Ajánló – HAZAI VADÁSZ TV Magazin – 2015. szeptember 27-i adás

Győr – Moson – Sopron megyei Vadásznap – Göbös-majorban / II. Szent Hubertus mise a bujáki Káponkán / Jubileumot ünnepelt a NEFAG Zrt. /Vadászati Évadnyitó a Szent Hubertus kápolnánál – Ludasszálláson

 

Győr – Moson – Sopron megyei Vadásznap – Göbös-majorban

2015. augusztus 29-én a Göbös-majori Ökoturisztikai Központ és Erdei Iskola területén került sor a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. szervezésében az idei Vadásznapra. A megyei Vadásznapon köszöntőt mondott Dr. Bitay Márton Örs állami földekért felelős államtitkár, aki elmondta, hogy az új vadgazdálkodási törvényt ősszel szavazhatja meg az országgyűlés. -” Röviden összefoglalva azt mondhatom, hogy a húsz éve hatályban lévő jogszabály minden idejétmúltságát igyekeztünk kijavítani, egy olyan normaszöveg megalkotásával, melynek kizárólagos középpontjában a vad áll.” – A vadásznapon sor került a vadászszövetségi kitüntetések átadására is, továbbá hat új vadász tett fogadalmat eredményes vizsgájukat követően. A rendezvényre a vadásztársadalmon kívül nagycsaládosok, civilek is nagy számban kilátogattak.

 2 - Káponka

II. Szent Hubertus mise a bujáki Káponkán

Immár második alkalommal rendezte meg a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. Bujáki Erdészete a Bujáki Egyházközösség együttműködésével a Szent Hubertus misét, az erdészek és a vadászok védőszentjének tiszteletére. A rendezvényen civilek és családosok nemcsak Bujákról, hanem a környező településekről, egyházközösségekről is szép számmal képviseltették magukat. A hagyományteremtő céllal megrendezett szentmisét közös ebéd követte a helyi vadásztársaság jóvoltából a bujáki Káponkán. “Buják népének története kezdettől fogva összefonódott az erdővel, az erdei vadakkal, amelyek éltették és táplálták az erdőben megbúvó népet. Sokan is kérték az erdészek és vadászok védőszentjeként tisztelt Szent Hubertus püspöknek oltalmát és pártfogását kérni az őszi vadászati idény kezdete előtt. A jövőben szeretnénk tovább vinni ezt a szép hagyományt, mely fontos szerepet játszik Buják életében.” – Marti József, Buják plébánosa.

 3 - NEFAG

Jubileumot ünnepelt a NEFAG Zrt.

A NEFAG Zrt. fennállásának 65. évfordulóját 2015. szeptember 7-én a társaság szolnoki székhelyén. A rendezvényen megjelent, több mint 300 fős ünneplő közönséget Dégi Zoltán vezérigazgató köszöntötte, aki visszatekintett a vállalat több, mint fél évszázados múltjára és egyben a jövőbeli fejlesztésekről is beszélt:  – „Az alföld közepén, a Nagykunságban rendkívüli teljesítmény volt, amit az elődeink elvégeztek, azzal, hogy az annak idején 125 hektár állami erdőterületből, most már több tízezer hektár állami területe van a megyének. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a NEFAG Zrt.-nek nyugdíjazott és frissen kezdett munkatársai együttesen ünnepelhették a társaság évfordulóját.”

 4 - Ludasszállás

Vadászati Évadnyitó a Szent Hubertus kápolnán – Ludasszálláson

Nyolc évvel ezelőtt szentelte fel Dr. Bábel Balázs kalocsai érsek a Szakmárral és Alsóerekkel határos Ludasszálláson az újjáépült kápolnát Szent Hubertusz, a vadászat védőszentjének tiszteletére. Az aprócska épület zarándokhellyé vált a vadászok számára, különösen ősszel. Az idén 2015. szeptember 5-én tartották meg hagyományosan a Vadászati Évadnyitó ünnepséget. A mostoha időjárás ellenére most is sokan látogattak el el erre a szakrális helyre, erre a megható eseményre, melyet már 2007 óta a kápolnát újjáépíttető Tóth Kálmán és családja szervezett.

 

Filmünket 2015. szeptember 27-én, vasárnap 11 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

 

www.fhmag.hu

www.facebook.com/fhmag

http://www.idokep.hu/erdomezo 

www.facebook.com/echotelevizio

http://echotv.hu/hazai-vadasz