre indult bevetésre egy öt gépből álló ejtőernyős zászlóalj élén. A vezérgép közvetlenül a felszállás után megbillent, lezuhant és kigyulladt. A katasztrófában a repülőgép 4 fős személyzete, Vitéz Bertalan Árpád harccsoport-parancsnok és 17 ejtőernyőse halt hősi halált. Vitéz Bertalan Árpádot később posztumusz alezredessé léptették elő.

Rusky_5050_3050_389_A

Puskavásárlás – a puskaműves tanácsai alapján

Aki sörétes vagy golyós puska vásárlására szánja el magát, annak a döntés meghozatala előtt számtalan kérdésre kell válasz keresnie – és találnia. Figyelembe kell például vennie, hogy használt vagy vadonatúj lőszerszámot akar-e venni, és mérlegre kell tenni sok egyéb tulajdonságot is. Például, hogy billenő csövű, ismétlő, esetleg más rendszerű legyen a fegyver vagy hogy a tusája műanyagból, illetőleg fából készüljön-e? Olyasmire is oda kell figyelni, amire nem is gondolnánk. Aki csak a ballisztikai táblázatokat vagy a katalógusokat bújja, könnyen válhat a nem kellő körültekintésből eredő fél-információk áldozatává. Mielőtt a pénzt az eladó vagy a kereskedő markába számolnánk, nem árt néhány, látszólag banális, ám gyakorlatiasság szempontjából egyáltalán nem elhanyagolható ismérvet felidézni – a puskaműves segítségével.

 

A Csömödéri Állami Erdei Vasút

IMG_6495A göcseji táj egyik különlegessége az erdei vasúthálózat, amely mintegy 109 km hosszúságban hálózza be a zalai erdők egy részét. Jelentős mennyiségű faanyagot szállít Lentibe és Csömödérbe, a fafeldolgozó üzemekbe, valamint a MÁV vonalhoz csatlakozva távolabbi helyekre is eljuttatja a kitermelt fát. A személyszállító vonatok Lenti és Kistolmács között haladva, 32 kilométer hosszúságban kötik össze a térség kirándulóhelyeit. A hidegebb hónapokban fűthető zárt szerelvények állnak az utasok rendelkezésére, minden második szombaton pedig nosztalgiaszerelvény közlekedik a Lenti és Kistolmács közötti szakaszon.

IMG_6485Ilyenkor az Erdélyből származó, Ábel névre keresztelt gőzmozdony húz. Az erdei kisvasút útvonala érinti a Göcseji fenyőrégiót, a Kerka völgyét, illetve a Göcseji bükktájat, míg Lentiből kiindulva gyönyörködni lehet a zajdai erdőkben, elérhető a csömödéri horgásztó, a bázakerettyei termálfürdő, valamint a „Kistolmácsi Szabadidő Központ”. November 9-én az üzemeltető, a Zalaerdő Zrt. a kisvasút szerelmeseinek egy Márton napi lúdlakoma megszervezésével kedveskedett, s a program olyan sikeresnek bizonyult, hogy a látogatók nem csak ott jártunkkor töltötték meg a szalonkocsit, hanem másnap is, amikor a nagy érdeklődésre való tekintettel újra el kellett indítani a szerelvényt.

HAZAI VADÁSZ TV Magazin november 24-én vasárnap, 11 órakor az ECHO TV csatornán!

www.echotv.hu

www.fhmag.hu

www.facebook.com/echotelevizio

www.facebook.com/fhmag