Életképek – XI. Erdészeti Erdei iskolák találkozója a SEFAG Zrt.-nél
XI. alkalommal találkoztak a Dél-Dunántúli Erdészeti Erdei iskolák Sziágyon
2018. április 20-án formabontó módon nem gyerekek, hanem pedagógusok vették birtokba egy napra a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolát.
Dél-Dunántúl kilenc erdészeti erdei iskolája mutatkozott be a meghívott pedagógusoknak azzal a céllal, hogy egy helyszínen egy napon keresztül bemutassák mindazt a tudást, a színes programlehetőségeket, amikkel az erdei iskolákban dolgozó erdész, erdőpedagógus kollegák közelebb hozzák a természetet, a természet szeretetét és ismeretét az őket felkereső iskolásokhoz és pedagógusokhoz.
A rendezvényt Jakó Gergely, a SEFAG Zrt. vezérigazgató-helyettese nyitotta meg, majd az erdészeti erdei iskolák mutatkoztak be a vendégeknek. Ebéd után terepi program következett, a meghívottak a Sziágy-Petesmalom turisztikai tengelyen egy kerékpártúrán, vagy a sziágyi erdőben vezetett gyalogtúrán vettek részt, ízelítőt kapva az erdei iskola által kínált terepi programokból is.
A nyílt nap délután a menetlevelek értékelésével és az erdészeti erdei iskolák által felajánlott ajándékok sorsolásával ért véget.
A rendezvényen bemutatkozó erdészeti erdei iskolák:
- Gemenc Zrt. Erdészeti Erdei Iskola, Pörböly
- Gyulaj Zrt. Turisztikai és Természetismereti Központja, Lengyel – Annafürdő
- Kaszó Zrt. Vadász Göri Erdei Iskola, Kaszó
- Mecsekerdő Zrt. Kikerics Erdészeti Erdei Iskola, Sasrét
- Mecsekerdő Zrt. Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola és Erdő Háza, Árpádtető
- Mocz és Társa Magánerdészet Kft. Erdészeti Erdei Iskola és Oktatási Központ, Somogyszob
- SEFAG Zrt. Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola, Sziágy
- Zalaerdő Zrt. Nyitnikék Erdészeti Erdei Iskola, Obornak
- Zalaerdő Zrt. Zakatoló Erdészeti Erdei Iskola, Csömödér