Átadták a Hajag turistaházat a Vegra Zrt.-nél – 2015.10.16.
Október 16-án – a „Szabadon bejárni Magyarországot” program keretén belül – két új beruházást avattak fel a Verga Zrt.nél: a Dr. Majer Antal kilátón kívül átadásra került a Herend közelében lévő, Hajag hegy oldalán felújított, Hajag turistaház is A rendezvényen részt vett Dr. Bitay Márton Örs állami földekért felelős államtitkár, Jánszky László Herend polgármestere, Schumacher István, a Verga Veszprémi Erdőgazdaság […]
Díjat nyert a Gemenc Vándorpont
Elismerték a Gemenc Vándorpont elnevezésű kerékpáros és ökoturisztikai bázis építészeti értékeit A Bács-Kiskun Megyei Építész Kamara pályázatán díjazták a Gemenc Zrt. többfunkciós közjóléti beruházásként megvalósuló épületét. Az Év Háza Bács-Kiskun Megyében 2015 című pályázaton nyert díjat a Gemenc Zrt. Baján található kerékpáros és ökoturisztikai bázisa. A Gemenc Vándorpont többfunkciós épületkomplexum a gyalogos és a vízi turistáknak is ideális pihenőhelye, de […]
Madárszemmel képek – Hajag turistaház – 2015.10.16.
A „Szabadon bejárni Magyarországot” program keretén belül a Verga Zrt. által átadásra került a Herend közelében lévő, Hajag hegy oldalán felújított, Hajag turistaház Filmünket november 22-én, vasárnap 11:00 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán! www.hazaivadasz.hu www.facebook.com/fhmag http://www.idokep.hu/erdomezo www.facebook.com/echotelevizio http://echotv.hu/hazai-vadasz
Ajánló – HAZAI VADÁSZ TV Magazin – 2015. október 31-i adás
Noha a véreb őse, a kelta kopó már időszámításunk kezdete óta részese a vadászatoknak, ma használatos könnyebb, mozgékonyabb fajtáinak eredetét 1772-re, a hannoveri vadászudvarban folyó, célzott keresztezési munka kezdetére tehetjük. Szerepe is ez időtájt módosult utánkeresővé, a kezdetleges lőfegyverek megjelenésével ugyanis nem az egészséges, hanem mindinkább a sebzett vad felkutatása lett a feladata. Hazánkba osztrák közvetítéssel a XIX. század vége felé jutott el […]
Dr. Majer Antal kilátó átadása – Bakony – 2015. 10. 18.
A Verga Zrt. által a Bakonyban átadott Dr. Majer Antal kilátó mit sem veszített fényéből a zord időjárás ellenére A Verga Zrt. igazi kilátóavató erdőgazdaságnak számít, az elmúlt időben számos kilátót létesítettek, melynek segítségével a Bakony nagyon sok oldalról megtekinthető. A mostani kilátó Szentgál község közelében lévő Miklós Pál-hegy csúcsán, a Szentgáli Tiszafásban található. A rendezvényt jelenlétükkel megtisztelte Dr. Bitay […]
III. Vas Megyei Gímszarvas Trófeaszemle – 2015.10.16.
A Szombathelyi Erdészeti Zrt. harmadik alkalommal rendezte meg a Farkas-erdő szívében található Káld-Hidegkúti vadászházánál gímszarvas trófeaszemléjét, ahol az idén 105 trófeát állítottak ki Az időjárás ugyan nem volt kedvező, ennek ellenére több, mint 200 fő látogatott el a szakmai eseményre. A rendezvényen részt vett Gagyi István az OMVK Vas Megyei Területi Szervezetének elnöke, Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, […]
Szent Hubertus misén, az Uzsai Erdészeti Igazgatóságnál – 2015.10.16.
A Budapesti Erdőgazdaság Zrt. által megszervezett szentmise nagy érdeklődésre tartott számot A rendezvényen részt vett Pap Gyula az Országos Vadászkamara alelnöke, Perger Miklós a Veszprém Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály vezetője, Szi-Benedek József a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgató-helyettese, valamint az érintett önkormányzatok képviselői és a környékbeli vadászatra jogosultak képviselői közül is sokan eljöttek. A társaság által első alkalommal megrendezésre […]
Madárszemmel képek – Dr. Majer Antal kilátó – Bakony – 2015. 10.18.
A Verga Zrt. átadta a Szentgál község közelében lévő Miklós Pál-hegy csúcsán, a Szentgáli Tiszafásban megépített, dr. Majer Antal kilátót Az objektumhoz érkező turisták elé tiszta időben nagyon szép panoráma tárul, a Bakony teljes egészében bemutatkozik – cikkünk erről közöl csodaszép tájképeket. Az objektumról készült Madárszemmel filmünket az alábbi képre kattintva érhetik el: Filmünket november 22-én, vasárnap 11:00 órakor láthatják Nézőink a […]
Változások a vadászati idényekben 2016. március 1-jétől
Több vadfaj idénye módosul a Földművelésügyi Miniszter 65/2015. (X. 26.) FM rendelete értelmében A változások – amelyek kidolgozása során a szaktárca egyeztetett az Országos Magyar Vadászkamarával és az Országos Magyar Vadászati Védegylettel – a vad nyugalmának biztosítását szolgálják. Ezen kívül a friss jogszabály néhány további paragrafusban pontosítja a Vadászati törvény végrehajtási rendeletét. A rendelet a következő vadfajok vadászati idényét érinti […]














