Madárszemmel képek – A Serédi Jusztinián Kastély – 2015.09.29.

Madárszemmel képek – A Serédi Jusztinián Kastély – 2015.09.29.

Tardosról a Gerecsére haladva a Serédi Jusztinián Kastély kiemelkedő látványt nyújt az idelátogatóknak   2015. szeptember 29-én, az Erdők Hete rendezvénysorozat keretén belül a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. invitálta meg a HAZAI VADÁSZ stábját a “Jégkárosítás felszámolása a Süttői Erdészetnél” elnevezésű programjára. A Gerecsében, az erdőgazdaság területén található Serédi Jusztinián Kastélyban és a mellette lévő erdei iskolában került sor a 2014. december 1-i […]

2015-10-05 at 11:30

A vadászati érdekképviseletek javaslatai a Vtv. módosításához – 2015.09.30.

A vadászati érdekképviseletek javaslatai a Vtv. módosításához – 2015.09.30.

Az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) és az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV) Elnöksége szeptember 30-án összevont ülésen tárgyalta meg a Vadászati törvény módosításáról szóló jogszabály normaszövegéhez benyújtandó javaslatait. A Telkiben tartott egyeztetésen a két testület egy 11 pontból álló javaslatcsomagot állított össze, amelyet meg is küldött a Földművelésügyi Minisztériumnak. Az ülésen, amelyen az OMVK megyei Területi Szervezeteinek és a megyei […]

2015-10-04 at 09:53

Bizonyított a „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében – 2015.09.26-27.

Bizonyított a „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében – 2015.09.26-27.

Az esős, változékony időjárás nem jelentett akadályt a „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat Délalföldi régióban való bemutatkozása során.   A rendezvény szeptember 26-27-én a Délalföldi Erdészeti Zrt. Erdészeti Erdei Iskolájával együttműködve, Gyula város támogatásával valósult meg. Akik nem riadtak vissza az esőtől, nem csalatkoztak. A „Muzsikál az erdő” szervezői bizonyították, hogy a rendezvény egyik jelmondatát – azaz a „nincs rossz időjárás, […]

2015-10-03 at 15:01

2 x HAZAI VADÁSZ TV Magazin október 4-én, vasárnap!

2 x HAZAI VADÁSZ TV Magazin október 4-én, vasárnap!

15:30 órakor és 23:30 órakor az ECHO TV csatornán! – IX. Vadgasztronómiai Fesztivál Soponyán – Egy teljes adás a vadgasztronómia bűvöletében! A Fesztivál főszervezőjének, a VADEX Zrt.-nek az volt a célja, hogy rendezvény látogatói megismerjék, megszeressék, gyakrabban fogyasszák az egészséges, hazai feldolgozású vadat. Az esemény nem csak a természet és vadételek szerelmeseinek nyújtott kikapcsolódási lehetőséget, így az érzékszerveket csábító ízek […]

2015-10-02 at 18:44

Gímszarvas trófeaszemle és szarvasbőgő élménytúra a GYULAJ Zrt.-nél – 2015.09.24.

Gímszarvas trófeaszemle és szarvasbőgő élménytúra a GYULAJ Zrt.-nél – 2015.09.24.

A hagyományoknak megfelelően, immár ötödik alkalommal mutatta be a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. hagyományos trófeaszemléjét a Tamási-Miklósvári Parkerdő területén szeptember 24-én. A parkerdő mentén található tó partján igazi szép őszi napsütés fogadta a vendégeket. A nap a trófeák, a természet és a szarvasbőgés jegyében telt, így a szakmabelieken kívül családosok is kilátogattak a rendezvényre. A programok között agarászat, feketelőporos […]

2015-10-02 at 17:39

Zalai rekord – a Keszthelyi hegységből – 2015.09.28.

Zalai rekord – a Keszthelyi hegységből – 2015.09.28.

Annak, hogy nagy bikát lőttek Zalában, alig van hírértéke. Az azonban, hogy a hatalmas agancsos a Keszthelyi hegységben került terítékre, már izgalmasabbá teszi a dolgot. Ha pedig még azt is hozzátesszük, hogy Zala megyében idén eddig ez legsúlyosabb agancs, egészen érdekessé válik a helyzet! A Napfény Vt. területén Rezi község mellett, szeptember 17-én este az Ilona-kút nevű területrészen került puskavégre […]

2015-10-02 at 12:33

Madárszemmel képek – Zalai rekord – 2015.09.28.

Madárszemmel képek – Zalai rekord – 2015.09.28.

Filmünket hamarosan láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!   www.fhmag.hu www.facebook.com/fhmag http://www.idokep.hu/erdomezo  www.facebook.com/echotelevizio http://echotv.hu/hazai-vadasz      

2015-10-02 at 12:14

Ajánló – HAZAI VADÁSZ TV Magazin – 2015. október 4-i adás

Ajánló – HAZAI VADÁSZ TV Magazin – 2015. október 4-i adás

IX. Vadgasztronómiai Fesztivál Soponyán                   A Fesztivál főszervezőjének, a VADEX Zrt.-nek az volt a célja, hogy rendezvény látogatói megismerjék, megszeressék, gyakrabban fogyasszák az egészséges, hazai feldolgozású vadat. Az esemény nem csak a természet és vadételek szerelmeseinek nyújtott kikapcsolódási lehetőséget, így az érzékszerveket csábító ízek és illatok élvezete mellett a kulturális rendezvények iránt […]

2015-09-29 at 21:37

77. OMÉK – 2015. 09. 23-27.

77. OMÉK – 2015. 09. 23-27.

2015. szeptember 23-án, szerdán nyílt meg a 77. OMÉK (Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár) a Hungexpo területén Az ünnepélyes megnyitón Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Kövér László, az Országgyűlés elnöke szólaltak fel, majd OMÉK -díjak átadása következett.   Az öt napon át tartó rendezvényen minden eddiginél több kézműves élelmiszer készítő, helyi termék előállító várta […]

2015-09-29 at 18:11

Vadászati Évadnyitó a Szent Hubertus kápolnán – Ludasszálláson – 2015.09.27-i adás

Vadászati Évadnyitó a Szent Hubertus kápolnán – Ludasszálláson – 2015.09.27-i adás
2015-09-27 at 11:28