Reviczky Gábor színművész a Soproni Egyetemre látogatott – 2021.05.21

Sopronba, az idén hetvenedik születésnapját ünneplő Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt.-hez látogatott Reviczky Gábor Kossuth-díjas színművész. Ennek keretében felkereste a Soproni Egyetemet is, ahol prof. dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora fogadta az intézmény Botanikus Kertjében.

Fábián Attila, Reviczky Gábor, Sándor Gyula

A látogatás apropóját az szolgáltatta, hogy bemutassa a televíziónézők számára a TAEG Zrt. tevékenységét.

A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. tevékenysége rendkívül sokszínű, így a forgatás is számos helyszínen zajlott, készültek felvételek többek között a Károly-kilátónál és a hamarosan megnyíló Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpontnál is. Az itt felvett anyag hamarosan látható lesz az M5 Erdei utakon Reviczky Gáborral műsorban is.

A Soproni Egyetemen prof. dr. Fábián Attila rektor köszöntötte Reviczky Gábor színművészt, röviden ismertette vele az egyetem gazdag történelmét és hagyományait, valamint megajándékozta egy hagyományos Valéta korsóval is, dr. Sándor Gyula, a TAEG Zrt. vezérigazgatója társaságában.

Prof. dr. Fábián Attila hangsúlyozta a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. és a Soproni Egyetem immár hetven esztendeje tartó együttműködésének fontosságát a jövő erdészgenerációjának képzése szempontjából.

Forrás: http://www.fataj.huSoproni Egyetem ,