A bolognai módszer – Ambrus Tibor előadásában

Európában több nemzet is aktívan űzi a hosszú, gyűrűsbotos horgászatot. Ez a módszer méltán közkedvelt, hiszen a felszerelés terjedelme és súlya is csekélyebb, valamint bizonyos szituációkban eredményesebb, mint egy match vagy rakósbot. Az olasz specialitás szerb változatának bemutatására kértem fel Ambrus Tibort, aki egy tiszai folyószakaszt választott a teszthorgászat helyszínéül.

Az újonnan megépített híd alatt egy hosszú, egyenletes kőszórás található, ami kiváló horgászhelynek bizonyult

Az újonnan megépített híd alatt egy hosszú, egyenletes kőszórás található, ami kiváló horgászhelynek bizonyult

Honnan indult útjára?

Mint az a nevéből is kiderül, a bolognai módszer Olaszországból származik, és az olasz horgászok „csiszolták” tökéletesre a hozzá használt végszereléket. Azért, hogy megfogják az itáliai folyók óvatos domolykóit. A hatékony technikát több náció is átvette, így minden országnak kialakult a saját bolognais technikája, alkalmazkodva a helyi körülményekhez. Az angolok például kifejlesztették a stick úszós horgászatot, aminek a lényege, hogy egy vastag antennás, speciális úszóval, láncólmozással, kenyérrózsával és más csalikkal, vízben állva horgásszanak. Igaz, hogy ezt a műfajt gyakran végzik matchbotokkal is. A franciák is kitalálták a saját végszereléküket. Ők inkább dundi úszókat, és a rakós botos horgászatnál ismert ólmozásokat ötvözik a tipikus francia finomsággal. Sokan nem tudják, hogy román, és szerb barátaink is otthonosan mozognak a témában. Romániában saját szememmel láttam, amint kisméretű (0,5-1 g) úszókkal, láncólmozással januárban fogták a Fekete-Körösön a paducokat, hosszú bolognai botokkal. Szerb szomszédjaink pedig egészen különös technikát dolgoztak ki a mélyebb folyószakaszokra, amit ezúttal Ambrus Tibor fog részletesen bemutatni nekünk a Szeged feletti Tiszán.

A bolognais szerelékeket készen szállíthatjuk a vízpartra, így ott nem kell időt tölteni az úszó kisúlyozásával

A bolognais szerelékeket készen szállíthatjuk a vízpartra, így ott nem kell időt tölteni az úszó kisúlyozásával

A szerb iskola

Tőlünk nem is olyan messze, Szerbiában, professzionális módon kezelik a horgászok a bolognai módszert. Mivel a Tisza egészen mély folyó, alkalmazkodni kellett a körülményekhez. A helyi versenyzők már régóta törték a fejüket egy olyan módszeren, amivel a folyó medréből is ki lehet varázsolni a nagyobb dévéreket, jászokat és márnákat. Erre elsősorban azért volt szükség, mert a szeszélyes folyó vízállása gyakran ingadozik, és egy erőteljes apadásnál a halak a mélyebb részekre húzódnak. A távoli folyómedret pedig semmilyen más úszós technikával nem lehet elérni. Ami ott működik, hazánkban is eredményes! Hiszen a Tisza, Szeged feletti szakasza is igen mély. 8 méteres vizét ugyan több módszerrel is meg lehet horgászni (ezt korábbi cikkeimben már részleteztem), de a bolognaizásnak mégis meg van a maga varázsa.

A nélkülözhetetlen csalikat, etetőanyagokat és aprócikkeket Tibor egy stabil asztalra helyezte a horgászat idejére

A nélkülözhetetlen csalikat, etetőanyagokat és aprócikkeket Tibor egy stabil asztalra helyezte a horgászat idejére

Kezdődhet az úsztatás

Tibor egy állítható lábú asztalt, és a nélkülözhetetlen bolognai botokat hozta magával a megbeszélt találkozóra. A nehéz terep miatt a lepakolás eltartott egy bő háromnegyed órát, de végül minden precízen a helyére került. A két bolognai a bottartón várta a bevetést. Szakértőnk, első lépésként máris csalit tűzött a horogra, és találomra beállította az úszó-horog közötti távolságot, körülbelül 6 méterre. Majd egy határozott mozdulattal belendítette a szereléket, és ezzel meg is kezdte a horgászatot. Úsztatásonként állította egyre mélyebbre az eresztéket, majd rövid idő múlva 8 méternél elérte a meder alját. Ekkor az előre meggyúrt etetőgombócokat sodrástól lefelé, kissé balra kezdte el bedobálni az úszó távolságába. A 15-20 darab, nagyméretű gombóc egy időre elzavarta a halakat, de Tibor szerint a folyóvízi horgászathoz nélkülözhetetlen a nagy alapozó etetés. Hiszen a halak megérkezéséig a folyó elsodorja az etetőanyag egy részét.

Az angolmorzsa - mivel könnyű- nem egy tipikus folyóvízi adalék, viszont a dévérkeszegek nagyon szeretik az etetőből kipattogó színes morzsákat. Tibor szerint, ha csekély mennyiséget keverünk a nehéz etetőanyaghoz, nem lehet gond, sőt!

Az angolmorzsa – mivel könnyű- nem egy tipikus folyóvízi adalék, viszont a dévérkeszegek nagyon szeretik az etetőből kipattogó színes morzsákat. Tibor szerint, ha csekély mennyiséget keverünk a nehéz etetőanyaghoz, nem lehet gond, sőt!

Recept a bolognai botos horgászathoz

3 kg Maros Mix Seria ECO Hidegvízi keszeg

1 kg Maros Mix Seria ECO Hidegvízi DévérSpecial

2 kg Maros Mix SeriaAdditives lösz

0,25 kg Maros Mix SeriaAdditives vegyes angolmorzsa

0,5 kg Maros Mix SeriaAddtives vegyes süllyedő morzsa

0,5 kg Maros Mix SeriaAdditives PV1 (a tapadás növelése miatt)

1 flakon Maros Mix World Champion DévérSpecial folyadék aroma

1 kg Tubertini sóder

Ambrus Tibor végszereléke

7 méteres Tubertini bolognai bot

40-es méretű orsó

10 és 12 grammos csúszó bolognai úszó

0,18-as Tubertini Tatanka EVO főzsinór

Előre megkötött, 70 cm hosszú horogelőke (0,12-es zsinór és Tubertini Seria 2N, 14-es horog)

Telt-múlt az idő, és már lassan fél órája nem volt semmi kapásra utaló mozdítás. Hamarosan azonban megtört a jég, és a lassan vezetett úszót hirtelen lerántotta valami. A határozott kapásra azonnal bevágással reagált Tibor, és egy perc múlva meg is szákolta első, gyönyörű jász keszegét. Szákba helyezte a halat, és a horogra ismét három szem friss csontit tűzött. Újra belendítette a szereléket, és lassan elkezdte sodortatni.

Nyugodtan használjuk az előrekötött horogelőkéket, hiszen alkalmazásuk gyors és egyszerű!

Nyugodtan használjuk az előrekötött horogelőkéket, hiszen alkalmazásuk gyors és egyszerű!

Csúsztassuk az úszót!

A szerb technikát elsősorban mély folyószakaszokon érdemes használni. Mivel az úszó csúszóra van szerelve, akár rövidebb bolognai botokra is fel lehet rakni.  Nézzük csak meg közelebbről, hogyan kerül az úszó a főzsinórra, és hogyan lehet az eresztéket beállítani? Egy hagyományos típust fixen, szilikon csövekkel rögzítjük. Ez is jó megoldás, de egy 8 méteres víz esetében szükségünk lehet egy 10 méter hosszú botra. Ezt pedig egész nap kézben tartani nem kis munka.

A pontos mélységmérés szükségtelen. Sokkal eredményesebb módszer, ha első úsztatáskor találomra beállítjuk az eresztéket, és azt úsztatásonként egyre mélyebbre állítjuk… Ha így járunk el, akkor hamarosan elérjük a meder alját, és kezdődhet is a horgászat!

A pontos mélységmérés szükségtelen. Sokkal eredményesebb módszer, ha első úsztatáskor találomra beállítjuk az eresztéket, és azt úsztatásonként egyre mélyebbre állítjuk… Ha így járunk el, akkor hamarosan elérjük a meder alját, és kezdődhet is a horgászat!

A szerbtípus, az úszón található apró fémgyűrűk segítségével fel van fűzve, és így szabadon képes csúszni, le-fel. Eresztéket pedig az alul-fölül, két-két cérnából kötött ütközővel, és apró gyöngyökkel tudjuk kontrollálni. Dobáskor az apró ütközők becsúsznak a gyűrűk közé, így téve egyszerűbbé a horgászatot. Mint azt Tibor horgászatán is látni lehetett, az úszó jellege, formája, és hosszabb antennája miatt csak lassítani lehetett a szereléket, de teljesen megállítani nem. Viszont ha jobban belegondolunk, a jász- és karika keszeg horgászatához nem is kell állított csalit alkalmazni, sokkal jobb a megfelelően felkínált mozgó csali.

Báb, tűzőszúnyog, kukorica és csonti. Mind elmaradhatatlan folyóvízi csali

Báb, tűzőszúnyog, kukorica és csonti. Mind elmaradhatatlan folyóvízi csali

TIPP: Az ólmozás kialakítása épp olyan fontos, mint az úszó kiválasztása. Barátunk a nagyméretű sörétekből kirakott főólmozást, és egy kisebb jelzőólom használatát részesítette előnyben. Így a csali gyorsan megérkezik a nyolc méteres mélységbe, de az utolsó egy méteren lassan hagyja azt lesüllyedni. A hosszú előkének pedig az az előnye, hogy abban a pillanatban ahol Tibor egy akadót vél, megtartja szereléket. Ekkor az előke felemelkedik a fenék közeléből, és, szinte „átemeli” a csalit a kő fölött.

Legyünk óvatosak, miután megszákoltuk a halat! A kövezésen pillanatok alatt megsérülhet a hosszú boló és a száknyél is

Legyünk óvatosak, miután megszákoltuk a halat! A kövezésen pillanatok alatt megsérülhet a hosszú boló és a száknyél is

Horgászat közben a mester elárulta, hogy szerinte késő ősszel legjobb a folyón horgászni. Ilyenkor kevesebb halat lehet megfogni, de az átlagsúlyuk lényegesen nagyobb, mint máskor. Állítása a horgászat végére teljesen beigazolódott, ugyanis 5-6 halat sikerült fogni a különleges módszer segítségével, de a legnagyobb jász súlya közel két kiló volt.

Kellett fél óra, mire beálltak a halak az etetésre, és folyamatosak lettek a kapások. Köszönjük a bemutatót Tibor!

Kellett fél óra, mire beálltak a halak az etetésre, és folyamatosak lettek a kapások. Köszönjük a bemutatót Tibor!

Gyakori kérdések

Mekkora az ideális orsó, bolognai módszerhez?

A matchbotozáshoz használt orsók tökéletesek erre a célra, de sokan szeretik az egészen kicsi 20-as, 30-as modelleket is. Ambrus Tibor például kizárólag a 40-es méretet részesíti előnyben.

Mikor használjunk bolognai botot?

Ha a folyók apadásban vannak, a folyami halak előszeretettel húzódnak be a mederbe. Ilyenkor ideális lehet a jól összeállított bolognai.

Mikor alkalmatlan a bolognai módszer?

Nagy szélben nagyon nehéz a csalit vezetni. Az enyhe, folyással ellenkező szélirány kifejezetten előnyös, de erősebb szélben már lehetetlen kontrollálni, és bedobni a szereléket.

Mi a legnagyobb meghorgászható távolság?

Kényelmesen 25-30 méter, de sok dunai horgász a spicc alatt horgászik márnákra, pontyokra.

Mire lehet még használni a hosszú gyűrűs botot?

Vidó Ferenc, a Maros Mix csapat tagja kizárólag süllőzéshez használja a bolognai módszert. Egy apró szivarólommal, és fűzött csalihallal kapitális ragadozókat fog a hidegebb hónapokban.

( szöveg és képek: Egedi Róbert )