Backstage – Lábod – Nagysallér Vadászház: a SEFAG Zrt. Trófeaszemléjén forgattunk

Lábod és Rinyabesenyő között az erdőktől körbeölelve fekszik  a 2013-ban  újjáépített Nagysallér Vadászház, amely eredetileg gróf Széchenyi Pál beteg lányának volt pihenőhelye. Az impozáns épület előtt elterülő téren kürtszóval nyitották meg a SEFAG Zrt. idei Trófeamustráját, ahol összesen mintegy 150 gím- és dámagancsot tekinthettek meg a zömében szakemberekből álló érdeklődők.

asasasas

Lábod – Nagysallér Vadászház: a SEFAG Zrt. Trófeaszemléjén forgattunk

A társaság 2013-as vadgazdálkodásáról, az idei gímbika terítékről Barkóczi István vezérigazgató, és dr. Varga Gyula vadászati osztályvezető is interjút adott a HAZAI VADÁSZ stábjának. A SEFAG Zrt. szakszemélyzete, dolgozói számára ünnep volt a Trófeaszemle, hiszen egy fáradságos, de eredményes szeptemberi-októberi időszakot zárt le.

sasasas

Lábod és Rinyabesenyő között az erdőktől körbeölelve fekszik  a 2013-ban  újjáépített Nagysallér Vadászház

A kiértékelésekből kitűnt, hogy bár az idén kapitális trófeát nem sikerült terítékre hozni, de az elejtett gímbikák trófea minősége a tavalyi szinten teljesült az idén is. 2013. szeptemberében 150 gímbikát hoztak sikerrel terítékre a vendégvadászok. Ez természetesen nem jöhetett volna létre a kísérő hivatásos vadászok fáradhatatlan munkája nélkül. A cég vezetői ezúton is köszönetet mondtak ezen dolgozóknak.

asasas

A társaság 2013-as vadgazdálkodásáról, az idei gímbika terítékről Barkóczi István vezérigazgató, és dr. Varga Gyula vadászati osztályvezető is interjút adott a HAZAI VADÁSZ stábjának

Az őszi, rozsdabarna színű levelekkel dekorált trófeatartókon bemutatott gím és dám trófeák alatt, az alapvető adatokon kívül az idén már feltüntették a vadász kísérőjének nevét is. Így adva meg a tiszteletet a kísérő munkájának, szakmai döntésének is. A Nagysallér Vadászháznál a Nagyközönségnek bemutatott ez évi bőgési időszakban elejtett gímbikák trófeáit jó pár dámbikáéval egészítették ki.

asasasa

Összesen mintegy 150 gím- és dámagancsot tekinthettek meg a zömében szakemberekből álló érdeklődők

A 150 gímtrófea 65%-a részesült érmes minősítésben (9 arany, 40 ezüst, 48 bronz) . A legnagyobb agancs tömege 11,5 kg volt és majdnem 220 CIC pontot kapott. A 150 gímbika trófeájából 110-et mutattak be, illetve 40 dámbika trófeát is kiállítottak, amit a barcogás eddigi szakaszában lőttek a SEFAG ZRT. vendégei.

asasss

A 150 gímtrófea 65%-a részesült érmes minősítésben (9 arany, 40 ezüst, 48 bronz) . A legnagyobb agancs tömege 11,5 kg volt és majdnem 220 CIC pontot kapott. A 150 gímbika trófeájából 110-et mutattak be

A trófeamustra után bemutatásra került a felújított Vadászház, amiben 20 vendéget tudnak elhelyezni, 11 szobában. A házat körülvevő nagy terület 11 alkalommal adott otthont a Somogy Megyei Vadásznap ünnepségének, melyeken nem volt ritka az 5-6000 fős létszám sem. Ennek köszönhetően épült a pusztában egy kis fakápolna, amely a Hubertusz misék megtartását is lehetővé tette.

assasas

40 dámbika trófeát is kiállítottak, amit a barcogás eddigi szakaszában lőttek a SEFAG ZRT. vendégei

A gyalogos vagy kerékpáros kirándulást kedvelők az erdőn keresztül felkereshetik a  Nagysallér Vadasparkot, mely Magyarország öt nagyvadja közül a gímszarvasnak, a dámszarvasnak, őznek és muflonnak ad otthont és nyújt lehetőséget a látogatóknak, hogy a Studinka László Tanösvényen végighaladva természetes környezetükben figyelhessék meg a vadakat. A tanösvény, mely a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolától Nagysallér érintésével ér el Petesmalomig, a kerékpáros turisták kedvelt kirándulóhelye.

Életképek:

asasasas

Október

asasasa

Nézőkre várva

asasaas

Kürtös készenlétben

asasasa

Belülről szolid, de súlyos!

Térkép

Térkép

asasasa

Búcsú

A Trófeaszemléről készült filmblokkunkat október 27-én, vasárnap 11 órakor láthatják Nézőink az ECHO TV csatornán, a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban!

www.echotv.hu

www.fhmag.hu

www.facebook.com/echotelevizio

www.facebook.com/fhmag

(szöveg és képek: HAZAI VADÁSZ )