Egyesületi kitüntetettek az Országos Erdészeti Egyesület 149. Vándorgyűlésén, Gyulán
Az Országos Erdészeti Egyesület 149. Vándorgyűlését Békés megyében, Gyulán rendezte. A terepi programok házigazdája a DALERD Zrt. volt. A Vándorgyűlést megelőzően, 2018. június 20-21-én Gyula-Városerdőn, a DALERD Zrt. szervezésében zajlott az Év Erdésze Verseny 2018. évi országos döntője.
Az ünnepi közgyűlés második részében kitüntetéseket nyújtottak át.
Bedő Albert Emlékérmet hárman vehettek át:
– Kóródi Sándor okleveles erdőmérnök
– Sere Ferenc okleveles erdőmérnök
– Urbán Pál okleveles erdőmérnök
Kimagasló szakmai munkásságáért az OEE Kaán Károly Emlékéremmel
– Császár György
– Kolozs László és
– Papp Gyula okleveles erdőmérnököket díjazta.
A Decrett József Emlékérmet
– Papp Tivadar,
– Pásztor János és
– Hajdú Imre erdésztechnikus kapta meg.
Elismerő oklevélben tizenöten részesültek.
– Ács László (OEE Baranya megyei HCS)
– Andorka Bernát (OEE Erdélyi HCS)
– Bárány László (OEE Szolnoki HCS)
– Bekőné Polner Katalin (OEE Kecskeméti HCS)
– Bognár Tibor (OEE Rába-menti HCS)
– Dányi Roland (OEE Miskolci HCS)
– Kovácsné Schulteisz Margit (OEE Bajai HCS)
– Mohai Elek (OEE Budapest ÁESZ HCS)
– dr. Molnár Katalin (OEE Soproni HCS)
– Monostori Miklós (OEE Szombathelyi HCS)
– Pappné Németh Tünde (OEE Baranya megyei HCS)
– Rittling István (OEE Visegrádi HCS)
– Szabó Béla Szilárd (OEE Egri HCS)
– ifj. Vilmányi Márton (OEE Debreceni HCS)
– Zimmermann László (OEE Zalaegerszegi HCS)
A DALERD Zrt. Emlékgyűrűjét
– Vass Sándor okleveles erdőmérnöknek, nyugalmazott vezérigazgatónak és
– id. Szabados József erdőmérnöknek nyújtották át.
Megemlékezés az egyesület elhunyt tagtársairól:
Kereskényi Miklós előadása: