OMVK Megyei Vadászati Fórum – 2017.12.08. – Az előadások visszanézhetőek!
A 2016-os évhez hasonlóan, december nyolcadikán ezúttal is méltó környezetben, az Odvaskő Hotel vendégszeretetét élvezve került sor a Veszprém Megyei Vadászkamara hagyományos évadzáró ünnepségére
A Bakony Vadászkürt Egylet kürtszignáljai elhangzása után Pap Gyula megyei elnök köszöntötte a megjelenteket és a meghívott előadókat.
A halaszthatatlan közfeladatot ellátó Takács Szabolcs kormánymegbízottat helyettesítő Papp László vadászati szakügyintéző a húsz éves üzemtervi ciklus első évének tapasztalatairól szóló előadásában leszögezte: a vadászati évből még több mint két hónap hátra van, tehát még korai a teljes év értékelése, azonban már most is le lehet vonni bizonyos következtetéseket. A tájegységek jobban tükrözik az élőhelyi sajátosságokat, mint a régi vadgazdálkodási körzetek, és megkönnyíti a megyei érdekek képviseletét, hogy a tájegységek határai többségükben igazodnak a megyehatárokhoz.
Weidinger István, a Földművelésügyi Minisztérium Tájegységi Vadgazdálkodási Főosztályának főosztályvezető-helyettese a tájegységi fővadászok munkájának idei értékeléséről szólva felidézte: Veszprém megyében került sor az országban először a fővadászok bemutatkozására, és ezúttal mi adunk otthont az első értékelésnek is. A kezdetek 2017 februárjában megtartott alakuló állományülésig nyúlnak vissza, ezt követően történt meg a tájegységi fővadászok munkavégzését lehetővé tévő infrastruktúra kialakítása, és az eszközök (terepjáró, telefon, GPS, laptop stb.) beszerzése, a szigorú közbeszerzési előírások miatt talán a kelleténél lassabban. Az ágazat szereplői részéről pozitív fogadtatást és nagy elvárásokat tapasztaltak. Tevékenységük során szakirányítási és szaktanácsadási feladatokat is ellátnak, így a vadászati hatósággal és a jogosultakkal egyformán kapcsolatot tartanak. A jogosultakat az üzemtervezésben, állományfelmérésben is segítik, míg a vadászkamara munkájába a hivatásos vadászok továbbképzésében, a vadgazdálkodási alappal kapcsolatos ellenőrzésben és a vadászvizsgáztatásban tudnak részt venni.
Pap Gyula elnök a Veszprém megyei Vadászkamara elmúlt évi tevékenységét bemutatva és értékelve szólt a három helyszínen megrendezett vadásznapokról (köztük az országosan is egyedülálló várpalotai Vadász-gyereknapról), a szervezeti életről, a hivatásos vadászok tájegységenként megtartott továbbképzéséről, a vadász- és vadhúsvizsgáló tanfolyamokról, a Hubertlaki hivatásos vadász emlékműnél történt megemlékezésről, valamint a vadászkamarai trófeaszemléről. A kamaránál rendben zajlott a vadászjegyek kiadása, és egy újonnan felvett, részmunkaidős kolléganő segít a vadászati engedélyek kiadása miatt megnövekedett feladatok ellátásában. A közeljövő teendői között említette a Vadgazdálkodási Alap pályázatainak elbírálását. Az egyedülállóan gazdag programkínálat mellett az sem elhanyagolható szempont, hogy a kamara minden választott tisztségviselője társadalmi munkában látja el funkcióját, és nem kevésbé fontos az együttműködő partnerek: állami erdőgazdaságok, civil és vadászsajtó, rendőrhatóság, Dianák és a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. támogatása sem. A jövő tervei között említette a 2021-es Vadászati Világkiállításon való méltó megjelenést szolgáló tervek között szerepel egy vadászati témájú köztéri szobor felállítása.
A tájékoztatók végeztével Veszprém Megye Vadgazdálkodásáért emlékérmet vehetett át Sigmond István, a Kittenberger Kálmán Vadaspark volt igazgatója, akit Veszprém városa 2008-ban Pro Urbe díjjal jutalmazott, s ugyanebben az évben a „Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét is elnyerte.
Forrás: https://www.omvk.hu/veszprem/hir/evadzaro-odvaskon
Filmek, képek: Hazai Vadász