Június 30-án ünnepelték a Csömödéri Állami Erdei Vasút 100 éves évfordulóját
Ünnepi menetrenddel, kibővített programkínálattal várták a Csömödéri Állami Erdei Vasút fennállásának 100. évfordulóját ünneplőket 2018. június 30-án Csömödérben
Az idei különleges Kisvasút Nap az Interreg V-A Szlovénia–Magyarország Együttműködési Program „GO IN NATURE” című projektje részeként valósult meg, így a határ túloldaláról is érkeztek hozzánk vendégek.A korábbi évektől eltérően nemcsak vonattal, erdei vasúttal vagy autóval lehetett az ünnepségre eljutni; a sportos és kitartó látogatók egy része egy 13 kilométeres gyalogtúra, más része pedig egy 45 kilométeres kerékpártúra keretében érkezett Lentiből.
A mintegy ötszáz vendéget Rosta Gyula vezérigazgató és Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára köszöntötte. Az erdei vasút 100. születésnapja alkalmából emléktáblát avattak, melyet a turistaszálló falán helyeztek el.
Ezt követően a színpadon az Állati Jó Bemutató következett, élő állatok szerepeltetésével. A műsorban közreműködtek továbbá a Lenti Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és növendékei. Az előadások előtt és alatt az érdeklődők gyógynövényteát kóstolhattak, a gyerekek pónin lovagolhattak, kézműves foglalkozáson vehettek részt, a legkisebbeket pedig a MikkaMakka Játszóház készségfejlesztő gyermekfoglalkoztatója, a népi játszótér és a vasútmodell-bemutató nyűgözte le. A különleges évforduló alkalmával a műsor után meglepetésként egy hatalmas torta is várta a vendégeket; végül minden érdeklődő a 100 éves erdei vasút múltjáról szóló kis kiadvánnyal térhetett haza.
A rendezvényvégén indultak vissza a vonatok Lentibe és Kistolmácsra, valamint elindult a panorámakocsis fotós járat is. A Kisvasút Napon 427 fő közlekedett erdei vasúttal. A Csömödérben maradó vendégek késő délutánig kitartottak, élvezték a színvonalas programokat.