Százéves erdők Magyarországon

Minél idősebb egy erdő, annál inkább várható, hogy gazdag élővilágnak ad otthont

Turisztikai vonzerejük sem lebecsülendő – hiszen ki ne részesítené előnyben kirándulásai során a vadregényes tájakat, melyek külön színfoltjai lehetnek az öreg erdők, mesebeli formájú és méretű fákkal. A tölgyerdők természetvédelmi kezelését megalapozó nemzetközi projektünkhöz kapcsolódva a magyarországi “százéves” erdőkről adunk körképet.

Őserdők, öreg erdők, fiatal vadonok

Az erdőgazdálkodás évszázadai során az őserdők szinte teljesen megsemmisültek Európában. Mivel a száz-százhúsz év körüli fák – tölgyek esetén körülbelül 150 év – ipari szempontból már gyakran veszítenek értékükből, az általános gyakorlat szerint ennél idősebb fákból álló erdőket csak kivételesen őriznek meg azok tulajdonosai, kezelői. Európa nagy részén ezért nem találunk olyan tájat – a védett területeket is beleértve – ahol százévesnél idősebb erdőkből sok lenne. A százötven éves állomány pedig olyan ritka, mint a fehér holló. Pedig természetvédelmi szempontból az erdő ekkortól kezd lassan, fokozatosan egyre értékesebb élőhelyek rendszerévé válni. Megjelennek a lábon elpusztult idős fák; egy részük le is dől az erdő aljzatára, hogy lassan korhadó fekvő holtfaként egyre több növény-, állat- és gombafajnak adjon életteret. Megnyílik a lombsátor; lékek alakulnak ki, és a beáradó fényben az erdő elkezdi felújítani magát a helyben termő magokból. Olyan mikroélőhelyekkel gazdagodik az erdő, mint az odúk, a vastag, száraz ágak vagy a széltől kifordított fák gyökértányérjai, és olyan fajoknak ad otthont, mint a fehérhátú harkály, a fekete gólya vagy az orrszarvúbogár, amelyek fiatalabb állományokban még nem találják meg életfeltételeiket. Ahogyan az erdő változatosabbá, “vadonszerűbbé” válik, úgy jelenik meg az színes formavilág, amelyért a mai lelkes természetfotósoknak már hatalmas utakat kell megtennie. A 2017-ben magyarországi és olasz partnerszervezetek együttműködésében indított Life4Oak Forests projektünk fő célja az idősebb erdőkre jellemző mikroélőhelyek kialakítása erdészeti és más speciális eszközökkel, a természetvédelmi kezelés részeként. Nem titkolt célunk, hogy néhány tölgyerdőnk kicsit vadregényesebbé váljon, és ezáltal növekedjen mind a természetvédelmi értékük, mind a turisztikai vonzerejük. Hogy jobban lássuk, milyen örökségből dolgozunk, az Országos Erdőállomány Adattár alapján áttekintettük, hogy Magyarországon mi tudható meg első körben a száz éves vagy annál idősebb erdőkről.

Tulajdon, védettség, természetesség

Magyarországon mintegy százhúszezer hektár százéves vagy annál idősebb erdő található. A természetes eredetű erdők nagyjából tizede tartozik ide. Ez a mérték megfelel a hagyományos, vágásos erdőgazdálkodás alapján várhatónak, ahol a hozamszabályozás érdekében a korosztályoknak egyensúlyban kell lenni, különben bizonyos időszakokban hiányozhat a kitermelhető famennyiség. E kor felett azonban már drasztikus csökkenést láthatunk. Százhúsz éves erdőből már csak negyedannyi van, százötvenesből pedig alig párezer hektár, ahogyan azt egy korábbi elemzésünkben bemutattuk. A százévesnél idősebb erdők öthatoda állami kezelésben van, egyhatodát magántulajdonosok birtokolják. Védettség alatt áll ezen idősebb erdők valamivel több mint fele, egyhatoduk ugyanakkor még a Natura 2000 hálózatnak sem része. A természetességi mutatóik alapján a százéves erdők több mint 90%-a beleesik az erdőtörvény által definiált első három természetességi kategóriába: ezek a természetes, a természetszerű, illetve az ún. származék erdők. Az erdőtörvény 2017. évi módosítása a természetvédelmi szempontból sokszor igen értékes származékerdőkre sajnálatos módon beszűkítette a természetvédelmi korlátozások lehetőségét, ezért a százéves erdők védelme is gyengébb alapokon áll, mint korábban.

A legtöbb százéves vagy annál idősebb erdő főfafaja a tölgy. Négy tölgyfaj – a kocsánytalan, a kocsányos, a cser- és a molyhos tölgy – jellemzi ezeket. Összesen mintegy hetvenezer hektárt borít az országban idős tölgyállomány a síkságoktól az alacsonyabb hegyvidékekig. Az erdőirtás következtében idős erdőből a legnagyobb hiány a síkságokon jellemző. A hegyvidékek magasabb régiói jobban átvészelték a történelem viharait, így az errefelé uralkodó bükkerdők jobban megmaradtak: harmincezer hektárnyi idősebb bükkössel rendelkezünk. Természetesen a legtöbb őshonos fafajunk is könnyen eléri a százéves kort – gondoljunk például a több száz évet megélt, egy-egy település büszkeségeként álló hársakra. Az olyan erdők, ahol egyéb fafajok adnak százéves állományt – például a gyertyán, az erdei fenyő vagy a különféle exóták – ezért szükségszerűen kisebb területet borítanak, és jellemzően emberi hatásra jönnek létre.

Hol találkozhatunk százéves erdőkkel?

Az idősebb erdők fele a nagyobb védett területekhez – például nemzeti parkokhoz vagy tájvédelmi körzetekhez kapcsolódik. A Duna-Ipoly és a Bükki Nemzeti Park egyenként több mint tízezer hektár százévesnél idősebb erdővel rendelkezik. Négy-ötezer hektár található a Zemplénben, a Vértesben és a Mecsekben, két-háromezer hektárnyi idős erdő pompázik a Budai-hegységben, az Őrségben, a Mátrában és a Bakonyban. Sok kisebb, néhány száz vagy néhány tízhektáros darabka pedig szétszórtan, az ország más védett területein található.

Fontos kiemelni, hogy sok város – például Miskolc, Pécs, Esztergom vagy Kőszeg – körül vannak jelentős, ötszáz hektárt meghaladó idősebb erdők, amelyek kirándulóerdőkként szolgálnak. Budapesten a II., III. és XII. kerületekben található összesen több mint hatszáz hektárnyi százévesnél idősebb erdő – ezek legismertebb állományai a Normafa környékén csoportosulnak. A híres Debreceni Nagyerdő – hazánk legelső, kétszáz hektárnyi védett területe – ma már ritkaságszámba menő idős, alföldi kocsányos tölgyes erdőket foglal magába. Kisebb városok, mint Visegrád, Csákvár vagy Oroszlány szintén lehetnek “gazdái” és haszonélvezői a százéves erdőknek, ahogyan a kirándulóutak kiindulópontjaként szolgáló, turistakörökben jól csengő nevű települések, mint Bükkszentkereszt, Felsőtárkány, Gánt, Nagybörzsöny vagy Diósjenő. Kemence és Perőcsény határában terül el hazánk legnagyobb, fokozottan védett, érintetlen erdőterülete, a Csarna-völgy, ahol ugyancsak nagyobb kiterjedésű, száz évesnél idősebb tölgy- és bükkállományokat fedezhetünk fel.

Erdőgazdálkodás, természetvédelmi erdőkezelés

A százéves erdők nagy részében hagyományos – ún. vágásos üzemmódú – erdőgazdálkodás folyik. Vagyis a megszokott vágáskorokat figyelembe véve egy-két évtizeden belül kitermelés vár rájuk. Ezzel azonban megszűnnek létezni, mint különlegesen gazdag élőhely. Újabb száz esztendő kell ahhoz, hogy a korábban említett mikroélőhelyek, szerkezeti elemek ismét kialakuljanak, és vele együtt visszatérjenek az érzékenyebb, speciálisabb igényű fajok is. A százévesnél idősebb erdők jóval több mint fele vágásos és átmeneti üzemmódú kezelés alatt áll – ez nyolcvanezer hektár, amelynek csaknem a fele védett területre esik. Örökerdőként, természetközeli erdőgazdálkodási módszerekkel csak háromezer hektárt kezelnek – jóllehet, védett területeken leginkább ilyen módon lehet hosszú távon biztosítani a fenntartható fahasználatot. A fák szálankénti vagy csoportos kitermelése esetén az erdő képe változatlan marad. Harmincezer hektárnyi olyan százéves erdő van ugyanakkor, ami nem szolgál faanyagtermelést. Ide tartozik többek között néhány különleges erdőrezervátum is, amelyeket régóta érintetlen, nagyon idős erdők területén jelöltek ki. Ezek olyan állományok, sokszor főúri vadászterületek maradványai, melyek közül nyolc – például a Kékes, a Szalafői őserdő vagy a Kunpeszéri Tilos erdő – európai szinten is figyelemre méltó, az eredeti őserdőszerű állapotokat tükrözi. A hazai őserdőszerű állományok közül azonban egyedül a Kékes tekinthető valódi őserdőnek.

Mit tehetünk a száz évnél idősebb erdőkért?

Egyértelmű, hogy az idős erdők “vadonokra hajazó” tulajdonságai természetvédelmi szempontból igen fontosak. Különösen az olyan tájban jelentenek az erdei élővilág számára végső menedéket, ahol eleve kevés az erdő. Védett területeken – különösen a nemzeti parkok magterületein – növelni kellene az érintetlen, korosodó erdők arányát. Ám fiatalabb erdőkben is el lehet kezdeni a  természetes erdőszerkezet kialakítását, segítve ezzel a természetnek, hogy az élővilág túlélését ne csak az itt-ott megmaradt öreg erdők biztosítsák. Az erdőket fenyegető veszélyek – köztük a klímaváltozás – szorításában kulcsszerepet kap az erdei életközösség valamennyi elemének megóvása, amely a megfelelő erdőgazdálkodási, erdőkezelési módszerek kialakításával kezdődik. A projekt keretében ezen dolgoznak a résztvevő szervezetek.

Forrás: WWF