Ajánló – HAZAI VADÁSZ TV Magazin – 2013.10.27-i adás

Kereszt szentelés a bujáki Káponkán / A SEFAG Zrt. Trófeamustrája a Nagysallér Vadászháznál / Dámbarcogás a Pári Határvölgyben / Avató ünnepség és a Veszprém Megyei Vadásznap az alsóperei Bakony Zöld Szíve Központban

 

Kereszt szentelés a bujáki Káponkán

IMG_5920Buják és környéke a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. területének egyik gyöngyszeme. Egy templomrom nyugszik a falutól északra, a Szent Márton hegyen, melyet “Káponkának” nevezett el a helyi néphagyomány. Egy olyan kereszt került az ősi templom romja fölé, amely már évtizedeket szolgált a községben szépen felújított templom kupoláján, de avatásra várt új helyén. Az ünnepélyes avatást sok munka előzte meg, hiszen a meg kellett tisztítani a növényzettől, a cserjék dús labirintusától, és a kövek közé beékelődött fáktól. A romkerthez vezető utat rendbe tenni, és pihenő padokkal, asztalokkal, esőbeállóval “benépesíteni” a letisztult területet. A munkákat a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. erdészei, dolgozói kezdték el – a cég közjóléti beruházási terve alapján – vállvetve a község lokálpatrióta érzelmű lakosságának önkénteseivel.

 

A SEFAG Zrt. Trófeamustrája a Nagysallér Vadászháznál

IMG_5620Lábod és Rinyabesenyő között az erdőktől körbeölelve fekszik  a 2013-ban  újjáépített Nagysallér Vadászház, amely eredetileg gróf Széchenyi Pál beteg lányának volt pihenőhelye. Az impozáns épület előtt elterülő téren kürtszóval nyitották meg a SEFAG Zrt. idei Trófeamustráját, ahol összesen mintegy 150 gím- és dámagancsot tekinthettek meg a zömében szakemberekből álló érdeklődők. Az őszi, rozsdabarna színű levelekkel dekorált trófeatartókon bemutatott gím és dám trófeák alatt, az alapvető adatokon kívül az idén már feltüntették a vadász kísérőjének nevét is. Így adva meg a tiszteletet a kísérő munkájának, szakmai döntésének is. A Nagysallér Vadászháznál a Nagyközönségnek bemutatott ez évi bőgési időszakban elejtett gímbikák trófeáit jó pár dámbikáéval egészítették ki. A 150 gímtrófea 65%-a részesült érmes minősítésben (9 arany, 40 ezüst, 48 bronz) . A legnagyobb agancs tömege 11,5 kg volt és majdnem 220 CIC pontot kapott. A 150 gímbika trófeájából 110-et mutattak be, illetve 40 dámbika trófeát is kiállítottak, amit a barcogás eddigi szakaszában lőttek a SEFAG ZRT. vendégei.

 

Dámbarcogás a Pári Határvölgyben

_MG_0301Szeptember második felétől, az addig békésen megférő bikák már nem tűrik egymást, megkezdődik a dámszarvasok násza, a „barcogás”. Októberre már a korosabb bikák elfoglalták a kikapart barcogóteknőiket, a fiatalabb bikák pedig a barcogóhely környékén várakoznak, hogy tehénhez jussanak. Szerettük volna bemutatni Nézőinknek, hogy mi történik ilyenkor a “dámos” erdőkben, ezért október elején, egy igazi esős őszi nap hajnalán Tamási felé vette az irányt a HAZAI VADÁSZ stábja. Először a GYULAJ Zrt. kezelésében lévő Pári Határvölgybe indultunk Gálos Csaba vadászati ágazatvezető szervezésében. Az erdő mélyébe jutva hatalmas csend borult ránk, majd élesen hasított bele – jobbról és balról, elölről és hátulról – a dámok   jellegzetes “barcogó” hangja. A kamerákat gyorsan “csendes” üzemmódba kapcsoltuk, és a torkunkban dobogó szívvel figyeltük körülöttünk az erdőt. Izgalmas bújócska vette kezdetét! Megpillantani egy-egy barcogó hang tulajdonosát, majd élesre állítani az objektíveket, és felvenni a mozgását: ez volt a cél!

 

Avató ünnepség és a Veszprém Megyei Vadásznap az alsóperei Bakony Zöld Szíve központban

IMG_4939A HM VERGA VESZPRÉMI Erdőgazdaság Zrt. és a Veszprém Megyei Vadászkamara 2013. szeptember 28-án az erdőgazdaság eddig féléves, „A jövő a kezünkben van” közjóléti projektjének legfőbb állomása bemutatása alkalmával nagyszabású avató ünnepséget, egyúttal megyei vadásznapot szervezett az alsóperei Bakony Zöld Szíve központban. Az idén tavasszal útjára indított „A jövő a kezünkben van” közjóléti projekt felöleli a HM VERGA Zrt. idei közjóléti beruházásait. A 19 állomásból álló projektsorozat keretében az erdőgazdaság rendezvényeket támogat és szervez. Az akciósorozat legkiemelkedőbb eleme az alsóperei Bakony Zöld Szíve központ, melynek átadására az Erdei szabadtéri színpadon került sor.

IMG_4843A Szent Imre kápolnát ökumenikus szertartás keretében szentelték fel, illetve áldották meg.  A kápolna 80 nap alatt készült el, bekerülési költsége 30 millió forint. A felújított Nádasdy arborétumban a nemzet összetartozását jelképező, fenyőfából ácsolt 8 méteres Magyarság Keresztjét avatták fel; előtte egy kövön a Himnuszból és Magyarország Alaptörvényéből vett idézet olvasható. Ugyancsak az arborétumban kapott helyet a Példaképek Emlékparkja, ahol a neves vadász és erdész elődök emlékére az erdőgazdaság 12 fát ültetett. Száz nap alatt készült el 75 millió forintból a 240 m² alapterületű Látogatóközpont, amely egy 209 darabból álló afrikai álló diorámának és trófeakiállításnak ad helyet.

 

HAZAI VADÁSZ TV Magazin október 27-én vasárnap, 11 órakor az ECHO TV csatornán!

www.echotv.hu

www.fhmag.hu

www.facebook.com/echotelevizio

www.facebook.com/fhmag