Szereljünk együtt! – Christian Schlott-tal – A kedvenc szerelék
Christian ennek a szereléknek az alapötletét évekkel ezelőtt egy angol horgásztól tanulta. Jelentős mértékben átalakította, tovább fejlesztette. Nem adott külön nevet neki, de az egyik kedvence lett, és szinte ez kerül fel leggyakrabban a főzsinórjára. A fonott előkét és az erőgumit kötés tartja egyben, melyet zsugorcső biztosít, és tartást is ad neki. Az erőgumi úgy viselkedik, mint a lengéscsillapító, tompítja […]
Szereljünk együtt! – Christian Schlott-tal – A Trigga D Rig szerelék
Christian ezzel a szerelékkel több, mint húsz évvel ezelőtt találkozott először. Akkoriban még lelkesen bújta az angol horgászújságokat, és lelkesen gyűjtötte az akkor még rendkívüli újdonságnak számító pontyfogó módszerről az elérhető információkat. Az azóta eltelt évek alatt számtalan alkalommal használta a Trigga D Rig szereléket, ami igen sok kapitális ponty megfogásához segítette hozzá. Az elkészítéséhez alapvetően olyan horogra van szükség, […]
Szereljünk együtt! – Christian Schlott-tal – Weekend Pack
Baráti körben beszélgettünk különféle csalikról és a csali mennyiségekről. Az egyik ismerősünk vetette fel, hogy az utóbbi években bizony komoly mértékben megváltoztak a horgászati szokások. Ez sajnos részben a gazdasági helyzet miatt alakult ki így. Hiszen legtöbbünk a leggyakrabban ma már nem egy hétre megy el horgászni, mint régebben, hanem csak néhány órára! Az ötletet tett követte, és – a […]
A titkos recept működött
Christian Schlott, és Hermesz Zsolt nagyon régen járt utoljára a Desedán, ezen a festői környezetben fekvő, több mint 245 hektár felületű, és 8 km hosszú víztározón. Nem volt tehát teljesen ismeretlen számukra a Kaposvár melletti horgászvíz. Mégis komoly kihívást jelentett mindkettőjüknek, hiszen a közel másfél évtizednyi idő megkoptatta a tóról, és a halfaunájáról megszerzett ismereteiket! Hazai Horgász: Christian, mikor hallottál […]