Országos Vadásznap Szécsényben – 2015.09.12

Idén a Nógrád megyei Szécsényben, az önkormányzattal együttműködve rendezte meg az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) Nógrád megyei Területi Szervezete az Országos Vadásznapot, amely egyben a megyei vadásznap és horgásznap is volt

1

A szeptember 12-ei esemény helyszínének apropóját az adta, hogy pontosan 310 évvel korábban ugyanott tartották az országgyűlést, amelyen vezérlő fejedelemmé választották II. Rákóczi Ferencet. A rendezvényre a becslések szerint legalább 6-7000 ember volt kíváncsi.

10 7 11 24

10.00-kor Dani Attila és Veress Zoltán tárogatózene hívta a színpadhoz a vadásznap látogatóit. A díszvendégek között köszönthette Andó Ákos műsorvezető többek között dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV) elnökét, dr. Jámbor Lászlót, az OMVK elnökét, dr. Bitay Márton Örsöt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkárát, Stayer Lászlót, Szécsény polgármesterét, dr. Dérer Istvánt, a Magyar Országos Horgász Szövetség alelnökét, dr. Bognár Lajos Leventét, az FM  élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkárát, Tibor Leboczkyt, a Szlovák Vadászati Kamara elnökét, Felix Kropét, a Szlovén Vadászszövetség elnökét és Szabó Zsoltot, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkárát.

28 29 30 31

22 39 35 36

38

Miután huszárok kíséretében, fogaton hozták be a terítéken elhelyezett szarvasbikát, a Vadászkamara Kürtegyüttes szignálját követően Stayer László polgármester üdvözölte az egybegyűlteket, megköszönve, hogy ilyen szép számmal érkeztek Rákóczi városába.

43 44

A városvezető után dr. Semjén Zsolt lépett a mikrofonhoz. Arról tájékoztatott, hogy a Vadászati törvény tervezett módosításának normaszövege elkészült, jelenleg tárcaközi egyeztetése zajlik. Ezt majd társadalmi vita követi, amely után az országgyűlés tárgyalhatja a jogszabályt. Kiemelte: igen ritkán folytatnak egy-egy jogszabályról olyan széleskörű és részletes egyeztetést, mint amilyen a Vtv. módosításának különböző fázisait kísérte, és ennek megfelelően precíz volt a kodifikációs munka is. Ezért az OMVV elnöke köszönetet mondott a jogszabályt érintő munkákat koordináló dr. Bitay Mártonnak és munkatársainak.

68 70 67 66 65 64 58 61 59 62 60 57

A miniszterelnök-helyettes elmondta: az utóbbi évek során olyan változtatásokat sikerült véghezvinni a vadászatot és vadgazdálkodást érintő szabályozásban, amelyet egy emberként támogatott minden vadász és vadgazdálkodó. Ilyen volt egyebek mellett a fegyvertörvény egyszerűsítése. A Vtv. esetében azonban árnyaltabb a kép, hiszen például másképp fog vélekedni a vadkárról egy vadásztársasági tag és egy olyan vadász, aki egyben földhasználó is.

73 71 74 75 76 79 77 83 82 81 80 78

A vadászati érdekképviseletek ezért kikérték az érintettek – vadászok, vadgazdálkodók – véleményét, összesítették a beérkezett többségi javaslatokat, az így elkészült anyagot még egyszer eljuttatták a vadászokhoz, majd az újbóli visszajelzéseket is figyelembe véve elkészített, ajánlott törvényszöveget tavaly nyáron megkapta a szaktárca. Mindeközben egyeztetés zajlott az összes érintett ágazattal, így az agráriummal, az erdőgazdálkodókkal, a természetvédőkkel és a horgászokkal is. Az FM a törvénymódosítás kidolgozása során ezt az anyagot is szem előtt tartotta.

98 97 96 95 94 99 100 101 102 103 93 105

A főbb sarokpontokról szólva dr. Semjén Zsolt kiemelte a területkialakítás menetének módosítását. Nem cél, hogy a jelenleg jól gazdálkodó vadászatra jogosultak elessenek a területtől, ezért őket megilleti az előhaszonbérlet joga. A földtulajdonosi gyűléseken a jövőben senki – sem a jelenleg illetékes jegyző, sem a korábban felmerült Területi Agrárgazdasági Bizottság képviselője – nem szavazhat azok helyett a földtulajdonosok helyett, akik nem rendelkeznek maguk a területük vadászati jogának hasznosításáról és meghatalmazottat sem küldenek.

92

91 105 107 108 109 110 111 112 113 115 116 2

A területeket az ökológiai szempontokon alapuló tájegységekhez igazodva alakíthatják ki, amelyek vadgazdálkodását egy-egy tájegységi fővadász segítheti. Az ő fizetésüket, felszerelésük költségeit az állam állhatja, munkájuk a hatóságéval nem függ össze, és a hivatásos vadászok munkáját segíthetik.

A vadőrök alkalmazásának szabályai is változnak: minden megkezdett 4000 hektáronként kell egy hivatásos vadász. Fontos momentum továbbá, hogy a következő vadgazdálkodási ciklus a minőségi, tervezhető gazdálkodást elősegítendő nem 10, hanem 20 éves lehet. Kardinális kérdés a vadkár.

 

Végezetül a miniszterelnök-helyettes emlékeztetett: 2021-ben a magyar vadászat az egész világnak bemutathatja hagyományait, különleges értékeit, hiszen Budapesten az 1971-es vadászati világkiállítás 50. évfordulóján ismét megrendezik a grandiózus eseményt.

30

Szabó László elnök, OMVK Nógrád megyei Területi szervezete

Dr. Semjén Zsolt köszöntője után Szabó László, az OMVK Nógrád megyei Területi szervezetének elnöke nyitotta meg az országos vadásznapot. Mint fogalmazott, a vadászoké és a horgászoké zárt közösség, de ilyenkor lehetőségünk nyílik bemutatkozni, megismertetni ezt az életformát a kívülállókkal. Úgy vélekedett, ezáltal elszakíthatjuk az ifjabb nemzedékeket a virtuális valóságtól, és megmutathatjuk nekik: a városokon kívül is van élet. Emellett a szécsényi rendezvény látogatói a vad- és halgasztronómiából és a palóc népi kultúrából is ízelítőt kaphattak.

 

39

Kardos Csongor plébános

A megnyitó után Kardos Csongor plébános celebrált Hubertus misét, majd a kitüntetések átadása következett. Tibor Leboczkyt, a Szlovák Vadászati Kamara elnökét Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntette ki, az elismerést dr. Semjén Zsolttól vehette át. A Vadászkamara Aranyérmét a 60. életévét aznap betöltő Ambrózy Árpádnak, a Magyar Vadászíjász Egyesület és az OMVK Hagyományos Vadászati Módok Bizottsága elnökének adta át dr. Jámbor László. Nimród Vadászérmet vehetett át dr. Semjén Zsolttól Páris István és Faragó Zoltán. A Vadászati Kulturális Egyesület Hubertus Kereszt Oláh Csaba elnöktől kapták a kitüntetettek, Hegyes Zoltán, az OMVK Vadász és Sportlövő Bizottságának elnöke pedig a hazai lövészsportban jeleskedők teljesítményét elismerő díjakat adott át.

80

78 81

Az országos vadásznap alkalmából nyílt meg a megye első állandó vadászati kiállítása a rendezvény helyszíne mellett álló Forgách-kastélyban, ahol aznap Valaczkai Erzsébet és Prihoda Judit grafikus-festők valamint Csengődi Ottó faszobrász munkáit is megtekinthették a látogatók.

75

74 72

89 88 87 86 90 93

A nap folyamán színpadi előadások, délután és este koncertek szórakoztatták az országos vadásznapra látogatókat, este pedig tűzijáték koronázta a rendezvényt.

117

Forrás: www.omvk.hu, OMVK-OMVV közlemény / Földvári Attila

Képek: Hazai Vadász

 

Filmünket október 11-én, vasárnap 11:00 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

 

www.fhmag.hu

www.facebook.com/fhmag

http://www.idokep.hu/erdomezo 

www.facebook.com/echotelevizio

http://echotv.hu/hazai-vadasz