Csemeteültetés a “Madarak és Fák Napja” Emlékerdőben – 2016.09.30 – Filmmel!

A Madarak és Fák Napján háromszáz óvodás és iskolás gyermek gyűlt össze tanáraik kíséretében, hogy közösen 90 kocsányostölgy-csemetét ültessenek el a “Madarak és Fák Napja” Emlékerdőben

Az egyedülálló kezdeményezés az NYME Benedek Elek Pedagógiai Kara, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. (TAEG), az Országos Erdészeti Egyesület Soproni Helyi Csoportja és Hallgatói Csoportja közös szervezésében valósult meg.
A május 10-i rendezvény óta az ültetési kedv megélénkült, a lakossági megkeresések száma nőtt. Az Erdők Hete alkalmából a szeptember 30-án a TAEG Zrt. programjában és  szervezésében az érdeklődők újabb csemetéket ültettek el.

A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. lehetővé kívánja tenni bármely soproni, Sopron környéki diák-, munkahelyi-, vagy civil közösség számára, hogy ezen a helyen elültethessék emlékfáikat. A TAEG Zrt. az emlékfa GPS koordinátáival ellátott emléklapot ad az ültetésre jelentkezőknek abból a célból, hogy akár évtizedek múltán is felkereshessék korábban elültetett saját facsemetéjüket, és figyelemmel kísérhessék a területen tenyésző csodálatos ökoszisztéma, az ERDŐ fejlődését.

Still1008_00001 Still1008_00003 Still1008_00004

Still1008_00009 Still1008_00012 Still1008_00011

Az Emlékerdőről készült filmünket hamarosan láthatják Nézőink a HAZAI ERDÉSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

www.hazaivadasz.hu

www.facebook.com/fhmag

http://www.idokep.hu/erdomezo

www.facebook.com/echotelevizio

http://echotv.hu/hazai-vadasz