Új év – új módszer
Az idei hosszúra nyúlt tél után komolyan elgondolkodtam azon, mi lenne, ha kicsit váltanék, és intenzívebbé tenném a horgászataimat. Az igazat megvallva közel áll hozzám a fenekezés, de mivel az utóbbi években egyre kevesebbet tudtam horgászni, gyakoribb kapásokra vágytam. Korábban, ha a matches módszerről olvastam, vagy láttam anyagot, úgy gondoltam, hogy a vékony zsinórok, finom spiccek nem nekem valók. Most viszont elérkezettnek éreztem az időt arra, hogy komoly lépést tegyek a „feelinges” peca irányába!
Mi lenne, ha kicsit váltanék, és intenzívebbé tenném a horgászataimat?
Az elhatározásomat tett követte és – bár nem volt egyszerű az egyre szűkülő szabadidős lehetőségeimben „rendet vágni”-, de sikerült végre egy nyugodt délelőttöt tóparton eltölteni.
Elérkezettnek éreztem az időt arra, hogy komoly lépést tegyek a „feelinges” peca irányába!
Nem bíztam a véletlenre, ezért a régi felszereléseim közül semmit sem hoztam magammal, csak az új szerzeményeket. A három méteres Trabucco Carp Plus 5-20 g-os matchbotra – a csukló alatti súlypont miatt – egy negyvenes méretű, nagy dobátmérőjű orsó került, 0,18-as süllyedő zsinórral. A 0,16-os előkére 12-es horgot kötöttem, a 6+2-es waggler úszót pedig egy egyszerű damyl ütközővel küldtem be a közel 6 méter mély vízbe. A gondos vízbemérést követően 8 – 10 közepes gombócnyi Dovit piros-pontyozó etetőanyagot dobtam az úszóm közelébe.
A vékony spicc szépen görbült, a bottest pedig felerősítve közvetítette felém minden kitörését
Az előkészületek után le sem vettem a szemem a waggler vízből kiálló, 10 mm-es, fekete végéről. Az erős fényben – csodásan sütött a Nap – sokkal jobban, kontrasztosabban láttam a fekete színt, mint a pirosat. Kicsit fújdogált egy kis oldalszellő, de az úszóm egy centimétert sem sodródott, hála a süllyedő zsinórnak! Az etetés után kb. negyed órával megérkezett az első kapás, melyet egy harminc dekásra taksált kárász „követett” el. Meglepve tapasztaltam, hogy a finom szerelés milyen izgalmassá tette a kifogását. A vékony spicc szépen görbült, a bottest pedig felerősítve közvetítette felém minden kitörését. Biztosra mentem, ezért merítőt használtam, a magas parton aranyat ért a 3,5 méter hosszú nyél. Csontival újra csaliztam, repült egy kisebb gombóc etetőanyag, és már dobtam is be a szereléket. A kárászok szépen beindultak, egyik jött a másik után!
Minden dobás egy-egy újabb kárászt hozott, és a méretük is egyre növekedett!
Közben kisebbre vettem az eresztéket, mert úgy gondoltam, hogy a lassan melegedő felsőbb vízrétegben tartózkodhatnak a halacskák. Ez a „húzásom” be is jött, mert felgyorsultak az események. Minden dobás egy-egy újabb kárászt hozott, és a méretük is egyre növekedett! Az etetést természetesen nem hagytam abba, és mindig egy kisebb gombóccal „jutalmaztam” igyekezetüket. A csúszó, ütköztetett wagglerezést nagyon élveztem, mert a három méteres matchbottal könnyedén dobtam az etetett helyre. A halak kifogása pedig igen szórakoztató volt, szó szerint „feelingesre” vizsgázott! De más ez a fajta módszer, mint a régi!
A korábbiakhoz képest sokkal nagyobb erő görbítette meg egy pillanat alatt a matchbotom finom spiccét
Aztán eljött az a pillanat, amikor elcsendesültek a kárászok, és a waggler úszóm megbillenve, szép lassan elmerült a tükör sima víz alá. Finom csukló mozdulattal reagáltam le az eseményt, de nem az történt mind eddig! A korábbiakhoz képest sokkal nagyobb erő görbítette meg egy pillanat alatt a matchbotom finom spiccét. Az orsóm fékje is megszólalt és halam ellentmondást nem tűrően el kezdett távolodni tőlem. Egy pillanat alatt felszökött az adrenalin bennem, de nem erőltettem a dolgot, hagytam hogy menjen, fáradjon.
A finom felszerelés most vizsgázott csak igazán!
A finom felszerelés most vizsgázott csak igazán! Teltek a percek, és csak lassan tudtam egy pár méter zsinórt „belopni”. Végig ott lebegett a szemem előtt, hogy az előkém csak 0,16-os – az általam eddig használt 0,30-as helyett – , nem beszélve a fenekezőbotomhoz képest sokkal vékonyabb matchbot spiccről.
Teltek a percek, és csak lassan tudtam egy pár méter zsinórt „belopni”
Halam szépen írta a tiszteletköröket egymás után, de továbbra sem láttam, hogy mekkora. A hosszú merítővel a víz széléig araszoltam, hogy felkészüljek a fárasztás végjátékára. Lassan közelebb jött hozzám, de a parttól 8-10 méterre megmakacsolta magát, és „lecövekelt”.
Nem erőltettem a dolgot, hagytam hogy menjen, fáradjon
Itt tette meg újra a köreit, melyeket a vízből időnként előbukkanó waggler úszó követett le, fokozva bennem az izgalmakat.
Halam szépen írta a tiszteletköröket egymás után, de továbbra sem láttam, hogy mekkora
Végül az alaposan kifárasztott pikkelyest sikerült a mozdulatlan merítőszákfej fölé vezetnem és egy gyors mozdulattal megmerítenem.
A pontymatracon fekvő csodaszép, közel három kilós pikkelyes alaposan megdolgoztatta a finom matchszerelést
Óriásit sóhajtottam, és csak arra tudtam gondolni, hogy mekkora élménnyel lettem gazdagabb! A pontymatracon fekvő, gumírozott bevonatú merítőszákban pipáló csodaszép, közel három kilós pikkelyes alaposan megdolgoztatta a finom matchszerelést.
Erre vártam egész télen!
Erre vártam egész télen! Jöhetett a fotózás, majd halam újra visszakerült éltető elemébe. Megvártam, míg a sekély vízben újra összeszedte magát, és lassan elúszott a mélybe. Megköszöntem neki az élményt, hiszen az első matches napom így emlékezetessé vált!
Megköszöntem neki az élményt, hiszen az első matches napom így emlékezetessé vált!
„Új év, új módszer” kezdtem az elején. Újra elolvasva a papírra – számítógépbe – vetett gondolataimat, úgy érzem hogy megtelt tartalommal ez a szlogen.
(A matches kalandot átélte: Fehér Milán)
