Backstage – Nemzetközi Véreb Szövetség 33. Fővizsgája – Keszthely – 2013. November 7-11

November 7-11. között Keszthelyen találkoztak egymással kontinensünk legjobb vérebesei. A Nemzetközi Véreb Szövetség 33. Fővizsgája, illetőleg éves közgyűlése alkalmat adott arra, hogy a sebzett vad utánkeresésével foglalkozók megmérettessenek, s közben tapasztalatot cseréljenek, anekdotázzanak.

November 7-11. között Keszthelyen találkoztak egymással kontinensünk legjobb vérebesei

A Helikon Szállóba érkező vendégek a regisztráció után részletesen megismerkedhettek a résztvevő kutyákkal, illetőleg azok vezetőivel, és az is eldőlt, hogy pénteken reggel milyen sorrendben fognak munkát húzni a versenyzők.

A Helikon Szállóba érkező vendégek a regisztráció után részletesen megismerkedhettek a résztvevő kutyákkal, illetőleg azok vezetőivel, és az is eldőlt, hogy pénteken reggel milyen sorrendben fognak munkát húzni a versenyzők

Magyar részről Pukánszki Zoltán vett részt az igen komoly presztízsértékkel bíró erőpróbán és bár a lehetetlen határait súrolva, utolsó nap egy 12 kilométeres vezetékmunkával bizonyította kitartását, valamint elhivatottságát, végül eredménytelenül zárta a viadalt.

 Magyar részről Pukánszki Zoltán vett részt az igen komoly presztízsértékkel bíró erőpróbán és bár a lehetetlen határait súrolva, utolsó nap egy 12 kilométeres vezetékmunkával bizonyította kitartását, valamint elhivatottságát

Az első helyet végül a lengyel Krysztof Szafranski szerezte meg, Bary Lesny Akord nevű bajor hegyi vérebével, megelőzve a szintén ezt a fajtát vezető cseh Radek Haenöhrl-t, illetőleg a „hannoverisek” becsületét megmentő, osztrák Leopold Spanglt.

Az első helyet végül a lengyel Krysztof Szafranski szerezte meg, Bary Lesny Akord nevű bajor hegyi vérebével

A „hannoverisek” becsületét megmentő, osztrák Leopold Spangl

Munkában egyébként nem volt hiány, hiszen több erdőgazdaság (Bakonyerdő Zrt., Kaszó Zrt., Gyulaj Zrt., Zalaerdő Zrt., Szombathelyi Erdőgazdaság Zrt., SEFAG Zrt., VERGA Zrt.), összesen 300 ezer hektárnyi területén volt a fővizsgát megelőző napokban terelővadászat, ahol óhatatlanul bekövetkezhet egy-egy sebzés.

Munkában egyébként nem volt hiány, hiszen több erdőgazdaság (Bakonyerdő Zrt., Kaszó Zrt., Gyulaj Zrt., Zalaerdő Zrt., Szombathelyi Erdőgazdaság Zrt., VERGA Zrt.), összesen 300 ezer hektárnyi területén volt a fővizsgát megelőző napokban terelővadászat, ahol óhatatlanul bekövetkezhet egy-egy sebzés

Munkában egyébként nem volt hiány, hiszen több erdőgazdaság (Bakonyerdő Zrt., Kaszó Zrt., Gyulaj Zrt., Zalaerdő Zrt., Szombathelyi Erdőgazdaság Zrt., VERGA Zrt.), összesen 300 ezer hektárnyi területén volt a fővizsgát megelőző napokban terelővadászat, ahol óhatatlanul bekövetkezhet egy-egy sebzés (A francia Erick Hiver munka közben)

A kétévente megrendezendő, hagyományos eseményt legközelebb 10 esztendő múlva tartják meg hazánkban.

A kétévente megrendezendő, hagyományos eseményt legközelebb 10 esztendő múlva tartják meg hazánkban

A HAZAI VADÁSZ stábja végig forgatott a találkozón, négy napig élvezve a Magyar Véreb Egylet, illetőleg a Bakonyerdő Zrt. Keszthelyi Erdészetének vendégszeretetét. A felvett anyagból egy ötven perces film készül, amelyet még az ünnepek előtt megnézhetnek majd az ECHO Televízióban vagy DVD-n megvásárolhatnak február 13-16. között, a 2014-es FeHoVa-n. Fotó-összeállításunk feleleveníti a verseny legfontosabb pillanatait, egyúttal bepillantást enged a színfalak mögé, és röviden bemutatja, hogyan dolgoztunk az ötnapos eseményen…

_DSC1222.NEF

_DSC1223.NEF

_DSC1224.NEF

_DSC1227.NEF

_DSC1228.NEF

_DSC1229.NEF

_DSC1233.NEF

_DSC1234.NEF

_DSC1235.NEF

_DSC1236.NEF

_DSC1237.NEF

_DSC1238.NEF

_DSC1242.NEF

_DSC1248.NEF

_DSC1252.NEF

_DSC1254.NEF

_DSC1256.NEF

_DSC1258.NEF

_DSC1267.NEF

_DSC1269.NEF

_DSC1286.NEF

_DSC1288.NEF

_DSC1293.NEF

IMG_6336

IMG_6343

IMG_6345

IMG_6387

IMG_6424

IMG_6427

IMG_6438

IMG_6440

IMG_6459

IMG_6517

IMG_6536

IMG_6544

IMG_6554

IMG_6555

IMG_6557

IMG_6570

IMG_6573

IMG_6594

IMG_6535

( szöveg: Wallendums Péter, képek: HAZAI VADÁSZ )