Bartha Ferenc és hannoveri vérebe “Sába” lett a legjobb! – Óriási magyar siker Svájcban, a Nemzetközi Vérebversenyen – 2017.09.07-08

Szokatlanul korai időpontban szeptember 3-8. között került megrendezésre a Svájci Alpokban fekvő Elmben az ISHV 35. rendezvénye, melynek programjában hagyományosan megrendezésre került a Nemzetközi Vérebszövetség közgyűlése és a mindig sokak által várt vérebverseny  is, melyen ezúttal 15 ország vérebei sorakoztak fel. Az ISHV közgyűlésen egyértelmű sikerként könyvelhettük el, hogy a korábban általunk kezdeményezett alapszabály módosítás megtörtént és az 1930-ban készült eredeti alapszabályt, most alapvetően osztrák-magyar javaslatra a mai kor diktálta feltételekhez igazították a tagszervezetek. Ennek előkészítő munkájában oroszlánrésze volt Nyúl Andrásnak az MVE elnökségi tagjának. Az alapos és körültekintő előkészítésre jellemző, hogy 100%-os szavazati aránnyal döntöttek a küldöttek a változtatás mellett.

A vérebek versengésben is kimagasló eredményt értünk el, hiszen a tavaly az első helyről épen lemaradt Bartha Ferenc és Rábaparti Vadász Nency “Sába” nevű hannoveri vérebe kapták meg ismét az esélyt az indulásra, és ezúttal éltek is a lehetőséggel. A tapasztalt páros két eredményes munkát produkált a svájci hegyek között, előbb egy sebzett zergét kerestek meg rövid vezetékmunkával, s miután a sziklás-szakadékos hegyi terepen vezetője nem akarta egy bizonytalan hajszával kockáztatni a vérebe egészségét, a beteg vad sebágyban kapta meg a kegyelemlövést.

20170907_220145

A második  – mint utóbb kiderült győztes – munkája egy láb-lövött gímszarvas megkeresése volt. Ezen a csapán szinte vér nélkül dolgozott Sába és 1800 méteres vezetékmunka után 1000 m-res hangos hajsza után állította meg a beteg vadat, s állította addig, míg a vezetője a kegyelemlövéssel meg nem váltotta a vadat a szenvedésétől. Munkájukat 380 pontos I. díjba sorolással bírálta el nemzetközi bírói kör.

A versenyben több I. díjas munka nem volt, így Bartha Ferenc és kutyája boldogan vették át az első helyezettnek járó dísz Puma tőrt, valamint a Blaser cég által felajánlott után-kereső puskát. Érdekesség, hogy bíróként az a Takács Árpád képviselte színeinket, aki a Rábaparti Vadász kennel tulajdonosa is egyben, így tenyésztőként duplán örülhetett barátja sikerének.

(forrás: http://www.verebegylet.hu/, archív film: HAZAI VADÁSZ)