Gyereknap szarvasgyerekekkel a Budakeszi Vadasparkban
Egészen különleges élményben lesz része azoknak, akik május 27-én (vasárnap) ellátogatnak a Budakeszi Vadaspark gyereknapi programjaira: a vadasparki fák lombja alatt ugyanis a jeles nap előtt három gímszarvas borjú látott
napvilágot!
A kis és nagy vendégek tehát nemcsak játékos ismeretterjesztő programokon vehetnek részt, hanem tanúi lehetnek a szarvasborjúk első lépéseinek, és testközelből figyelhetik meg a picinyek viselkedését, gyereknapi időtöltését. A vadaspark különleges ajándéka továbbá, hogy ezen a napon a 14 év alatti látogatók jelképes, 200 forintos belépődíj mellett látogathatják a vadasparkot!
A gímszarvasok szeptemberi nászát követően közvetlenül gyereknap előtt három szarvasborjú született a Budakeszi Vadasparkban. A borjak hamar lábra állnak, így a vasárnap érkező látogatók már megfigyelhetik a pöttyös apróságok első, esetlen lépéseit. Érdemes kihasználni ezt az időszakot, hiszen „szarvaséknál” rövid ideig tart a gyerekkor, a borjak ugyanis 3-4 hét múlva már mindenhová követik az anyjukat, másfél évesen pedig már ivarérettnek számítanak. A bikákat és az ünőket ebben a korban még nehéz megkülönböztetni egymástól, de egyévesen a
fiatal bikák fején már megjelenik az agancskezdemény, ami egyértelműen megkülönbözteti őket nőnemű társaiktól. Aki további ismeretekkel szeretne gyarapodni – vagy készülni szeretne a látogatásra –, annak érdemes megnéznie a Budakeszi Vadaspark „A hét állata” videósorozatának szarvasokról szóló részét.
A szarvasles mellett a gyereknapon kisállat tréningeken, Állatijó Bemutatókon és látványetetéseken is részt vehetnek a látogatók, de természetismereti programokban is bővelkedik a nap: többek között lesz Klíma-kaland, és a Magyar Mikológiai Társaság szervezésében gombaismereti játék. Nem maradhat el az arcfestés, és a szinte kötelező ugráló
vár sem, míg az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány kézműves foglalkoztatóval, és a programjaikon résztvevő családok számára kedvezményekkel készül.
A vadaspark célja a gyereknapon is a Magyarországon őshonos és a Kárpát-medencébe betelepült állatok bemutatása, aminek köszönhetően a fiatalabbak megismerkedhetnek, a természetes környezetükben fellelhető állatfajokkal, egyúttal játszva tanulhatnak az állati szokásokról és érdekességekről. Mindenki megcsodálhatja a szépen gyarapodó vadmalacok, muflonbárányok, őstulok és gímszarvas borjak sokaságát is.
Irány tehát a Budakeszi Vadaspark, és a fényképezőgépet se hagyja otthon, aki meg akarja örökíteni a gyereknapi szarvasgyerekeket!
A Budakeszi Vadaspark részletes gyereknapi programja:
10.00 – 10.15 Mosómedve tréning
12.00 – 13.00 Állatijó Bemutató a színpadon
13.00 – 13.15 Aranysakál tréning
14.00 – 15.00 Állatijó Bemutató a színpadon
15.00- Kisragadozó látványetetés
Forrás: http://www.vadaspark-budakeszi.hu/
Képek: Zachán Viktor – Budakeszi Vadaspark
Film: Hazai Vadász