Szereljünk együtt! – Gyúrjunk bojlit!

A hazai bojlizás az elmúlt két évtizedben különös metamorfózison esett át. A kezdetekben sokan éppen csak fellángolásnak tekintették ezt a hazai tradícióknak – ha nem is éppen teljesen ellentmondó (bár a C&R szellemiség megjelenésével akár ez is helytálló lehetne) – mindenképpen idegen, filozófiájában, eszközigényében és céltudatosságában abból magasan kirívó horgászmódszert.

A hőskor: kész bojlik, házi készítés

Ezzel semmiképpen nem a bojlizás felsőbbrendűségét kívánom hirdetni. Sajnos az eszközök, módszerek és csalik mellett sokszor a metódus lényege, a halak, vizek és egymás tiszteletének átvétele sikkadt el a mesterségesen is gerjesztett érdeklődésben. Érdekes módon magukban a csalikban is megfigyelhető ez a hullámszerű mozgás. A kezdetekben természetes volt, hogy mindenki magának készítette a tutit. A kész bojlik választéka szűk volt. Az ismert és fogós termékek ára az egeket verdeste, nem véletlenül került előtérbe az olcsó(bb) alternatívát kínáló házi készítés. A jó minőségű gyári alapmixek árai azonban (akárcsak ma) vetekedtek a kész bojlik árával. Nem véletlen, hogy nem terjedtek el hazánkban. Sokan éppen ezért az alapkeveréket is maguk készítették, sokszor egekbe emelve egy-egy frissen megjelenő, mitikus összetevőt, amely rövid tündöklés után visszasüllyedt a korábbi ismeretlenségébe. (Aki nem hiszi, vegyen elő egy korabeli horgászújságot, és bátran szörnyülködjön egy sort!)

Kis szériás, friss keverés

Nem tagadom, magam is beleestem ebbe a csapdába. Nem hiszem, hogy létezett bármilyen kivonat, esszencia, koncentrátum, amely ne lett volna meg saját, külön bejáratú boszorkánykonyhámban. Az eredmények pedig elfeledtették a sok-sok kis árcédula húsbavágó súlyát. Ahogy teltek az évek, egyre több tapasztalatom lett a csalik terén. Megismerkedtem horgásztársakkal, akik sokkal egyszerűbben hozzáférhető, olcsóbb alapanyagokból készítettek a sajátommal vetekedő minőségű golyókat. Bővülő baráti köröm pedig felbecsülhetetlen értékű gyakorlati tapasztalatainak megosztásával járult hozzá a jelen sikereihez. 2012 év tavaszán jelentek meg a Stég Product első, teljes értékű bojli alapmixei. Az ötlet megszületésétől két év telt el addig, hogy kézbe vehetjük az első csomagokat. Az összetevők arányait finomítgatva egy olyan kis szériás, felső kategóriás mixet szerettünk volna, melyhez kizárólag saját boltunkban és webes felületünkön megrendelve lehet hozzájutni. Ez nem önbizalomhiány: a kis szériának köszönhetően mindig friss keverés kerül a zacskókba, melyek a fogyási ütemnek megfelelően kerülnek pótlásra.

Hiányzik az aroma

A frissesség persze csak a siker egyik eleme. Legalább ilyen fontosnak találom az alapanyagok minőségét, és azt, hogy a csomagokban egyedülálló módon megtalálható minden, a bojli házilagos legyártásához szükséges kiegészítő: betain, aminosav-kivonat, olaj. Ezeket szeparáltan, külön tasakokban helyeztük el, az egységnyi mixnek megfelelő mennyiségben. Ezzel egyrészt kényelmesebbé szeretnénk tenni a mixekkel való munkát, másrészt zsebünk helyzetén is könnyítünk: nem kell megvenni a jellemzően csak nagyobb kiszerelésben kapható kiegészítő anyagokat. Egyetlen dolog hiányzik a csomagokból, és ezt hosszú töprengés után döntöttük el: nincs benne folyékony aroma. Az aromák tipikusan azok a segédanyagok, melyekkel leginkább képünkre formálhatjuk, megszemélyesíthetjük saját csalinkat. Nincs két egyforma horgász, aki azonos módon, azonos ízű-töménységű, márkájú aromát, vagy aromakeveréket használna. Az alapkeverék mindazonáltal tartalmaz természetes, az alap ízhez passzoló poraromát, és maga a mix önmagában is erős, karakteres illatú.

Két íz: fűszeres és halas

Nem akarunk csalódást okozni senkinek, éppen ezért nem lépünk a porondra ezernyi illattal, fantáziadús nevekkel. Mindössze két íz alkotja termékeink ezen szegmensét: fűszeres és halas. Egyiket sem kell magyarázni: mindkét verzió igen jól módosítható, akár tuningolható (bár nem véletlen az összetevők aránya: egyes drága alkotórészek mennyiségét növelve sem tapasztaltunk szignifikáns kapásnövekedést). A gyümölcsös és édes verziókat két okból nem adtuk ki. Egyrészt ezek szerepe csak marginális a napi horgászat során (bár elismerem, vannak vizek és időszakok, ahol kiemelkedő eredményeket lehet velük elérni). Másrészt saját, ilyen jellegű csalijaink alapvetően a halas íz világra épülnek, azokon csak aromákkal módosítunk.

Eszköz-, és anyagigény plusz a keverés

A gyártási folyamatot igyekeztünk a lehető leginkább egyszerűsíteni. Minimális eszközigénnyel is jól boldogulhatunk. A mixet tartalmazó zacskón vagy vödrön kívül egy nagyobb edényre van szükség a tészta bekeveréséhez, a golyók kialakításához egy kézi kinyomó pisztolyra, és egy rollerre, valamint egy főzőalkalmatosságra.

A gyártási folyamatot igyekeztünk a lehető leginkább egyszerűsíteni

A gyártási folyamatot igyekeztünk a lehető leginkább egyszerűsíteni

 

Az egy kilogrammos kiszerelésű fűszeres alapmix tartalmaz külön csomagolva 20ml aminot, 10 ml olajat, 10g betaint, és 1 csomag általunk kevert fűszerkeveréket. A három kilogrammos kiszerelésben nem egyszerűen az adott mennyiségek háromszorosa kerül, hanem azokat ugyanilyen kiszerelésekben rakjuk bele (3×20ml amino, 3×10 ml olaj, 3×10g betain, és 3 csomag fűszerkeverék). Így lehetőség van a teljes mennyiség több részletben való legyártására. Egy kilogramm mixhez 7 db közepes méretű tyúktojás szükséges, természetesen jól felverve, a kiegészítő anyagokat jól eloszlatva (egy konyhai robotgép vagy egy habverő, esetleg egy turmix nagy segítséget jelenthet).

 

...adagolás...

…adagolás…

...elkeverés...

…elkeverés…

 

A mix adagolása

A mix adagolása

Ez utóbbit folyamatosan csináljuk a homogén állag elérése érdekében, akárcsak a hagyományos etetőanyag-keverésnél.

 

Cél a homogén állag!

Cél a homogén állag!

Ne ijedjen meg senki, ha kicsit lágy a tészta. Ha betartottuk az adagolási előírást, nemsokára egy tömör, jól formázható masszát kapunk. Ha kész a massza, akkor kicsit pihentessük fóliában 10-15 percig, majd jöhet a golyók kialakítása. Ennek a hagyományos módja a kinyomó és a roller párosítása, melyeket szerencsére már igen jó minőségben és elfogadható áron meg lehet vásárolni.

Jöhet a golyók kialakítása!

Jöhet a golyók kialakítása!

Egy kis segítség!

Mikor először használunk kinyomó pisztolyt, akkor a csőre nem lesz levágva a kívánt méretre, ezért nekünk kell azt kialakítani. Vigyázzunk a vágásra, mert könnyen hibázhatunk! Kezdjük el a vágást szép fokozatosan! Ha „hordós” vagy is pellet formájú a kész bojli, akkor még kicsi a hurka átmérője. Ha viszont a bojli közepe lyukas, akkor hibáztunk és túl széles lett a hengerünk.

 

Ezért dolgoztunk!

Ezért dolgoztunk!

Ha mindent jól csináltunk, akkor könnyedén tartalmas és szép golyókat készíthetünk.

 

A főzési idő mindig kritikus pont

A főzési idő mindig kritikus pont

Főzéshez bármilyen edényt használhatunk (azért ne a Zeptert emelje ki a konyhaszekrényből senki, aki jót akar!). A legkényelmesebb egy saját kiemelő kosárral ellátott kimustrált fritőz. A főzési idő mindig kritikus pont: ha rövidebb az ideálisnál, a tészta nem fő át, nyers marad. Ebből következően hamar romlik és nem tart a hajszálelőkén, míg az ideálisnál lényegesen hosszabb idő minőségromlást, az értékes összetevők roncsolódását eredményezheti. A megfelelő tapasztalati értékek ennél a bojlinál:15 mm átmérőnél:1 perc 40 másodperc / 20 mm átmérőnél: 2 perc 20 másodperc.

 

Szárítás (és többszöri átforgatás) után a bojli csalizásra kész

Szárítás (és többszöri átforgatás) után a bojli csalizásra kész

Egy-két nap hűvös helyen történő egyenletes szárítás (és többszöri átforgatás) után a bojli csalizásra kész. Hosszabb távon – lévén nem tartalmaz mesterséges tartósítószert – fagyasztva tárolható, szigorúan dupla csomagolásban, elkerülendő a családi perpatvarokat. Remélem, sikerült ismét kicsit oszlatni a bojligyúrás misztikus homályán. Higgyék el, semmilyen ördöngősség nincs benne – a siker pedig mindenért kárpótol. Nincs is annál kellemesebb érzés, mint amikor a saját gyúrású bojlival egy ilyen szépséget foghatunk!

(szöveg és képek: Tóth László – STÉG Magazin)