Backstage – HAZAI VADÁSZ TV Magazin – II. Festetics Trófeaszemle – Festetics Kastély – Vadászati Múzeum

Hihetetlen, de eltelt egy év , és a HAZAI VADÁSZ stábja újra a Festetics Trófeaszemlére tartott. A szemerkélő esőben Keszthely felé menet fel is idéztük az egy évvel korábbi élményeinket, hiszen akkor, ott forogtak először a kameráink. Ebből az is következik, hogy a HAZAI VADÁSZ 1 éves születésnapját a II. Festetics Trófeaszemlén töltöttük.

Hazánk legnagyobb trófeaszemléjén a vendégeket Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója, a Zala Megyei Vadászszövetség elnöke köszöntötte.

Hazánk legnagyobb trófeaszemléjén a vendégeket Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója, a Zala Megyei Vadászszövetség elnöke köszöntötte

Hazánk legnagyobb trófeaszemléjén a vendégeket Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója, a Zala Megyei Vadászszövetség elnöke köszöntötte

A Trófeaszemlét Varga László, a BAKONYERDŐ Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg, a Zala Vadászkürtösök közreműködésével.

A Trófeaszemlét Varga László, a BAKONYERDŐ Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg....

A Trófeaszemlét Varga László, a BAKONYERDŐ Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg….

.....a Zala Vadászkürtösök közreműködésével

…..a Zala Vadászkürtösök közreműködésével

Majd a Vadászati Kulturális Egyesület elnöke, Oláh Csaba adott át díjakat.

Majd a Vadászati Kulturális Egyesület elnöke, Oláh Csaba adott át díjakat

Majd a Vadászati Kulturális Egyesület elnöke, Oláh Csaba adott át díjakat

Az Országos Magyar Vadászkamara KITTENBERGER KÁLMÁN Sajtó Díját kollégánk, Wallendums Péter, a HAZAI VADÁSZ TV Magazin műsorvezetője vette át, a magyar vadgazdálkodás és vadászat népszerűsítése érdekében végzett tevékenységért

Az Országos Magyar Vadászkamara KITTENBERGER KÁLMÁN Sajtó Díját Wallendums Péter, az ECHO TV csatorna HAZAI VADÁSZ TV Magazinjának műsorvezetője vette át, a magyar vadgazdálkodás és vadászat népszerűsítése érdekében végzett tevékenységért.

„Az elöltöltő-fegyverek fejlődéstörténete és vadászati célú használatuk” címmel Németh Balázs, a Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövészek és Vadászok Szövetségének elnöke tartott tájékoztatót

„Az elöltöltő-fegyverek fejlődéstörténete és vadászati célú használatuk” címmel Németh Balázs, a Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövészek és Vadászok Szövetségének elnöke tartott tájékoztatót

Az elöltöltő-fegyverek fejlődéstörténete és vadászati célú használatuk” címmel Németh Balázs, a Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövészek és Vadászok Szövetségének elnöke tartott tájékoztatót.

Solymászati bemutatót tartott az Arany Sólyom Fészke solymászcsapat

Solymászati bemutatót tartott az Arany Sólyom Fészke solymászcsapat

Solymászati bemutatót tartott az Arany Sólyom Fészke solymászcsapat.

A Vadászati Múzeum kültéri szoborparkja újabb művel bővült, egy kőtalapzatra került nagyméretű márvány szoborral, mely ismeretlen spanyol művész alkotása

A Vadászati Múzeum kültéri szoborparkja újabb művel bővült, egy kőtalapzatra került nagyméretű márvány szoborral, mely ismeretlen spanyol művész alkotása

A Vadászati Múzeum kültéri szoborparkja újabb művel bővült, egy kőtalapzatra került nagyméretű márvány szoborral, mely ismeretlen spanyol művész alkotása.

A Vadászati Múzeumban a látogatókat az öt földrész vadvilágát felölelő gyűjteménye fogadta

A Vadászati Múzeumban a látogatókat az öt földrész vadvilágát felölelő gyűjteménye fogadta….

A Vadászati Múzeumban a látogatókat az öt földrész vadvilágát felölelő gyűjteménye fogadta, és a Trófeaszemle idején exkluzív tárlatvezetéssel, korunk leghíresebb magyar puskaforgatójával, Hídvégi Bélával.

....a Trófeaszemle idején exkluzív tárlatvezetéssel,  korunk leghíresebb magyar puskaforgatójával, Hídvégi Bélával

….a Trófeaszemle idején exkluzív tárlatvezetéssel, korunk leghíresebb magyar puskaforgatójával, Hídvégi Bélával

A vadászati gyűjtemény, több mint 150 teljes életnagyságban kidolgozott és élethű környezetben bemutatott példányával a világ egyik leggazdagabb kollekciója. A Vadászati Múzeumban 2012-ben beindult a pedagógiai oktatás is, melynek elsődleges feladata a vadászati kultúra ápolása, a vadászat és a természetvédelem szerepének és kapcsolatának ismertetése, a Föld állatvilágának népszerűsítése.

A Vadászati Múzeumban a látogatókat az öt földrész vadvilágát felölelő gyűjteménye fogadta

A Vadászati Múzeumban is forgatott stábunk 

A 2012-ben hagyományteremtő szándékkal útjára indított trófea bemutatón idén is közel félezer, többek között gím, dám, muflon, őzbak, vaddisznó, valamint róka és aranysakál trófeákat láthattak az érdeklődők.

A 2012-ben hagyományteremtő szándékkal útjára indított trófea bemutatón idén is közel félezer, többek között gím, dám, muflon, őzbak, vaddisznó, valamint róka és aranysakál trófeákat láthattak az érdeklődők

Ugyancsak megtekinthető volt az eddigi legnagyobb pontszámú, Magyarországon elejtett, híres karapancsai gím trófeája és hazánk legnagyobb aranysakál koponyája, továbbá 5 db egykori világrekord gímszarvas trófea is.

A mustrára a trófeák az egész országból érkeztek, de elsősorban Somogy, Zala és Veszprém jeleskedett a szemlén

A mustrára a trófeák az egész országból érkeztek, de elsősorban Somogy, Zala és Veszprém jeleskedett a szemlén

Hazánk legnagyobb aranysakál trófeája és koponyája

Hazánk legnagyobb aranysakál trófeája és koponyája

A mustrára a trófeák az egész országból érkeztek, de elsősorban Somogy, Zala és Veszprém jeleskedett a szemlén. A szervezők valamennyi hozzájuk eljuttatott trófeát kiállítottak, bár hangsúlyozták, hogy nem céljuk évről évre a darabszámot emelni.

A szervezők valamennyi hozzájuk eljuttatott trófeát kiállítottak, bár hangsúlyozták, hogy nem céljuk évről évre a darabszámot emelni

A szervezők valamennyi hozzájuk eljuttatott trófeát kiállítottak, bár hangsúlyozták, hogy nem céljuk évről évre a darabszámot emelni

Olyan igényes, jó anyag összeállítása volt a cél, mellyel a szakemberek mellett a nagyközönség érdeklődését is fel tudják kelteni és ezzel a vadászat társadalmi elfogadottságát is növelni.

Nemcsak számolni kell a vadásztrófeákat, nemcsak térfogatukat, centimétereiket méricskélni, hanem elsősorban „mérhetetlenségüket” kell mérlegelni.” (Széchenyi Zsigmond)

Munkában a média

Munkában a média

A megnyitóra teljesen megtelt a szemerkélő esőben védelmet adó sátor

A megnyitóra teljesen megtelt a szemerkélő esőben védelmet adó sátor

Most megvagy!

Most megvagy!

Vadászkürt nézőben

Vadászkürt nézőben

Figyellek!

Figyellek!

Hú, ez nagyot szólt!

Hú, ez nagyot szólt!

Egy szomorú trófea

Egy szomorú trófea

Somody Zsuzsa, a Veszprém TV szerkesztő-riportere készített interjút Wallendums Péter kollégánkkal

Somody Zsuzsa, a Veszprém TV szerkesztő-riportere készített interjút Wallendums Péter kollégánkkal

Szállj, szállj kismadár!

Szállj, szállj kismadár!

A II. Festetics Trófeaszemlén készült filmünket szeptember 29-én láthatják Nézőink, a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

www.echotv.hu

www.fhmag.hu

www.facebook.com/echotelevizio

www.facebook.com/fhmag

( szöveg és képek: HAZAI VADÁSZ )