Pontyhorgászat töklevelesek közt

A magyarországi tavak, holtágak nagy részét sok helyen és gyakran, nagy számban borítja sárga vízitök(Nuphar lutea). A tündérrózsák családjához tartozó faj szépsége mellett fantasztikus haltartó képessége az, ami nekünk, horgászoknak igazán fontos. Van, akinek hatalmas kihívást jelent egy sűrűn benőtt tökösben kifogni egy komolyabb pontyot, de vannak, akiket elriaszt már a látványa is az olyan tónak, ahol ” több a töklevél, mint a víz”. Sokan elképzelni sem tudják, hogyan lehet onnan nagyobb halat kivenni. Pedig higgyék el, sokkal könnyebb, mint gondolnák! Az alábbiakban pontról pontra vesszük azokat a fortélyokat, trükköket, amikkel sikeresek lehetünk, ha belevágunk a nagy ponty vagy amur horgászatba töklevelesek között.

Pontyhorgászat töklevelesek közt

Bot, orsó, zsinór

Botválasztásnál a 3 lbs körüliek a legmegfelelőbbek. A lágyabbakkal nehéz a töklevelesben a halat irányítani, a keményebb botok pedig fölösleges sérüléseket okoznak a ponty szájának, ami ráadásul a hal elvesztéséhez is vezethet. Mivel csónakból fárasztunk és dobni sem kell, így hosszra a klasszikus 3,60 m vagy annál akár jóval rövidebb botok is megfelelőek. Orsónál fontos a megbízhatóság, de különös követelmény nincs, használjuk a már megszokott darabokat. És ezzel elértünk a legvitatottabb kérdéshez, a zsinórhoz. Monofil vagy fonott? Vastag vagy vékonyabb? Sokan a fonottra esküsznek, mások a monofilt tartják jobbnak. Nos, mindkettőnek megvannak az előnyei és hátrányai. Egy erős fonott éles késként vágja el a tökszárak nagy részét, viszont a vastagabb szárakba bevág és megszorul, ami egy nagyobb menekülő halnál gyors zsinórszakításhoz vezethet. Bizony tavainkban nem ritkák a karnyi vastag szárak, gyökerek, amivel a fonott zsinór nem bír el. Ezzel ellentétben egy vastagabb mono elcsúszik, és nem vág bele a tökbe, viszont a vékony szárakat majdnem ugyanúgy elvágja.

Egy erős fonott zsinór éles késként vágja el a tökszárak nagy részét, viszont a vastagabb szárakba bevág és megszorul

Én régen fonott előtétet használtam, ma már kizárólag monoval horgászom. A zsinórvastagság kiválasztásánál a kifogni kívánt halak méretét, valamint a tök sűrűségét, erősségét vegyük figyelembe, de gondoljunk arra, hogy igen nagy igénybevételnek lesz a zsinór kitéve. Az optimális méret: 0,35-ös főzsinórhoz kb. 20 méter 0,40-0,60-as zsinórvastagságú, jó minőségű monofil előtétzsinór.Ez egyáltalán nem túlzás ott, ahol egy tökleveles dzsungel közepén, 15-20 kilós, vagy még nagyobb pontyokra és 20 kiló feletti amurokra is számíthatunk. Az orsómon általában 0,35-ös főzsinór van, és az adott körülmények szabják meg, hogy milyen vastagságú előtétzsinórt használok. Előkének a 25 lb-t tartom ideálisnak, de itt is próbáljunk arányosságra törekedni. Hisz a leggyengébb pont határozza meg felszerelésünk erősségét. Fölösleges 0,60-as előtétzsinórt használni, ha az előkénk csak 15 librás.

Végszerelék

Kizárólag ún. elhagyós végszereléket használok, vagyis a nehezéknek kapást követően le kell oldania. Ezt többféleképpen is elérhetjük. Klasszikus módszer, amikor az ólomtartó klipsz nagy részét levágjuk, és csak egy rövid részt dugunk a gumiharang alá, így az akadást követően azonnal leold. Ennek másik változata, amikor egyszerűen levágás nélkül a harang fölé toljuk a klipszet, és ez szorítja meg az ólmot. Ma már lehet kapni olyan ólom tartó klipszeket, amik automatikusan kioldanak kapás esetén. A kioldás erejét három fokozatban lehet állítani. A leginkább környezet- és pénztárca barát nehezék a kő. A kövek rögzítését megoldhatjuk ún. postás gumival, vagy egy erősebb damil felragasztásával, amire korábban egy forgót helyeztünk. Sokan megvágják a követ és a vájatba ragasztják a forgót. A kövek sajnos méretileg nagyobbak egy ólomnál, akiket ez zavar, mindenképpen színterezett ólmokat használjanak. Újabban lehet olyan agyagszerű anyagból készült nehezékeket is kapni, amik vízzel érintkezve megszívják magukat és kisebb méretükhöz képest megfelelő súlyt érnek el. Ezek már gyárilag kapoccsal készülnek. Dipekbe is áztathatjuk őket és  így egyúttal csalogató hatást érhetünk el a horog körül. A nehezék méretét én 120-160g között találom optimálisnak. Sokan akár 250g-ig vagy még tovább is elmennek, a biztos akadás végett.

Az ilyen torpedó erős, megbízható felszerelést igényel!

A végszerelék rugalmassá tétele igen fontos. Főleg, ha akadósban horgászunk és a tökmezőt igencsak annak tekinthetjük. Erre többféle módszer létezik. Én kettőt szeretnék ajánlani annak, aki nem ismeri. Az első a Christian Schlott által kitalált módszer. Christian az előkét kombinálja erőgumival. A másik módszert a háromfai örömpecán “Totya tanár úr”, a verseny szervezője mutatta meg. Totya egy kb. 5 cm-es szelepgumi belsejébe egy erős, kb.10cm-es fonottat húz. Ezt forgókapocs és gyorskapocs közé rögzíti, majd a gumit is a forgókhoz erősíti, majd ezt építi be a horogelőke és az ólom közé. Ezekkel a módszerekkel jelentősen megnövelhetjük végszerelékünk hatékonyságát. A gumi nyúlása, rugalmassága óriási előny számunkra akadós terepen. Használok kb. 80 cm-es leadcore-t is. A damil és a leadcore közé pedig még egy felső, kisebb ólmot is teszek. Ezzel nem mindenki ért egyet, de nekem bevált. Ilyen körülmények között is fontosnak tartom az utolsó méter lefektetését, bár ez itt nem egyszerű a növényzet miatt.

Ne sajnáljuk az időt helykeresésre fordítani, mert az kamatostul térül meg számunkra!

Csónakhasználat, helykeresés

Villanymotort szükség esetén a nem túl sűrű töklevelesben akkor tudunk használni, ha megdöntjük kb. 45 fokban, hogy a propeller minél jobban felfelé nézzen. A lehető legkisebb mélységbe eresszük le, és kerüljük ki a nagyobb csomókat. Ezt mégis csak akkor használjuk (a növényzet megóvása miatt), ha nagyon indokolt. Párevezős csónak esetében, amikor meghúzzuk a lapátot, várjunk addig, amíg a csónak siklik kb. 50 centit és a tök lecsúszik az evező tolláról. Csak ezután húzzuk a következőt! Ha nem így teszünk, a növény rátekeredik a lapátra és a csónak azonnal megáll. Ha megtaláljuk a ritmust, minden gond nélkül haladhatunk folyamatosan a sűrű részeken is. Nagy, nyílt vízen, mielőtt elérnénk azt a sűrű részt, ahol a szerelést elhelyeztük – mint pl. a Háromfai tározónál az 1-es, 2-es állásnál -, használjuk a motort, majd elérve a tökös szélét, térjünk át az evezőre.

Ha ráérzünk a helyes módszerre, egy kis szerencsével egyre több sikeres fárasztást élhetünk át

A sűrű töklevelesben ugyanúgy fontos a vízfelszín alatti világ feltérképezése, mint bárhol máshol. Bár a tökleveles alapból is remek haltartó hely, mégis találhatunk olyan részeket, amit a halak még szívesebben látogatnak. Ilyenek lehetnek pl.: régi patakmedrek, homokpadok, gát környéki aljzat betonos részei, törések, kagylópadok, stb. Ne sajnáljuk az időt helykeresésre fordítani, mert az kamatostul térül meg számunkra! Felderítéshez sajnos a halradarnak nem sok hasznát vesszük. Inkább egy hosszú tapogató rudat ajánlok, amivel átvizsgálhatjuk az aljzatot, megtalálhatjuk a nekünk szimpatikus helyeket, kitapogathatjuk a keményebb, lágyabb részeket. Észre fogjuk venni, hogy sokszor találunk víz alatti gyökereket, tökszárakat olyan helyen is, ahol a vízfelszínen egyáltalán nincs tök. Erre nagyon ügyelni kell, mert ha beletesszük egy víz alatti sűrűbe csalinkat, bizony várhatjuk a kapást. Ez főleg tavasszal fordulhat elő, amikor a levelek nagy része még nem jött fel. Ilyenkor fokozottan figyeljünk erre a problémára, és alaposan vizsgáljuk át az aljzatot! Ez a 20 kiló felé közelítő ponty a tökleveles legsűrűbb részén kapott. Vele éjjel, egyedül kellett megküzdenem!

Ez a 20 kiló felé közelítő ponty a tökleveles legsűrűbb részén kapott. Vele éjjel, egyedül kellett megküzdenem!

Szerelék elhelyezése

Ez talán a legfontosabb pont a siker érdekében. Egy precízen elhelyezett szerelékkel nagy lépést tehetünk az eredményes horgászat felé. Töklevelesben kizárólag behordásos módszer jöhet szóba. Ne féljünk akár a legsűrűbb tökös közepébe rakni szerelékünket, mert sokszor ott találjuk a legjobb haltartó helyeket. Sokan csak a szélét horgásszák ,vagy akár 1-2 méterre elé teszik le a csalit, mondván, onnan nagyobb eséllyel veszik fel a küzdelmet a hallal. Ez pedig általában nem igaz! A hal nagy valószínűséggel azonnal be fog rohanni a sűrűbe, tehát ugyanott vagyunk, mintha már eleve bent lettünk volna. Viszont azt biztosan állíthatom, hogy minél sűrűbb részen horgászunk, annál több kapásunk lesz. A nagyobb halak nem szívesen hagyják el a biztonságot nyújtó növényzetet. Inkább azt javaslom, hogy a sűrű részen keressünk egy kis tisztást, ahol le tudjuk engedni a végszereléket. Arra viszont figyeljünk, hogy mindenképp egy olyan lyukat vegyünk célba, ahol az utolsó leadcore-os részt le tudjuk fektetni. Ezért nekem azok a kedvenc részeim, ahol vékony csíkban nincs töklevél. Általában találunk ilyet a legsűrűbb helyeken is. A leengedést követően, ha előtte nem vizsgáltam át az aljzatot, párszor megemelem a szerelést, megnézve, nincs-e alul gyökér, amibe beleakadhat a horog. Ha tiszta az aljzat, óvatosan lefektetem a végszereléket. Ezután felvezetem egy töklevél tetejére a damilt, és kifelé menet szépen a levelek tetején fektetem végig a partig. A parton magasra, az ég felé állított rod-podra helyezem a botot. A növényzet tetején vezetett zsinórvezetés nagy szélben – ha sok a felszakított sodródó töklevél-, nem működik. Ilyenkor a felszín alatt 30-40 centivel húzom végig a zsinórt. Ha túl sok az aljzaton a gyökér, próbáljuk az ólom alá egy PVA zacskóba helyezni némi etetőanyag közé a csalit. Esetleg csináljunk egy PVA hálóból hurkát, amibe beleszúrjuk a horgunkat. A PVA elolvadása után az így elkészített és leengedett csalink horga remélhetőleg kevésbé fog beleakadni a gyökerekbe.

Felvezetem egy töklevél tetejére a damilt, és kifelé menet szépen a levelek tetején fektetem végig a partig. A parton magasra, az ég felé állított rod-podra helyezem a botot

Fárasztás, szákolás

Kapás esetén nem vágok be, hanem gyors csónakba szállást követően lazán tekerem fel a zsinórt. Ha elérem a végszerelék lerakásának helyét, akkor feszítek csak rá. Az a tapasztalatom, hogy a megakasztott hal így nem mindig menekül messzire. Sokszor csak pár méterre távolodik el az akasztás helyétől, mivel nem érzi az ellenállást, megnyugszik, meglapul. Így sokkal könnyebb a dolgunk, mintha 20-30 métert már rohant volna a sűrűben. Fokozatosan menjünk halunk után, tökről-tökre. Közben, ha tökszárra tekeri magát, tartsuk feszesen zsinórunkat, mert néha magától ki is tekeri azt. Van, hogy alsó gyökerek alatt fűzi át magát. Ilyenkor jön jól egy vágóhorog vagy kampó hosszú szárral, amivel le tudunk nyúlni a gyökerekhez. Természetesen ezt mindig kíméletesen, nagy elővigyázatossággal tegyük, hogy a növényzetben a legkevesebb kárt okozzuk. Sokszor előfordult, hogy az alsó gyökérből nem tudtam kiszabadítani a zsinórt, viszont a másik oldalon fel tudtam húzni. A felhúzott zsinórt elvágtam, majd újra kötve sikeresen befejeztem a fárasztást. A fárasztás végénél szákoláshoz próbáljuk halunkat olyan részhez irányítani, ahol ritkás, vagy egyáltalán nincs tök.

A tökösben a fárasztás igazi türelemjáték, és fizikailag is sokszor nagyon megterhelő

A legsűrűbb helyeken is vannak mindig ilyen részek. Ha megszákoltuk a halat, emeljük be a csónakba és helyezzük egy előre bekészített matracra. Ha úgy mennénk ki, hogy közben a halunk a merítőben a vízben van, minden tökbe bele akadnánk kifelé menet. A merítő száknál még fontos megemlíteni az olyan eseteket, ami velem a töklevelesben többször is előfordult már. Azokra az esetekre gondolok, amikor nincs kapásunk, mégis, amikor bemegyünk cserélni a csalit, meglepetésünkre hal van a horgon. Az esetek nagy részében, vagy egyáltalán nem észleltem kapást, vagy egy-egy pittyenést hallottam csupán és azt követően a hal nem indult el. Ezt a jelenséget az elhagyós módszernek tudom be. Mint már írtam, leoldás után nincs ellenállás. A hal az ijedtség után a tökben meglapul és semmilyen jelzést nem ad. Tehát fontos, hogy merítő mindig legyen a csónakban, ha bemegyünk csalit frissíteni, nehogy meglepetés érjen bennünket. A tökösben a fárasztás igazi türelemjáték, és fizikailag is sokszor nagyon megterhelő. Ha lehet, mindig legyen egy megbízható társunk, aki végig segít a fárasztás alatt. Az ő feladata a csónakot irányítani és a bányászás, amíg mi tartjuk a botot. Bányászásnak hívjuk, amikor a csónakban térdelve a tökszárak közt szedjük fel az elakadt zsinórt. Természetesen egyedül is próbálkozhatunk, de nem lesz egyszerű mindezeket magunk végezni, sokszor egy időben többfélét is. De akár van társunk, akár nincs, egy ilyen helyen kifogott halnak a sportértéke hatalmas. Ha ráérzünk a helyes módszerre, egy kis szerencsével egyre több sikeres fárasztást élhetünk át. Legutolsó alkalommal nyolc kapásból nyolcat fogtam meg, pedig a tó egyik legdzsungelesebb részén horgásztam. Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor bármit megteszünk, végül a hal győz. De hát ez a szép a horgászatban, hogy soha, semmi sem biztos!

A megbízható társ fontos a nehéz terepen!

Sok évvel ezelőtt Renátó barátommal az első háromfai halunkat fárasztottuk éjfél körül a sűrű töklevelesben. Úgy negyed óra küzdelem után, a lámpa fényénél, a csónak alatt megláttunk egy óriási tőpontyot. Egy pillanatra mozdulatlanul állt, majd hatalmas narancssárga farokúszójával villámgyorsan tovább úszott. Az adrenalin szintünk mindkettőnknek az egekbe szökött, és elkezdett remegni a lábunk. A hal még párszor megugrott 5-6 métert, de végül megszákoltuk. Az élmény leírhatatlan volt, akkor és ott szívembe zártam Háromfát és a töklevelesben való horgászatot.

Kívánom mindenkinek, hogy hasonló élményeket éljenek át, és bátran vágjanak neki egy izgalmas horgászatnak a töklevelesben!

( szöveg és képek: Pintér Zsolt – Stég Magazin – Big Boilie Team )