„Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében_2017.09.18

„Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében_2017.09.18

2017. szeptember 29 – október 1-e között harmadik alkalommal ad otthont Gyula -Városerdő a „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében rendezvénynek, melynek vasárnapi(október 1.) rendezvénynapja határon túlra, a Nagyvárad közelében található Püspökfürdőre látogat A 14 éve a Mátrában szerveződő „Muzsikál az erdő” rendezvények immár öt éve juttatják el a fenntarthatóság értékrendjét a zene, a művészet és az erdő közös erejével […]

2017-09-18 at 13:14

III. Győr-Moson-Sopron megyei Vadásznap_Gulyás Andrea közigazgatási államtitkár köszöntő beszéde_2017.09.09

III. Győr-Moson-Sopron megyei Vadásznap_Gulyás Andrea közigazgatási államtitkár köszöntő beszéde_2017.09.09

2017-ben ismét a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. Göbös-major Ökoturisztikai Központja adott otthont a Győr-Moson-Sopron megyei Vadásznapnak Az eseményen Gulyás Andrea a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára mondott köszöntőbeszédet. A rendezvény keretében Dr. Jámbor László, a Magyar Vadászkamara elnöke országos és megyei kitüntetéseket adott át a vadászat és a vadgazdálkodás területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembereknek. Filmünket 2017. szeptember 30-án, szombaton 12:30 órakor láthatják […]

2017-09-17 at 19:47

78. OMÉK-Sajtótájékoztató – 180. adás – 2017.09.16-i adás

78. OMÉK-Sajtótájékoztató – 180. adás – 2017.09.16-i adás

Magyarország ma már világszínvonalú, GMO-mentes mezőgazdasági termelésre képes; ezt mutatta be a két hét múlva Budapesten megnyíló 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) – mondta Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szeptember 6-án a fővárosban az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján, a Vajdahunyad várában.

2017-09-16 at 20:50

“Gyakorlati apróvad-gazdálkodás” c. konferencia – 180. adás – 2017.09.16-i adás

“Gyakorlati apróvad-gazdálkodás” c. konferencia – 180. adás – 2017.09.16-i adás

Az Országos Magyar Vadászkamara Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottsága – a hagyományokat követve – 2017. augusztus 25-én vadgazdálkodási konferenciát szervezett “Gyakorlati apróvad-gazdálkodás” címmel Mezőberényben A konferencián bárki részt vehetett, akit érint és érdekelődik az apróvadgazdálkodás, és kíváncsi az évtizedes gyakorlati tapasztalatokra, az alkalmazott vadbiológiai kutatások eredményeire és a kereskedelem aktuális kihívásaira.

2017-09-16 at 20:42

XII. Nagybörzsönyi Magyar-Szlovák Vadásznap – 180. adás – 2017.09.16-i adás

XII. Nagybörzsönyi Magyar-Szlovák Vadásznap – 180. adás – 2017.09.16-i adás

Határon átnyúló, hagyományos rendezvény a vadászbarátság jegyében – nem csak vadászoknak Az Országos Magyar Vadászkamara Megyei Területi Szervezetei ebben az esztendőben is szerveznek vadásznapokat, amelyek a nem vadászók felé nyitnak, ugyanakkor szakmai rendezvényként, családi programként és közösségépítő, baráti találkozóként is működnek. Az immár 12. alkalommal megrendezett Nagybörzsönyi Magyar-Szlovák Vadásznap más vadásznapoktól eltérően nem csupán a magyar vadászati kultúra szolgálatát tűzte […]

2017-09-16 at 19:41

25. Országos Vadásznap Mezőberényben – 180. adás – 2017.09.16-i adás

25. Országos Vadásznap Mezőberényben – 180. adás – 2017.09.16-i adás

Idén az ​​Országos Magyar Vadászkamara Békés Megyei Területi Szervezete, a Mezőberényi Vadásztársaság és Mezőberény Város Önkormányzata rendezte meg a 25. Országos Vadásznapot a “finoman elbűvölő településen”

2017-09-16 at 19:24

Hazai Vadász – 180. adás – 2017.09.16 – szombat 12:30 óra – ECHO-TV

Hazai Vadász – 180. adás – 2017.09.16 – szombat 12:30 óra – ECHO-TV

78. OMÉK-Sajtótájékoztató / XII. Nagybörzsönyi Magyar-Szlovák Vadásznap / 25. Országos Vadásznap Mezőberényben / “Gyakorlati apróvad-gazdálkodás” c. konferencia Következő, Hazai Erdész TV Magazin műsorunkat 2017. szeptember 23-án, szombaton 12:30 órakor láthatják Nézőink az ECHO TV csatornán! www.hazaivadasz.hu www.facebook.com/fhmag http://www.idokep.hu/erdomezo www.facebook.com/echotelevizio http://www.echotv.hu/musor/2672/Hazai_erdesz http://www.echotv.hu/musor/378/Hazai_vadasz

2017-09-16 at 17:10

III. Győr-Moson-Sopron megyei Vadásznap_Dr. Jámbor László köszöntő beszéde_2017.09.09

III. Győr-Moson-Sopron megyei Vadásznap_Dr. Jámbor László köszöntő beszéde_2017.09.09

2017-ben ismét a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. Göbös-major Ökoturisztikai Központja adott otthont a Győr-Moson-Sopron megyei Vadásznapnak Az eseményen Gulyás Andrea a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára mondott köszöntőbeszédet. A rendezvény keretében Dr. Jámbor László, a Magyar Vadászkamara elnöke országos és megyei kitüntetéseket adott át a vadászat és a vadgazdálkodás területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembereknek. Filmünket 2017. szeptember 30-án, szombaton 12:30 órakor láthatják […]

2017-09-15 at 15:59

II. Erdővarázs Családi Nap_Interjú Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterrel_2017.09.08

II. Erdővarázs Családi Nap_Interjú Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterrel_2017.09.08

Budapest szívében, Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter ünnepélyes megnyitója és Révész Máriusz, a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódás népszerűsítéséért felelős kormánybiztos köszöntője után, több száz iskolás gyermek élénk nyüzsgése közepette kezdődött meg a II. Erdővarázs Családi Nap, ahol az állami erdőgazdaságok két napon keresztül a vadregényes magyar erdők értékeit és az erdészek izgalmas munkáját mutatták be. Műsorunkat 2017. szeptember 23-án, […]

2017-09-14 at 09:38

“A fiataloknak üzenem: kitartás, kitartás és kitartás!” – Interjú Juhász István sportfavágó világbajnokkal a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokságon – 2017.09.02

“A fiataloknak üzenem: kitartás, kitartás és kitartás!” – Interjú Juhász István sportfavágó világbajnokkal a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokságon – 2017.09.02

A STIHL Regionális fakitermelő versenysorozat döntőjét szeptember 2-án rendezték meg Soponyán, a Vadgasztronómiai Fesztiválon, a Vadex Zrt. szervezésében A soponyai döntő első helyezettje 184 ponttal a DALERD Zrt. csapata, a második és a harmadik helyen pedig az Északerdő Zrt. csapatai végeztek.   Filmünket 2017. szeptember 23-án, szombaton 12:30 órakor láthatják Nézőink a HAZAI ERDÉSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán! […]

2017-09-13 at 12:16